Megjelent: 9 éve

Finnországgal vagyunk egy súlycsoportban, már ami a munkanélküliségi rátát illeti

A munkanélküliek száma 19 ezerrel csökkent, a foglalkoztatottaké 73 ezerrel nőtt éves összehasonlításban idén tavasszal. A statisztikákból nem derül ki, hogy mindebből mennyi a közmunkaprogram hatása. Czomba Sándor szerint Finnország,Svédország szintjére értünk a munkanélküliségi rátánkkal.

2015. február-áprilisban a munkanélküliek száma az egy évvel korábbihoz képest 19 ezer fővel, 338 ezerre, a munkanélküliségi ráta 0,5 százalékponttal, 7,6 százalékra csökkent. A férfiak és a nők munkanélkülisége közel azonos szintű volt, a nőket jelentős mértékű javulás jellemezte - közölte a KSH.

Ugyanebben az időszakban a foglalkoztatottak létszáma 4 millió 141 ezer fő volt, 73 ezerrel több, mint egy évvel korábban. A 15-64 évesek foglalkoztatási rátája 62,8 százalékra emelkedett. A férfiak és a nők foglalkoztatási mutatói hasonló mértékben javultak.

Foglalkoztatottnak az számít, aki az adott héten legalább 1 órányi, jövedelmet biztosító munkát végzett, vagy rendelkezett munkával, de abban átmenetileg (pl. betegség, szabadság, ideértve a szülési szabadságot is) nem dolgozott. Munkanélkülinek azt tekinti a statisztika, Munkanélküli, aki az adott héten nem dolgozott, és nincs is olyan munkája, amelytől csak átmenetileg volt távol, a kikérdezést megelőző négy hét folyamán aktívan keresett munkát, a kikérdezés időpontjában rendelkezésre állt, azaz két héten belül munkába tudna állni, ha megfelelő állás kínálkozna számára, illetve már talált munkát, ahol 90 napon belül dolgozni kezd.

Az NGM szerint - bár pontos adatokat, arányokat nem említ - a foglalkoztatottak számának folyamatos növekedésében nagy szerepe van a közelmúlt kiváló makroadatainak, a Munkahelyvédelmi Akciótervnek, a kormányzat aktív foglalkoztatási programjainak, illetve a 2013-ban bekövetkezett növekedési fordulatnak.

Czomba Sándor a KSH adataira így reagált: "folytatódtak a több mint egy éve látszó, kedvező munkaerő-piaci tendenciák Magyarországon, a foglalkoztatottak létszáma tartósan 4 millió felett, a munkanélkülieké pedig 400 ezer alatt van." A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára kiemelte: a foglalkoztatotti létszám éves, több mint 73 ezres növekedésének jelentős része, 60 ezer új munkahely a versenyszférából kerül ki. Ezzel párhuzamosan a közfoglalkoztatás gyakorlatilag szinten maradt, míg 10-13 ezerrel nőtt az egy éven belüli vendégmunkások száma.

Elsősorban a feldolgozóipar, az építőipar, a szálláshelyszolgáltatás, valamint a vendéglátás, és a mezőgazdaság területén jöttek létre új versenyszférás munkahelyek - ismertette.

Czomba Sándor szólt arról is, hogy közmunka nélkül is csaknem 4 milliós a versenyszférás és a közmunka nélküli közszférás foglalkoztatottság. Hozzáfűzte: a tavalyi azonos időszakhoz hasonlóan idén február-áprilisban is 170 ezer körül volt a közfoglalkoztatotti létszám.

Elmondta: a nők foglalkoztatottsága jelentősen javult, és relatíve jó a fiatalok munkanélküliségi mutatója is, amiben megmutatkozik a korábbi kormányzati intézkedések - Első munkahely garancia program, vállalkozóvá válás támogatása - hatása. A 15-24 éves fiatalok munkanélküliségi rátája még mindig relatíve magas, 19 százalék körül van, de kedvező a csökkenő tendencia - tette hozzá Czomba Sándor.

Az európai adatokkal kapcsolatban elmondta, hogy Magyarország a 7-8 százalék körüli munkanélküliségi rátájával Svédországgal, Finnországgal, Belgiummal, Hollandiával van "egy súlycsoportban", ugyanakkor a foglalkoztatási rátában még van behoznivaló. Az államtitkár szerint a kedvező tendenciák folytatódása esetén, vagyis ha nő a gazdaság, és ezzel párhuzamosan a versenyszférás foglalkoztatás is bővül, reális esély van arra, hogy Magyarország a foglalkoztatásban is felzárkózzon az erős középmezőnybe.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Miért emelkedtek Magyarországon a munkaerőköltségek kevésbé, mint a régió többi országában?

Közel 20 éve csatlakozott Magyarország az Európai Unióhoz - ennek kapcsán a GKI Gazdaságkutató Zrt. cikksorozatában egy-egy mutató segítségével... Teljes cikk

Kiemelten fontos a magyar munkavállalók megtalálása és felvétele

Közel négyéves csúcson a munkanélküliség, miközben a vezérigazgatók relatív többsége létszámbővülést vár. Kiemelt tényező a magyar... Teljes cikk

Hogy lehet bevonni még 300 ezer embert a munka világába?

A 2023-as extra nehéz évből sikerült "ép bőrrel kikecmeregni" - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szombaton a budapesti Várkert Bazárban... Teljes cikk