kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 9 éve

Kétszázötven új munkahely a Jászságban

Csaknem 3,5 milliárd forint értékben bővíti gyártókapacitását az adatátviteli csatlakozókat és kábeleket gyártó német Rosenberger cég magyarországi leányvállalata, a fejlesztéssel 250 új munkahely jön létre a jászárokszállási üzemben - jelentették be hétfőn Budapesten a Külgazdasági és Külügyminisztériumban.

A következő két évben megvalósuló fejlesztés keretében a Rosenberger Magyarország felépít egy új, 5 ezer négyzetméteres üzemcsarnokot, és új, korszerű gépeket állít üzembe.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a beruházás ünnepélyes bejelentésén elmondott köszöntő beszédében kiemelte: a német beruházásoknak meghatározó a szerepük a magyar gazdaságban. Nagyjából 6 ezer német vállalat 300 ezer embernek ad munkát Magyarországon, és a Magyarországra érkezett összes külföldi működőtőke negyede származik német vállalatoktól, ezek összértéke csaknem 20 milliárd euró.

A miniszter megjegyezte, a jászárokszállási beruházás ismét nagyon komoly jele annak, hogy a német gazdaság és a német befektetők bíznak a magyar gazdaságban.

Szijjártó Péter kiemelte, a Rosenberger csoport magyarországi tevékenysége elsősorban az autóiparhoz kapcsolódóan növekedett az elmúlt időszakban, és kifejezetten azokon a területeken, amelyek a leginkább innováció-igényesek, és folyamatos kutatást, fejlesztést tesznek szükségessé. Ez a miniszter szavai szerint azt mutatja, hogy egybeesnek a Rosenberger cég magyarországi tevékenységének és a magyar kormányzatnak a nemzetgazdasági céljai.

Szijjártó Péter emlékeztetett arra, hogy a tavaly kezdődött új, hétéves európai uniós költségvetési ciklusban a korábbi forrásoknak a kétszerese, csaknem 750 milliárd forint fog rendelkezésre állni kutatás-fejlesztésre. A Rosenberger cég 57 éve indult családi vállalkozásként, ma több mint 6 ezer alkalmazottja van, ebből csaknem 2 ezer Magyarországon. A magyarországi leányvállalat éves árbevétele 9 milliárd forint. A cég termékeinek túlnyomó részét külföldön értékesíti.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Méltatlan elbocsátás zajlik a Teslánál: többen a biztonságiaktól tudták meg, hogy felmondtak nekik

Egyes gyári alkalmazottak csak akkor vették észre, hogy elbocsátották őket, amikor nem működött a belépőkártyájuk és a biztonsági őrök... Teljes cikk

A vendégmunkások nem létező jogai, avagy mire mutat rá az Autoliv-gyárban folyó sztrájk?

A sopronkövesdi Autoliv-gyárban folyó sztrájk arra is felhívja a figyelmet, hogy a főleg kölcsönzött státuszban foglalkoztatott vendégmunkások... Teljes cikk

Robotok fogják gyártani a betoncserepeket a Hejőpapin épülő gyárban

Nagyméretű betoncserepeket és azok kiegészítőit gyártó üzemet épít a Wienerberger. Hejőpapin egy 7300 m2 alapterületű csarnok, ipar 4.0... Teljes cikk