Ön golyó vagy kocka?

Telt ház, körülbelül 150 fő előtt tartott előadást Csernus Imre az SAP Duna-parti, XXI. századi irodaházában. Nem is sejtenénk, milyen sok, különböző életkorú nő, és főleg férfi volt kíváncsi arra, mit is mond a pszichiáter az őszinteségről. Mivel a szakember provokatív kommunikációs stílusának híre megelőzte azt, ahogy valójában megismerhettük, meglepetés ért minket. Őszinte volt, de úgy, hogy közben szigorúan csak az önként jelentkezőket szorongatta meg, és a kisemberek helyett kifejezetten a „főnököket” helyezte be a célkeresztbe.

"Golyóság" vagy "kockaság"

Az eladás címe áthallásos. A köznyelvben csak "kockának" nevezett, tipikus, racionalizáló szoftverfejlesztő érzelmi állapotára utal. Elég sok bátorság kell ahhoz, hogy valaki egy, szoftverfejlesztőkkel tömött szobában a "Kocka és gömb - melyik gurul tovább?" címmel az őszinte kommunikációról előadást tartson. De a közönség ezt elfogadta. Sőt, néhány pillanatban ezek az okos, az életük minden pillanatát – többnyire – megtervező, tudatos emberek maguk elé nézve "mozizva" bólogattak is, a néha közönséges stílusban tartott előadáson.

A "gurulás" a folyamatos fejlődést szimbolizálja, a "gömbölyűség" pedig a változásokhoz alkalmazkodni képes, lazaságot. A "kocka" pedig mindazt, ami ezzel ellentétes.

"A golyónak van kisugárzása, a kockának nincs" – kezdte Csernus. Ezzel együtt nincs hitelessége, és önbizalma sem. Ez utóbbi azért fontos, mert az úgynevezett racionális önbizalom, amelynek a végén a gazdasági siker áll, szinte bárhonnan, bárkitől, bármilyen úton-módon begyűjthetünk. De létezik emocionális önbizalom is, amikor a belső béke, és társas kapcsolatban a boldogság "állítódik elő". Ezt már sokkal nehezebb megalkotni.

A kockánál alacsony az érzelmi intelligencia, és mivel mindig mindent racionalizál, ezért épp a lényeg, az önfejlesztés marad el ezeknek az embereknek a működéséről.

A gyerekek mindig gömbök, amíg mi, felnőttek el nem rontjuk, nem kockásítjuk őket. Érdekes megfigyelés, hogy a kicsik, még fejlett érzelmi lény korukban mindig ahhoz a szülőhöz fordulnak, aki "gömbölyűbb". A másik - akár a munkára, vagy a szórakozásra fogja a fizikai és lelki távollétét - igazából csak "végignézi a gyerek felnövekedését, ahelyett, hogy aktívan részt venne a folyamatában".

Félelmetesen hangzik, de igazából azt, hogy ki ilyen, vagy olyan, csak a krízis során derül ki. A golyó tovagördül, a kocka megreked.

Főnökök a plénum előtt

Csernus előadói stílusa nagyon provokatív, de soha nem a "kisember" kárára. Még egy vállalati kommunikációs rendezvényen sem segíti a menedzsment tagjait. Ha valóban az őszinte kommunikációs áttörés a cél, akkor az új érték mellé oda kell állniuk a vezetőknek is, és el kell viselni az előadó pikírt megjegyzéseit.

Főnököket hívott ki, akiktől megkérdezte, vajon az ő "önbizalom-hőmérőjük" egy százas skálán merre áll meg. Mivel az egyikük az emocionális hőmérőnél többet mondott, mint amennyit valóban gondolt volna, Csernus rögtön "lecsapott" rá. "Az, aki éles helyzetben nem mondja ki azt, amit gondol, annak az önbizalma nulla".

Ezt rögtön meg is magyarázta. Azt, hogy mit mondunk ki abból, amit gondolunk, sok dologtól függ. "Szabad döntést hozunk. Élhetünk a kimondás lehetőségével, de hallgathatunk is. A lényeg, hogy soha ne hazudjunk, saját magunknak se."

Az előadó erre egy egyszerű gyakorlatot javasolt. A tükör előtt, otthon mondjunk ki magunknak, magunkról dolgokat. Például: "boldog a házasságom", vagy "imádom a munkámat". Ha mosolygunk ehhez a kijelentéshez, remek. De ha csak a szánk mozog, és az arcunk nem tükröz érzelmet, akkor elbuktunk. Hazugságon értük magunkat. És, ekkor át kell programozni az érzelmi viselkedésünket, be kell vallani a valóságot. Először saját magunknak, némán. Majd hangosan. Utána le kell írni, rögzíteni, hogy nyoma maradjon. Utána meg kell keresni a probléma forrását, és vagy puszta "szócsere" történik, és nem változik semmi. Vagy, változtatok a viselkedésemen, és a másiktól is ezt várom. Az őszinteséggel az a baj, hogy fájdalommal jár. Ha elkerüljük, és tabukat gyártunk, akkor ezt a fájdalmat próbáljuk eltüntetni.

Ami sikerélményt ad, az önbizalmat épít

Az önbizalom építése - Csernus szerint – a legegyszerűbben sikerélményeken keresztül történhet meg. A megmérettetések, a konfliktusokon, próbatételeken való "átverekedés" alapja lehet a saját magunkba vetett hitünk kiépítésének. "A megmérettetésekhez való hozzáállás szabja meg azután az önbizalom mértékét"- állítja.

