kapubanner for mobile
Megjelent: 9 éve

A dolgozók egészségéért is tett a K&H

9. alkalommal adta ki fenntarthatósági jelentését a K&H Bank, mely szerint 70 000 beteg gyermek gyógyulásához, 1700 hátrányos helyzetű sportolásához, és 300 rászoruló iskolás kulturális programjaihoz járult hozzá a cég. Mindemellett dolgozói egészségére és képzésére is költött, derül ki a bank közleményéből.

A bank 46 millió forintot fordított dolgozói egészségvédelmére és egészségügyi szolgáltatásokra, ami fejenként 12 555 forintot jelent. A dolgozók képzésére 85 000 Ft/fő összeget fordít átlagosan évente.

A fentieken túl környezetvédelemre, a gyermekegészségügy és a sport támogatására helyezte a hangsúlyt. Közösségi szerepvállalási területein pedig az összes területen átívelő kezdeményezést indított útjára a rászorulók megsegítésére.

Például 79 tonna papírt spóroltak meg digitalizáció, a folyamatok egyszerűsítése, és a benyújtandó dokumentumok számának csökkenése révén – ezzel körülbelül 1320 fát mentett meg a kivágástól.

A központi székház dolgozóinak 12 százaléka jár rendszeresen biciklivel munkába.

A 11 éve működő K&H gyógyvarázs program 2014-ben 18 kórházat és 14 mentőállomást támogatott, több mint 38 millió forintértékű műszerrel és géppel, így 70 000 beteg gyermek gyorsabb, hatékonyabb gyógyításához járulhatott hozzá. Valamint tovább működött a mesedoktor kezdeményezés is.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Két év alatt átlagosan 55 százalékkal emelkedett a reptéri dolgozók bére

Márciustól a korábbihoz képest átlagosan 15,5 százalékkal megemelt bért kapnak a Budapest Airport, a BUD Security Kft. és a RÜK Kft. munkavállalói.... Teljes cikk

Jelentős leépítésbe kezd a Citigroup

A Citigroup 430 alkalmazottat bocsát el New Yorkban a különböző részlegeiben - közölte a bank a munkaügyi minisztériumhoz hétfőn benyújtott... Teljes cikk

Három év alatt több mint ötezer teljes munkaidőben dolgozó pedagógus tűnt el a rendszerből

Három év alatt több mint ötezerrel csökkent a teljes munkaidőben foglalkoztatottak száma a köznevelésben – derül ki a Köznevelési Információs... Teljes cikk