Megjelent: 9 éve

Új elnökség a Magyarországi Brit Kereskedelmi Kamara élén

Megtartotta éves közgyűlését a Magyarországi Brit Kereskedelmi Kamara (British Chamber of Commerce in Hungary – BCCH), ahol ismét Tóth Vazult választották meg a szervezet elnökének. A tagok megszavazták a Tanács tagjait is az elkövetkező két évre.

A közgyűlés ismét bizalmat szavazott Tóth Vazul elnöknek, aki 2015 júniusától tölti be a pozíciót. Tóth Vazul a Vodafone Magyarország Business Transformation vezetőjeként több mint 15 éves tapasztalattal rendelkezik többek között a változásmenedzsment, szervezeti struktúra átalakítás, folyamat újjászervezések és stratégiai beszerzés terén. Pályafutása során jelentős nemzetközi tapasztalatra tett szert.

Az Egyesült Királyság budapesti nagykövetségének ideiglenes ügyvivője, Theresa Bubbear részvételével megtartott közgyűlésen a résztvevők Szelei Szabolcs, a Google magyarországi marketing vezetőjének előadását is meghallgathatták.

„Megtiszteltetés, hogy ismét megválasztottak a Magyarországi Brit Kereskedelmi Kamara elnökének. Két évvel ezelőtt új stratégiát dolgoztunk ki, amelynek eredményeképp több új programot indítottunk: a vezérigazgatói vacsorák, a KKV reggelik, a kamara által szervezett start-up konferencia és a közelmúltban elindult mentor program mára jelentős szerepet játszanak a szervezet dinamikus fejlődésében. A több mint egy éve megalakult, a kamara égisze alatt működő Brit Kereskedelmi Központ révén már több mint 120 brit vállalat építette ki első üzleti kapcsolatait Magyarországon. Kulcsfontosságúnak tartom a Brit nagykövetséggel és a UK Trade & Investmenttel (UKTI) ápolt szoros kapcsolatunkat, amely továbberősítését tervezzük a jövőben.” - nyilatkozta Tóth Vazul, a kamara elnöke.

A BCCH Tanács megválasztott tagjai:
• Ábrahám Gergely, Grayling Hungary
• Balázs Árpád, PwC Hungary
• Dennis A. Diokno, FirstMed-FMC Kft.
• Kalocsai Kinga, GE Lighting EMEA
• Makkay-Chambers Adrienne, Grow / Wilson Learning
• Christopher Noblet, Partos & Noblet in co-operation with Hogan Lovells
• Pálfalvi Márta, Heineken Hungary
• Tóth Andrea, Provident Pénzügyi Zrt.

A Tanács három póttagját is megválasztotta a közgyűlés:
• Katona Melinda, Borealis Consulting
• Csóti Gábor, Investors in People Hungary
• Paul Szeman, Maltacourt Hungary Ltd
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Új vezérigazgató Magyarország legnagyobb HR-szolgáltatójánál

A Prohuman új vezérigazgatóval, átalakuló menedzsment struktúrával és erős innovációs fókusszal folytatja az elmúlt évek munkáját. Az újonnan... Teljes cikk

Marcin Golebiewski lett a UPS Közép-Európai országklasztere vezetője

A klaszter Lengyelországot, Csehországot, Szlovákiát, Romániát, Ukrajnát és Magyarországot foglalja magában. Teljes cikk

Újraválasztották a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara elnökét

A magyar egyéni és társasvállalkozások közel 40 százalékát képviselő Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) tisztújító küldöttgyűlése... Teljes cikk