A pszichiáter kétféle hozzáállással találkozott eddig. Vagy a "majd lesz valahogy", vagy "vak tyúk is talál szemet" – féle életstratégiával rendelkezik az ember, és igazi megmérettetések helyett "szörfözget a felszínen". A személyiség szerkezete azonban az idő múlásával merevebbé válik, és ezzel csökken a sikerélmény átélésének a lehetősége. "A vége az, hogy aki ezzel a stratégiával vág neki az életnek, az ráfarag"- mondta a szakember.

A másik stratégia az, amikor tudatosan, nyitott szemmel várjuk a konfliktusokat, amelyek törvényszerűen be fognak következni. Igazi sikerélmény azonban ilyenkor is csak akkor ér minket, ha a konfliktusunk új, ismeretlen, és olyannal kapcsolatosan zajlik, amitől félünk. "Úgy kell belehelyezkedni ebbe a félelmetes, új helyzetbe, hogy még az se érdekeljen, hogy ami vár, az öröm vagy fájdalom" - mondta Csernus. Hiszen nem a másikért teszem, amit kell, hanem saját magamért. Ezzel a módszerrel garantáltan fejleszthető az önbizalom.

Azt, hogy hogyan állunk a megmérettetéseinkhez, a szüleink bánásmódja is sajnálatos módon meghatározza. Ha a szülő a gyerek viaskodásánál közbelép, hogy a fájdalmat csökkentse, vagy segítsen neki, akkor a sikert ezzel elveszi tőle. A gyereknek pedig csökkenni fog az önbizalma. Azt érhetjük el, hogy az érzelmi konfliktusok elől menekülő, sértődékeny, makacs, önállótlan gyerekkel kell egyszer csak szembenéznünk, együtt élnünk.

Érzelmek vállalása: vékony jégen táncolva

Szintén a közönség sorából érkező önkéntes jelentkező vallott a kollégái előtt magánéletének nem vidám részleteiről. Nehéz kívülállóként ezt a helyzetet elviselni. Sajnáltam a "gyónót" a rossz élethelyzetéért, melybe akkor saját magát sodorta. Ugyanakkor meg is könnyebbültem attól, hogy nem nekem kell ezeket az élethelyzeteket átélni, és nem nekem kell a következő nap ennek a magáról mindent eláruló kollégának a szemébe nézve dolgozni. Ez az a kockázat, amely egy hasonló, vállalati programmal együtt jár… és minden elismerésem, hogy ezt az önkéntes felvállalta.

A kollégának szólt ugyan az a kérdés, hogy "mióta tartod magad felnőtt férfinak?", de már mindannyian megszólítva érezhettük magunkat a választ követő indokláskor. Aki ugyanis érzelmileg nem vállalja a felelősséget, nem viselkedik felnőttként, annak nem jár ki a felnőtt érzelmi élete. Vékony jégre téved az, aki ezt a kérdést kutatja magában.

Felnőtté az válik, aki szembenézett már a félelmeivel, aki egyes szám, első személyben kezd beszélni, és képes akár lerombolni az egóját.

Ami egyszer segít, az máskor hátráltat

Érzelmileg akkor nő föl az ember, ha képes leválni ezen a téren is a szüleiről. A személyiségünk 30 százalékban öröklött, és 70 százalékban a szocializációs minta alapján alakítjuk ki a tulajdonságainkat. Azt, hogy milyen személyiségvonásunk előnyös, és mi az, ami hátráltat, nem lehet egy elvont táblázat alapján meghatározni. Csernus szerint nincsenek jó, és rossz tulajdonságaink, csak személyiségvonások, amelyek egyszer, egy bizonyos mértékben segítenek minket, és a környezetünkben élőket. Egy szinten túl azonban hátráltatóak lesznek, bánthatják a másikat. A makacsság például segít az ambíciók megélésében, az előrejutásban, kitartást támogató személyiségvonás. Egy mértéken túl azonban súlyos rögzüléseket okoz, ha képtelenek vagyunk más szemszögből is meglátni a körülöttünk lévő dolgokat. A határra sokszor ösztönösen rá lehet érezni, de van, hogy nincs idő erre az önvizsgálatra. Ezért a pszichiáter azt javasolja, hogy mindig, folyamatosan tudatosítsunk minden rezdülést magunkban. "Ha a környezetünkben nincs több mosoly a cselekvéseink nyomában, az elég jól jelzi a határ átlépését".

Okos ember mindig keresi a kifogást

Azért jó, és egyben kihívást jelentő Csernus Imrének egy olyan szervezetnél előadást tartani, mint az SAP, mert nehéz munka úgy megszólítani az ott dolgozókat, hogy megfelelő mértékben meglegyen a tartós hatás. "Hideg fejjel ajánlatokat teszek, érzem a becsapódást, de mindenkinek magánügye, hogy veszi-e ezt az ajánlatot"- mondta az előadás végén a HR Portálnak a pszichiáter. Az SAP-s kollégák kockaságát egyébként nem is gondolta annyira "vadul kockának". Sokat jelent az, hogy ennyi férfi, vezető beosztású munkavállaló nyitott arra, hogy végighallgasson az érzelmi életről egy előadást, majd Csernus szerint az is nagyon jó jel, hogy a hallottak hatottak, hiszen a résztvevők a program után szétrebbentek, és ezzel esélyt adtak maguknak arra, hogy a saját feldolgozásukban tegyék belsővé azt, elhangzott. Majd, a búcsúzó kézfogás közben a csuklómozgásomat vizsgálva még megjegyezte azt is, hogy lazuljak el, mert elég merev vagyok.

Képek forrása: csernusdoki.hu/galéria