Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 9 éve

A közmunkások nem munkanélküliek?

Az aktív munkaerő-piaci intézkedésekről rendezett beszélgetést az Európai Bizottság (EB) Magyarországi Képviselete magyar, lengyel és szlovák kormányzati és nem-kormányzati szakértők, valamint az EB foglalkoztatáspolitikai főigazgatósága képviselőjének részvételével csütörtökön Budapesten, az Európa Pontban.

Szűcs Tamás, a képviselet vezetője elmondta: a foglalkoztatottság növelése az Európai Bizottság Magyarország számára készített ajánlásainak visszatérő eleme. Az idei javaslatok között szerepelt, hogy Magyarország csoportosítsa át a közmunka program forrásait az elsődleges munkaerő-piaci integrációt elősegítő, aktív munkaerő-piaci intézkedésekre - tette hozzá.

Jirí Svarc, az EB foglalkoztatáspolitikai főigazgatóságának képviselője szerint nem világos, mi a magyar kormány célja a közfoglalkoztatással. Hangsúlyozta, hogy differenciálni kellene a rendszert aszerint, hogy a társadalmi felzárkóztatást, az alacsony alapjövedelmű csoportok bevételhez jutását, vagy az elsődleges munkaerő-piacon való elhelyezkedést segítő készségek fejlesztését célozza, mert mindegyikhez más-más rendszer szükséges.

Megjegyezte azt is, ha a cél a társadalmi felzárkóztatás, mint Magyarország esetében a roma kisebbségé lehet, akkor a rendszernek egy tágabb körű program részének kellene lennie, amely kezeli egyebek mellett az egészségügyi problémákat is, valamint egyénre szabott szolgáltatásokat tartalmaz. A közmunka nem működik csodaszerként minden problémára, a jelenlegi magyar program hibrid szolgáltatásokat tartalmazó rendszer, amelynek célcsoportjai nem érzékelik az előnyeit - jegyezte meg. Hozzátette: aggasztó, hogy számos esetben a közmunka kiszorítja az elsődleges munkaerő-piaci állásokat, így céljával ellentétes eredményt ér el.

Ezt tervezi az NGM a közmunkával

Marosi Anna, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) elemzője elmondta: a kormány szeretné jobban bevonni a programba a foglalkoztatást helyettesítő támogatásban részesülőket. A kialakítás alatt lévő rendszer megkülönbözteti majd a munkanélkülieket aszerint, hogy van-e szükségük segítségre az elhelyezkedéshez, vagy önállóan is munkát találnak - fejtette ki. A második csoportba azok tartoznak, akik valamilyen aktív munkaerő-piaci eszköz - egyebek mellett bértámogatás, munkahely-teremtő támogatás, képzés, tanácsadás - bevonásával tudnak elhelyezkedni az elsődleges munkaerő-piacon. A harmadik csoportba tartoznak azok, akik csak a közmunka átmeneti igénybevételével tudnak elhelyezkedni - fejtette ki.

Az NGM azt is tervezi, hogy ha valaki a közmunkából elhelyezkedik az elsődleges munkaerőpiacon, akkor megkapná egy összegben a közmunkában még hátralévő időre neki járó, foglalkoztatást helyettesítő támogatás összegét, ami jelenleg maximum havi 22 500 forint. Ezt uniós társfinanszírozásból a kormány kiegészítené a munkáltatónak szóló bértámogatással is, hogy érdeke legyen alkalmazni a korábban közfoglalkoztatásban dolgozó embert - mutatott rá az NGM elemzője.

A közmunkások nem munkanélküliek?


Scharle Ágota, a Budapest Intézet szakértője úgy vélte, hogy addig nem lesz politikai szándék a közmunkaprogram visszafogására, amíg a közmunkában dolgozók csökkentik a munkanélküliek és növelik a foglalkoztatottak számát a statisztikákban. Szlovákiában is van közmunkaprogram, de ott munkanélküliekként kezelik a programban dolgozókat - tette hozzá.

Michał Steć, a lengyel munkaügyi minisztérium tisztviselője elmondta: a lengyel munkaerő-piacon tavaly májusban bevezetett új rendszer szerint a munkanélkülieket nem összességében, hanem egyénenként, ügyfélként kezelik. A foglalkozatásba való visszatéréshez nyújtott támogatás része egy személyes akcióterv összeállítása, valamint személyes tanácsadókkal való kapcsolattartás is - mondta.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk