kapubanner for mobile
Megjelent: 9 éve

Mi alapján döntesz a számodra jó munkahelyről?

A Jó Munkahely kampány keretében elkészült filmek közül az egyik a jövőnket befolyásoló döntések fontosságáról, a bejelentés nélküli vagy jogszerű foglalkoztatás közti választásról szól. Az NGM a még fiatal, tapasztalatlan munkavállalókat célozza a kampánnyal, hogy hogyan érdemes dönteni.

A Nemzetgazdasági Minisztérium „A munkahelyi egészség és biztonság fejlesztése, a munkaügyi ellenőrzés fejlesztése” című kiemelt projektjének ez az üzenete főképp a fiatalokat célozza. Mert bár minden korosztály könnyen kerülhet olyan helyzetbe, hogy a látszólag gyorsabban és egyszerűbben elérhető „fekete” vagy a hosszútávon biztonságot nyújtó legális bevétel között kell választania, mégis a rossz tapasztalatokkal nem rendelkező és koruknál fogva kevésbé gyanakvó fiatalok vannak a legnagyobb veszélyben.

A hatóság munkaügyi szakemberei az elmúlt években is több esetben állapították meg, hogy az általuk vizsgált cég bejelentés nélkül foglalkoztatta munkavállalóit, így könnyen előfordulhat, hogy egy munkaerő piacra felkészületlenül belépő fiatal munkavállaló is találkozik ilyen munkáltatóval.



Ráadásul a 30 alattiakat – vagyis az Y generáció tagjait – fogyasztásközpontú magatartás jellemzi, azaz pillanatnyi érdekeik vezérlik őket, és szeretik a céljaik eléréséhez vezető legrövidebb utat választani. Kevéssé gondolkodnak hosszútávon: koruknál fogva nem aggódnak azon, hogy honnan lesz nyugdíjuk, vagy mi lesz velük, ha megbetegszenek. Ez a hozzáállás különösen veszélyeztetetté – akár kihasználhatóvá teszi őket.
Ha egy ilyen beállítottságú munkavállalónak a között kell választania, hogy megkap egy munkát, és megkeresheti vele a céljai eléréséhez szükséges pénzt, csak fogadja el a jogszerűtlen foglalkoztatás feltételeit, vagy nemet mond egy ilyen tisztességtelen ajánlatra, akkor könnyen kísértésbe eshet. Talán bele sem gondol, hogy a bejelentés nélküli foglalkoztatás milyen könnyen visszájára fordíthatja az először rózsaszínnek tűnő helyzetet. Ha megbetegszik, nem mehet betegállományba, semmilyen jövedelme nem lesz, és táppénzre sem lesz jogosult. Ha elküldik az állásból, nem kaphat munkanélküli segélyt, ha hitelt szeretne felvenni, nem fogja tudni igazolni jövedelmét. Komoly hátrány érheti hosszú távon is. Mivel nem fizették nyugdíjjárulékait, így vagy tovább kell majd dolgoznia, hogy meglegyen a szolgálati ideje, vagy kevesebb pénzt fog kapni öregkorában.

Aki nem kötött szerződést, számíthat rá, hogy nem kapja meg az őt megillető bérét, nem követelhet túlóráért plusz díjazást. Munkáltatója kihasználhatja: nem tartja be a munkaidőre, pihenőidőre vonatkozó szabályokat, felmondási idő nélkül egyik napról a másikra az utcára teszi.
E káros következmények elkerülése érdekében fontos, hogy munkaviszony esetén ragaszkodjunk az írásos munkaszerződéshez.

Alkalmi munka, idénymunka esetében ugyan nem kötelező az írásbeli szerződés, de ha van rá mód, akkor érdemes mégis papíron rögzíteni a feltételeket. Munkavállalás előtt célszerű a leendő foglalkoztatót ellenőrizni a NAV honlapján, hogy fordult-e elő nála szabálytalanság, ami óvatosságra kell intse az állásra pályázót.

A munkáltatónak legkésőbb a munkaviszony első napján a foglalkoztatás megkezdése előtt be kell jelentenie a munkavállalót az adóhatóság felé. Amennyiben valakinek kétségei vannak a bejelentéssel kapcsolatban, a lakóhelye szerinti adóigazgatóság ügyfélszolgálatán, vagy az Ügyfélkapu segítségével meggyőződhet erről. Ha úgy tűnik, hogy nem szabályosan foglalkoztatják, és ezt munkahelyén sem sikerül tisztázni, a munkaviszony létesítésével, megszűnésével, megszüntetésével, a munkabérrel, a munkaidővel, a rendkívüli munkavégzéssel kapcsolatban az illetékes Kormányhivatalhoz, mint elsőfokú munkaügyi hatósághoz fordulhat.
A munkáltatónak emellett havonta írásban tájékoztatnia kell a munkavállalót a jövedelméből levont adókról és járulékokról oly módon, hogy a munkavállaló ellenőrizni tudja az elszámolás és a levonások jogcímét, összegének helyességét. Az egyszerűsített foglalkoztatás esetén a munkáltatónak olyan igazolást kell adnia, amiből megállapítható a magánszemély bevételének teljes összege és jogcíme a munkavégzés évét követő év január 31-éig.

Javasoljuk tehát mindenkinek – és különösen a munkaerőpiacra most belépő fiataloknak, hogy fogadják meg tanácsunkat: olyan jó munkahelyet válasszanak, amely jogszerűen foglalkoztatja őket. Ne engedjenek a pillanatnyi hasznot hozó csábító ajánlatoknak, hanem a hosszútávon biztos hátteret adó állást válasszák!
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jelentősen emelkednek a munkavédelmi és munkaügyi bírságok márciustól

A kormány megvédi a magyar munkahelyeket, ezért kiemelten kezeli a foglalkoztatáshoz kapcsolódó szabálytalanságok megelőzését is - hangsúlyozta... Teljes cikk

40 év óta először szigorítottak a dolgozókat a veszélyes anyagoktól védő szabályokon

Az európai parlamenti képviselők szerdán új szabályokat fogadtak el a munkahelyi káros anyagoknak való kitettség korlátozására, negyven év óta... Teljes cikk

Magánügy a dolgozó egészsége vagy éppen ellenkezőleg?

Miért komoly probléma az egészséges (munkában)megtartási HR-stratégia hiánya? - teszi fel a kérdést Papp Tamás István HR szakember. Decemberben az... Teljes cikk