kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 9 éve

Rendvédelem: emelik a béreket és értékelik a teljesítményt

Összesen 75 ezer embernek nő az illetménye, fizetése júliustól. A rendvédelmiseknek folyamatosan továbbképzésre kell majd járniuk, öt évig tart a vezetői megbízás, és folyamatosan mérik az egyéni és a szervezeti teljesítményt.

images

A hivatásos állományba tartozóknak és a rendészeti szervek civil dolgozóinak, összesen mintegy 75 ezer embernek nő az illetménye, illetve a fizetése júliustól - erősítette meg Pintér Sándor belügyminiszter a tárca irányítása alá tartozó rendészeti szervek parancsnokainak állományértekezletén szerdán.

A miniszter ismertette: a beosztotti, tiszthelyettesi, tiszti állománynak átlagosan 30 százalékkal nő a fizetése. A parancsnoki állomány 15-25 százalék közötti fizetésemelésben részesül. A teljes állomány 2016 és 2019 január elseje között további 5-5 százalék átlagos évi fizetésemelést kap. A hivatásos rendvédelmi szervek közalkalmazottainak is emelkedik a fizetése júliustól 5 százalékkal, majd jövő januártól újabb 5 százalékkal.

Pintér Sándor hangsúlyozta: 45 éves hivatásos pályafutása alatt az első Fidesz-kormány után ez a második nagymértékű fizetésemelése a hivatásos állománynak, de ez a legnagyobb mértékű. Abban is különbözik a korábbitól, hogy ez egy új életpályát is jelent.

Nő a fizetés, több az elvárás

Leszögezte: az illetményemelés az állománnyal szemben elvárásokkal is együtt jár, de lehetőségeket is jelent mind az újonnan felszerelőknek, mind pedig az előmenetelt tekintve a szolgálatot teljesítőknek.

Az új rendszer új elvekre épül - hangsúlyozta, hozzátéve: a magas szintű elvárásokhoz megfelelő anyagi és erkölcsi megbecsülés kötődik. Emlékeztetett: a hivatásos állomány esküje is rögzíti, hogy akár az életük kockáztatásával is teljesítik a szolgálatot, ezt ismeri el a törvény, amikor kiemeli őket a kormánytisztviselők közül.

Folyamatosan továbbképzésre kell majd járni

A miniszter rögzítette: a jogszabály három alappillére a tudás, a tapasztalat és a teljesítmény. A tudásról szólva azt mondta: ez már a felszereléskor alapkövetelmény, de az elvárás egészen a nyugdíjba vonulásig terjed. Hozzátette: a törvény folyamatos továbbképzést ír elő, amelyet az állomány tagjainak négyéves ciklusokban kell teljesíteniük. Ez kiegészül a rendfokozati vizsgával, esetenként szakvizsgával, illetve aki vezető kíván lenni, vezetői vizsgával.

Kétszer öt évig lehet valaki vezető

Megemlítette: arról is gondoskodnak, hogy a vezetők ne fásuljanak bele a munkába, ezért kétszer öt évig lehet valaki vezető ugyanabban a beosztásban. Aki elveszíti vezetői lendületét, azt vagy képzéssel, áthelyezéssel orvosolják, vagy adott esetben, amennyiben teljesítménye nem az elvárt színvonalú, alacsonyabb beosztásba helyezik - vetítette előre.

Egyéni és a szervezeti teljesítményt is mérni fogják

A tapasztalatról szólva azt mondta: minden eddiginél jobban elismerik a hosszú szakmai pályát. A korpótlék újraszabályozásával az a szolgálati idővel exponenciálisan nő majd. Pintér Sándor szerint ez szolgálja majd, hogy érdemes legyen minél tovább a hivatásos állományban maradni.

A miniszter szerint a teljesítmény az elvégzett munka minőségétől, mennyiségétől és eredményességétől függ majd. Nem csak az egyéni, de a szervezeti teljesítményt is mérni fogják, mert ahogy Pintér Sándor fogalmazott: "egy rossz csapatban nincs jó teljesítmény egyénileg sem, jó teljesítmény csak győztes csapatban van".

Hangsúlyozta: az eredmény megjelenik az előmeneteli lehetőségeknél és a többletdíjazásban is. Az előmenetelről szólva külön ismertette a rendfokozati és a beosztási rendszer párhuzamát, amelynek lényege, hogy a rendfokozat a beosztással együtt jár: új elem, hogyha valaki visszalép a pályáján, akkor a rendfokozatában is visszalép. Pintér Sándor párhuzamként említette, hogy minden hajón csak egy kapitány van, így a hivatásos állományban is minden egység élén egy parancsnok lehet és "nem állhatnak tábornokok a kapuban".

Az életpályamodellt rögzítő törvénnyel, valamint az ahhoz kapcsolódó rendeletekkel kapcsolatban azt mondta: meggyőződése, hogy alapos munkát végeztek. Megkérdezték az állományt, közülük 18 ezren juttatták el javaslataikat, ezekből emelték ki a szolgálatot teljesítők által leginkább fontosnak tartott elemeket. Jogászi egyeztetéseket követően a parlamenti pártokkal is tárgyaltak. A miniszter szerint jól mutatja a jogszabály támogatottságát, hogy a parlamentben mindössze három képviselő szavazott rá nemmel.

Kitért arra, hogy felmerült annak a lehetősége, hogy az életpályamodellt csak januártól vezessék be, hogy kényelmesebben fel lehessen rá készülni, az ő javaslatára azonban már júliustól hatályba lép az új szabályozás, mert azt a jelenlegi parancsnoki állománnyal végre lehet hajtani.

Pintér Sándor a parancsnokoknak elvárásként fogalmazta meg, hogy teljes egészében tanulják meg az új törvényt, valamint a hozzá kapcsolódó rendeleteket annak érdekében, hogy készség szinten is alkalmazni tudják. Azt mondta: 45 éves szolgálati tapasztalata alapján az évtizedek során kialakult szervezeti hierarchiát nem lehet negatív vélemények nélkül megbolygatni, erre a parancsnokoknak fel kell készülniük és az állomány tagjainak választ kell tudniuk adni a felmerülő kérdésekre.

A pénz, az elhatározás és a jogszabályok megvannak - szögezte le a miniszter. Hozzátette: a jelenlegi parancsnoki gárdán múlik, hogy eredményes lesz-e a kivitelezés. Majd azt mondta: bízik a parancsnokok felkészültségében, a sikeres munkavégzésben.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A cégek 70 százaléka tervez bérfejlesztést a munkaerő megtartása érdekében

Optimistábbá váltak a magyar cégvezetők mind az ország, mind saját cégük kilátásait illetően a Niveus Consulting Group tanácsadó felmérése szerint. Teljes cikk

Mennyit keresnek a HR-esek?

Több szakterület béradatairól készített összeállítást a piacvezető munkaerő-közvetítő cég a közelmúltban. Most a HR szakmában, elsősorban... Teljes cikk

Romlott a fizetésünk értéke - mutatjuk a legfrissebb számokat

2023-ban a bruttó átlagkereset 571 200, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 393 700 forintot ért el. 2023-ban a bruttó és... Teljes cikk