Megjelent: 9 éve

A felszínen kedvesek, de élvezik, ha másokat bánthatnak - a főnökök egy része pszichopata

A Business Insider cikke szerint több nyugtalanító összefüggés van a pszichopaták, vagyis a lelkiismeret-hiányos személyiségek és azok között, akik magasra jutnak a jóléti létrán - tudóst a Hvg.hu.

A pszichopaták alapvetően nem rendelkeznek empátiával, lelkiismeret-furdalással, és nem tudnak mások felé szerető kedvességgel fordulni. Kutatók megállapították, hogy a profitorientált vállalati környezet vonzza az ilyen diszfunkcionális személyiségeket. Az is beszédes, hogy az átlagemberek között a pszichopaták aránya 1 százalék, a cégvezetők között 4.

Van hét pszichopata tulajdonság, amely sokszor felismerhető a gazdag és sikeres emberek személyiségében is:

- empátia hiánya: egy 2008-as tanulmány rámutat, hogy a kutatásban részt vevő gazdagok sokkal kevésbé voltak együttérzőek, mint kevésbé sikeres társaik.

- egoizmus: a Nobel-díjas közgazdász és pszichológus Daniel Kahneman 25 pénzügyi tanácsadó évekig tartó megfigyelése után jutott arra a következtetésre, hogy ezen emberek sikeréhez sokkal több köze volt hozzá a szerencsének, mint a képességeiknek. Ám az érintettek egyszerűen nem fogadták el ezt a magyarázatot.

- sármos a felszínen: számos vezetőről mondják, hogy nem feltétlenül a tudása vagy szakmai képességei juttatták pozícióba, hanem az, hogy egyszerűen jobban adta el magát.

- nincs lelkiismeret-furdalás: sokszor a vezetők is élvezik a hatalmukat: ha másokat manipulálhatnak, és ha durván megaláznak, bántanak, sértenek valakit, akkor gyakran magát az áldozatot hibáztatják, csak úgy, mint a pszichopaták.

- önzés: alapvetően az együttérzés és a nagylelkűség sokkal dominánsabb az alsóbb társadalmi osztályok között, mint az elitben.

- etikátlan viselkedés

Több tanulmány kimutatta, hogy a felső osztályba tartozók nagyobb valószínűséggel követik el az alábbiakat, mint a szegényebb osztályok tagjai:

- megszegi a törvényt vezetés közben
- etikátlan a döntéshozatalban
- hazudik tárgyalás közben
- csal, hogy növelje nyerési esélyeit
- támogatja is az etikátlan viselkedést a munkahelyen

- unalom: a pszichopaták a gyorsító sávban szeretnek élni. Sok vezető szintén adrenalinfüggő, ezért megy bele hajmeresztően kockázatos üzletekbe, ezért hajtja szét a beosztottait.

Hvg.hu
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A tipikus női vállalkozó 42 éves és 1 gyereke van

Megtalálni a módot a megélhetés biztosítására úgy, hogy közben a társadalmi elvárásoknak is megfeleljenek a magánéletükben – ez motiválja... Teljes cikk

Kortárs bántalmazás, bullying és elvárások szorításában - 2000 gyerek tartozik hozzá: Karikó Rita iskolapszichológus egy napja

Szóbeli vagy akár fizikai bántalmazás, cikizés, beilleszkedési gondok, tanári és szülői elvárások, családi viták, anyu és apu válik - rengeteg... Teljes cikk

Óriási igény van űripari szakemberekre - Magyarország felvette a kesztyűt

Az UniSpace program keretében három minisztérium - a Külgazdasági és Külügyminisztérium, a Kulturális és Innovációs Minisztérium és a... Teljes cikk