kapubanner for mobile
Megjelent: 9 éve

Új elnök a Menedzserek Országos Szövetsége élén

A Menedzserek Országos Szövetségének (MOSZ) közgyűlése Szirmák Botondot választotta meg az 1990-ben alapított szervezet új elnökének. A Provident Pénzügyi Zrt. vezérigazgatója 2015. május 21-től tölti be új tisztségét - tájékoztatták portálunkat.

A két évvel ezelőtt az Év Menedzsere díjat is elnyerő vállalatvezető a MOSZ alapszabálya értelmében a következő három évre kapott bizalmat a hazai szakmai-érdekképviseleti szervezet vezetésére.

A közlemény szerint a pénzügyi szakember 13 éve, 2002-ben csatlakozott a Providenthez, ahol kezdetben üzletfejlesztési, majd kereskedelmi vezetőként dolgozott, 2008-tól pedig vezérigazgatója lett a cégnek. Vezetése alatt új stratégiát követve alakította át a vállalatot, amely így kimagasló sikereket, eredményeket ért el. Ennek elismeréseként 2013-ban a Menedzserek Országos Szövetsége őt választotta az Év Menedzserének. Szirmák Botond jelenleg is aktívan részt vesz a Brit Kereskedelmi Kamara és az Amerikai Kereskedelmi Kamara munkájában, valamint szorosan együttműködik Pénzügyi Vállalkozások Országos Egyesületével is.

- Megtiszteltetés, hogy a szervezet engem választott elnökének. Ezúton is szeretném megköszönni Szabó György elnök munkáját, akinek nagy szerepe van abban, hogy az elmúlt évek során a Menedzserek Országos Szövetsége ismert hazai szervezetté vált. Azon fogok dolgozni, hogy ezt a megkezdett munkát tovább folytassuk és a MOSZ egy olyan, megkerülhetetlen találkozási pont legyen a hazai vállalatvezetők körében, amely lehetőséget teremt a tapasztalatok megosztására, hozzájárul sikerességükhöz, személyes fejlődésükhöz, életcéljaik eléréséhez, valamint társadalmi szerepük kiteljesítéséhez egyaránt - mondta el Szirmák Botond, a Provident Pénzügyi Zrt. vezérigazgatója.

A MOSZ közgyűlés döntése értelmében a szervezet elnökségébe bekerült Baracskai Ferenc, Bartók János, Békefi Veronika, Boros Péter, Jelinek Gábor, Katus István, Kővágó-Laky Andrea, Nyerges János, Pozvai Zsolt, Szécsi Gabriella, Tálos Péter és Zentai Gábor.

A Felügyelő bizottság elnökének Dr. Salamon Károlyt az MKB Általános Biztosító Zrt. elnök-vezérigazgatóját, tagjainak Borosné Szűts Ildikót és Károlyi Lászlót, az Etikai bizottság elnökének Szabó Györgyöt, tagjainak dr. Hornyák Gábort, Szivi Lászlót és Tarnai Dezsőt választották.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Új vezető a Nestlé Professional hazai üzletágának élén

2024. április 1-től Kapás Gyula tölti be a HoReCa szektorban gasztronómiai és italmegoldásokat kínáló Nestlé Professional üzletágának vezető pozícióját. Teljes cikk

Márkus Gergely a Mastercard új magyarországi és szlovéniai igazgatója

Keddtől Márkus Gergely a Mastercard magyar és a szlovén piacainak stratégiai és operatív irányításáért felelős igazgatója - közölte a... Teljes cikk

Vitályos Eszter a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára, egyben kormányszóvivő lesz

A Magyar Közlöny legfrissebb számában megjelent határozat szerint Vitályos Esztert, a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti... Teljes cikk