kapubanner for mobile
Megjelent: 9 éve

A szakszervezetek nem értenek egyet a létminimum számítás felfüggesztésével

A szakszervezetek szerint a mai létminimum számítás fontos, hiánypótló információkat tartalmaz, és mindaddig, ameddig nem születik megállapodás az új létminimum számítás módjáról, addig ennek sem megszüntetésével, sem felfüggesztésével nem értenek egyet. A KSH a Létminimum kiadvány publikálásának beszüntetését tervezi, mert a létminimum számítás jelenlegi módját nem tartják hitelesnek a szegénység mérésére.

A jelenlegi létminimum számítás kiemelkedő érdeme, hogy a minimálisan elvárható élelmiszerfogyasztási normából kiindulva a megélhetés egyéb (lakhatási, ruházkodási, stb.) feltételeit is számba vevő fogyasztási és ehhez kapcsolódó jövedelmi normát határoz meg egyéni és családi szinten.

Így a mutató a bérek kívánatos nagyságával kapcsolatos szakszervezeti törekvések (elsősorban a minimálbérek alakításával kapcsolatos bérstratégia) számára könnyen érthető és jól használható fogódzót jelent.

A szakszervezeti vezetők konzultáció során a KSH szakembereitől tájékoztatást kaptak a jelenlegi létminimum számítás hiányosságairól. A konzultáció végén a felek arról állapodtak meg, hogy ez év novemberében, amikor az uniós módszertan szerinti alacsony jövedelmű és fogyasztású háztartások felmérése és az adatok feldolgozása (az ún. AROPE statisztikák) elkészülnek, a fogyasztási szintekre és szerkezetre vonatkozó adatokat összevetik a hazai létminimum számítás adataival. Az összevetés alapján tesz a KSH új javaslatot a létminimum számítás jövőbeli kezelésére, amelyet – mások mellett – a szakszervezetekkel ismételten megvitatnak. A szakszervezeti vezetők a kérdés ilyen módon történő további tárgyalását elfogadható megoldásnak tartják, mert azt úgy értelmezik, hogy a jelenlegi számítási módszertan korszerűsítésére társadalmi konszenzussal, mások mellett a szakszervezetek véleményének a figyelembe vételével kerül sor.

A mostani KSH kiadvány végén azonban előrehozott döntés került bejelentésre, nevezetesen az, hogy a jövőben a Hivatal a létminimum számítás egy célját tekintve más, szegénységi mutatóval tervezi felváltani. Ez a megfogalmazás olyan irányváltást jelent, amely mögött nem jött, nem is jöhetett létre a KSH által is szükségesnek tartott társadalmi konszenzus, hiszen nem indult még meg erről az ígért társadalmi párbeszéd.

Bízunk benne, hogy az egyeztetés 2015 novemberében érdemi módon valóban lezajlik, és a végleges döntés a létminimum számítás jövőjéről csak ezt követően születik meg, áll a szakszervezetek közleményében.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Végre egy jó hír: meglepően gyorsan alkalmazkodtak a polikrízishez a női felsővezetők

Megnövekedett munkaterhelésük ellenére optimisták a női felsővezetők a vállalati növekedést, a társadalmi változásokat, a nemek közötti... Teljes cikk

A nők által alapított startupokhoz csak a befektetések 1%-a jut el - így lehetne ezen változtatni

Továbbra is jelentős szakadék tátong a férfiak és a nők esélyei között a startupszektorban. Közép-Kelet-Európában a befektetések 94%-a... Teljes cikk

Kiábrándítóan lassan növekszik a női vezetők száma - mutatjuk, hogy befolyásolja ezt a rugalmas munkavégzés

Miközben a nők által betöltött felsővezetői pozíciók aránya világszerte 19,4%-ról 33,5%-ra nőtt két évtized alatt, a fejlődés... Teljes cikk