kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 9 éve

Kevesebb munkaidő, kevesebb bér, állami támogatással Csehországban

A cseh szenátus jóváhagyta a különleges helyzetek, gazdasági válság vagy természeti katasztrófa miatt lerövidített munkaidő után járó csökkentett bérek állami támogatását.

Miután az alsóház egy hónapja jóváhagyta a jogszabályt, hatálybalépéséhez már csak az államfő aláírása szükséges. Milos Zeman korábban közölte, hogy nincs kifogása a törvény ellen.

A jogszabály szerint arról, hogy kialakult-e ilyen helyzet, és életbe lehet-e léptetni az intézkedést, a kormány fog dönteni. A kormánydöntés után azok a cégek, amelyek már nem tudják teljes munkaidőben foglalkoztatni alkalmazottaikat, a dolgozókat nem bocsátják el, hanem korábbi fizetésük 70 százalékáért tovább alkalmazzák őket. A korábbi bér 50 százalékát a munkaadó állja, míg 20 százalékot az állam ad hozzá. A válságba jutott cégeknek a szabályok szerint kérniük kell az állam támogatását, minden egyes esetről külön dönt a kormány.

Az intézkedés olyan cégekre vonatkozna, amelyek a különleges helyzet következtében a munkaidő 20-40 százalékos csökkentésére kényszerülnének. A legnagyobb vita az elmúlt hónapokban arról folyt, hogy a csökkentett bér mekkora részét fizesse a munkaadó, és mekkorát az állam. A szakszervezetek például a bér 90 százalékát követelték, amelyből 45 százalékot a munkaadó, 45 százalékot az állam fizetett volna.

A cégek legfeljebb hat hónapig kaphatnak állami támogatást a bérekre, ismételt kérés esetén ez hat hónappal meghosszabbítható. A cseh kormánynak a németországi úgynevezett kurzarbeit szolgált modellül, amelyet jó megoldásnak tart a gazdasági válságok túlélésére. A munkaadók viszont életképtelennek minősítették az elképzelést. A tervek szerint a „cseh kurzarbeit” legkésőbb jövőre hatályba lép.

A nagy munkaadókat tömörítő ipari és közlekedési szövetség szerint a kormány javaslata nem eléggé ösztönző a cégek számára, hogy válság esetén is fenntartsák a munkahelyeket. Korábban Milan Mostyn, a szövetség szóvivője kifejtette: az eddigi szabályozás szerint válság esetén a cégek a bérek 60 százalékát fizetik alkalmazottaiknak, az új szabályozás ezt most 50 százalékra csökkenti; a különbség nagyon kevés.

A csehországi cégeknek már a jelenlegi szabályozás alapján is lehetőségük van alkalmazni bizonyos esetekben a csökkentett munkaidőt csökkentett bérrel, de állami támogatás nélkül. Az elmúlt években több száz cseh cég élt ezzel a lehetőséggel. A válság elmúlása, a megrendelések növekedése után fokozatosan visszaállítják a teljes munkaidőt és béreket.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jogszabály-módosítással erősíti meg az EU a nem uniós munkavállalók jogait

Az Európai Unió Tanácsa jogszabály-módosítást hagyott jóvá pénteken a nem uniós állampolgárságok számára kiadható munkavállalási és... Teljes cikk

A vártnál jobban csökkent az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban

A legfrissebb adatok alapján a szakértők szerint elmondható, hogy az Egyesült Államok munkaerőpiaca még mindig viszonylag feszes. Teljes cikk

A dolgozók fele betegség vagy baleset miatt kénytelen szabadságot kivenni, fizetés nélkül

A dolgozók csak kevesebb mint fele kapott fizetett szabadságot a gyógyulás ideje alatt - derül ki egy friss felmérésből. Teljes cikk