Megjelent: 9 éve

Más megoldás is lenne, mint a közmunka

Olcsóbb és hatékonyabb eszközök is rendelkezésére állnának a magyar kormánynak, az emberek munkához juttatása érdekében, derült ki az Európai Bizottság által szervezett beszélgetésen, amelyről a Napi.hu számol be.

images

A probléma a közmunkával, azon kívül, hogy drága, hogy az elsődleges munkaerőpiac szerepét is kezdi átvenni. Ez az egyre nagyobb súlyponti eltolódás az EB országjelentések visszatérő kritikai eleme.

A rendszer finanszírozásának költsége ugyanis az elmúlt négy évben megnégyszereződött, a GDP 0,8 százalékára növekedett, és az előrejelzések szerint 2018-ra a mostaninak a duplájára emelkedik.

Valamint komoly probléma, hogy míg például a Lengyelországban működő hasonló programból az emberek 60 százaléka ki tud lépni, és elhelyezkedik a nyílt munkaerőpiacon, addig Magyarországon ez az arány kevesebb mint 14 százalék. Így a közmunkára költött összeget, idén 270 milliárd forintot, sokkal hatékonyabban lehetne az aktív munkaerőpiac támogatására költeni.

A kormány képviselői szerint célzottabbá kívánják tenni a rendszert, valamint növelni akarják az aktív munkaerőpiacra az átlépés hatékonyságát, de a jelenleg három hónapra járó munkanélküli juttatás időtartamát nem szándékoznak növelni, miközben az átlagosan munka nélkül töltött idő több mint egy év.

Napi.hu
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Miért emelkedtek Magyarországon a munkaerőköltségek kevésbé, mint a régió többi országában?

Közel 20 éve csatlakozott Magyarország az Európai Unióhoz - ennek kapcsán a GKI Gazdaságkutató Zrt. cikksorozatában egy-egy mutató segítségével... Teljes cikk

Kiemelten fontos a magyar munkavállalók megtalálása és felvétele

Közel négyéves csúcson a munkanélküliség, miközben a vezérigazgatók relatív többsége létszámbővülést vár. Kiemelt tényező a magyar... Teljes cikk

Hogy lehet bevonni még 300 ezer embert a munka világába?

A 2023-as extra nehéz évből sikerült "ép bőrrel kikecmeregni" - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szombaton a budapesti Várkert Bazárban... Teljes cikk