kapubanner for mobile
Megjelent: 9 éve

Látogasd meg a munkahelyemet!

2015 márciusa óta már öt középiskola mintegy 100 diákja ismerkedett meg közelebbről a Lexmark budapesti központjával, az irodákban zajló munkával. A program a diákok pályaválasztását hivatott segíteni.

A vállalat számos önkéntes projektben vesz részt, ezért csatlakozott az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) által életre hívott „Language Ambassador (Nyelvi Nagykövet) Program”-hoz, amely a nyelvismeret fontosságára hívja fel a fiatalok figyelmét a munka világában. A program keretében cégvezetők látogatnak el az iskolákba és tartanak előadást.

Ennek a programnak része a „Visit My Workplace” („Látogasd meg a munkahelyemet!”) kezdeményezés, amely lehetőséget nyújt a középiskolások számára, hogy a továbbtanulás, pályaválasztás előtt első kézből kaphassanak információt egy vállalat működéséről, mindennapjairól, az egyes munkakörökhöz kapcsolódó kihívásokról, feladatokról.

A Visit My Workplace ötletét az adta, hogy a nyelvi nagykövetként tartott előadások során nyilvánvalóvá vált: a diákokat intenzíven foglalkoztatja a jövőbeni munkavégzés témaköre, mivel rengeteg kérdést tettek fel az előadóknak a továbbtanulásra, az elhelyezkedésre és a pályakezdésre vonatkozóan. Mi lehetne szemléletesebb, mint megmutatni, hogyan is néz ki valójában egy vállalat „belülről”, kik dolgoznak ott és milyen lehetőségek kínálkoznak a pályakezdők számára?

A Lexmark 2015 márciusában fogadta az első diákcsoportot. Az elmúlt közel 3 hónapban összesen 5 középiskolából látogatták meg 15-20 fős csoportok és kísérőtanáraik a vállalat Service Centerként működő budapesti központját. Az eddigi pozitív visszajelzések alapján a cég rendszeressé szeretné tenni a programot és akár 2-3 hetente lehetőséget kíván biztosítani a középiskolás diákoknak arra, hogy közvetlen benyomásokat szerezzenek a munka világa kínálta lehetőségekről.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Méltatlan elbocsátás zajlik a Teslánál: többen a biztonságiaktól tudták meg, hogy felmondtak nekik

Egyes gyári alkalmazottak csak akkor vették észre, hogy elbocsátották őket, amikor nem működött a belépőkártyájuk és a biztonsági őrök... Teljes cikk

A vendégmunkások nem létező jogai, avagy mire mutat rá az Autoliv-gyárban folyó sztrájk?

A sopronkövesdi Autoliv-gyárban folyó sztrájk arra is felhívja a figyelmet, hogy a főleg kölcsönzött státuszban foglalkoztatott vendégmunkások... Teljes cikk

Robotok fogják gyártani a betoncserepeket a Hejőpapin épülő gyárban

Nagyméretű betoncserepeket és azok kiegészítőit gyártó üzemet épít a Wienerberger. Hejőpapin egy 7300 m2 alapterületű csarnok, ipar 4.0... Teljes cikk