Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 9 éve

Engedett a nyomásnak a román kormány: emelkednek a bérek

Az iskolák és egyetemek kisegítő személyzete bérének 12 százalékos emeléséről, valamint szociális juttatások kiterjesztéséről döntött kedden a román kormány.

images

Rovana Plumb munkaügyi miniszter közölte, hogy a béremelés mintegy 60 ezer dolgozót érint, és augusztustól alkalmazzák. Az intézkedés a tanfelügyelőségek, az egyetemi könyvtárak és egyéb oktatási intézmény kisegítő személyzetére érvényes. A szociáldemokrata miniszter szerint a kormány a szakszervezetekkel korábban kötött egyik megállapodásnak tett eleget. A bérnövelés az idei és a jövő évre összesen 154,4 millió lej (1 lej=70,22 forint) többletkiadást jelent a román költségvetésnek.

A pedagógusok bére egy tavalyi kormányrendelet értelmében március 1-től 5 százalékkal nőtt, szeptember 1-től újabb 5 százalékkal fog emelkedni.

A miniszter bejelentette, a kormány keddi ülésén arról is döntött, hogy a közigazgatásban dolgozó köztisztviselők bére 12 százalékkal nőhet, amennyiben az önkormányzatoknak lehetőségük van a helyi költségvetésből eleget tenniük ezeknek az igényeknek. Április végén mintegy 32 ezer közigazgatásban dolgozó köztisztviselő tartott általános sztrájkot magasabb béreket követelve.

A román kormány a szociális juttatások terén is módosításokat fogadott el, amelyek értelmében július 1-től mintegy 300 ezer család kaphat továbbra is szociális támogatást. Ők elestek volna ettől a jogtól, vagy csökkent volna a juttatásuk mértéke, mert a bukaresti kormány májusban a gyermeknevelési pótlék megkétszerezéséről döntött. Ennek nyomán a romániai családok júliustól havi 42 lej (mintegy 3000 forint) helyett havi 84 lej (mintegy 6000 forint) pótlékot kapnak gyermekenként, amíg ez utóbbi el nem éri a felnőttkort. A juttatás megemelése következtében mintegy 300 ezer család vesztette volna el jogát, hogy továbbra is szociális juttatásban részesüljön, vagy csökkent volna a juttatás mértéke, miután a pótlékemelés miatt jövedelmük túllépte volna a jogosultsági szintet. A kormány érvelése szerint a pótlék valamennyi gyermek alkotmányos joga, és ennek nem szabad befolyásolnia egyéb szociális juttatások folyósítását.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A brit munkavállalók harmada már dolgozott mérgező vezetővel

A HR-vezetők egyetértenek abban, hogy a vezetőképzés hatékony megoldás a mérgező munkahelyi kultúra elleni küzdelemben. Teljes cikk

Tömeges elbocsátások jönnek az Unilevernél

A vállalat körülbelül 1300 dolgozót foglalkoztat Magyarországon. Teljes cikk

Ez a legjobban fizető szakma, amiben a leginkább jellemző a távmunka

Egy felmérésben több mint 750 álláshirdetést vizsgáltak meg, hogy kiderítsék, melyik területen van a legtöbb lehetőség a távmunkára. Teljes cikk