kapubanner for mobile
Megjelent: 9 éve

"A rossz európai politika gerjeszti a bevándorlási hullámot"

Orbán Viktor miniszterelnök szerint a rossz európai politika a mostani többszörösére gerjesztheti a bevándorlási hullámot. Sok menekült azt látja ugyanis, hogy itt megvan, sőt be is fogadja az a jóléti rendszer, ami például az afrikai államokban teljesen hiányzik - írja a Hvg.hu a Kossuth Rádió 180 perc című műsorára hivatkozva.

Orbán Viktor a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában péntek reggel azt is mondta: a szerb-magyar határra tervezett kerítéssel Magyarországban egyben uniós kötelezettségét teljesíti, mivel most ott húzódik a schengeni övezet egyik külső határa, így annak védelme kiemelten fontos.

Orbán Viktor a műsorban azt is mondta: "huzatos helyen fekszünk az EU-ban", ezért a legelemibb önvédelmi kérdés annak eldöntése, kit engedünk be, kit nem, és ehhez ragaszkodnunk kell.

Rossz politikával a népvándorlás többszörösére gerjeszthető. A harmadik országokban élők úgy látják ugyanis Európát, mint egy kontinenst, amely befogadja őket, "olyan, mintha meghívót küldenénk nekik" az elhibázott európai politikával.

Orbán Viktor szerint a harmadik országból érkezőknek ezért minél hamarabb nyilvánvalóvá kellene tenni, hogy nincs esélyük a kontinensen, ha illegális úton érkeznek ide.

Hvg.hu
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk

Szakképzés 4.0. - így zajlik a fejlesztés

A 21. századi szakképzőintézmény-fejlesztési program beruházásai, korszerű eszközbeszerzései a minőségi oktatást segítik, és hozzájárulnak... Teljes cikk