kapubanner for mobile
Megjelent: 9 éve

A németek inkább teljes munkaidőben dolgoznak

Németországban tavaly mintegy 500 ezer teljes munkaidős munkahely jött létre. Ez azért jó hír, mert pár évvel ezelőtt gazdasági szakemberek még azt várták, hogy a részidős, illetve az úgynevezett "minijob" rendszer fog előtérbe kerülni.

images

"A teljes munkaidős munkahelyek száma Németországban jelentősen emelkedik. Az elmúlt évben az ilyen állások száma 452 ezerrel nőtt, összesen mintegy 24,5 millióra. Így a teljes munkaidős munkahelyek száma 67,5 százalékról 68,3 százalékra nőtt" - amint az a Német Statisztikai Hivatal e hét pénteki jelentéséből kiderül.

Ezzel egy időben Németországban a részmunkaidős foglalkoztatottak száma mintegy 132,000 munkavállalóval csökkent, mintegy 7,5 millió személyre. Ez a tendencia már 2012 óta megfigyelhető, azonban a német kormányzat tovább szeretné csökkenteni a részmunkaidős munkahelyek számát. Ennek érdekében Andrea Nahles Német Munkaügyi Miniszter (SPD) az ősz folyamán új törvényjavaslatot szeretne benyújtani, amely a munkaidőket szigorúbban szabályozza.

A meghatározás szerint Németországban teljes munkaidős munkahelynek számít az a munkahely, ahol a munkavállalónak meghatározatlan idejű (hosszútávú) szerződése van, a heti munkaórák száma meghaladja a 20 órát, illetve a munkavállaló teljes körű szociális biztosítást fizet.

A statisztikák alapján Németországban leginkább a nők dolgoznak részmunkaidőben - arányuk 31,5 százalék körül mozog - a férfiaknál ez az arány csak 11,6 százalék. Érdekes megfigyelni azt, hogy a nők sokszor maguk választják ezt a modellt, annak érdekében hogy több idejük legyen a családra, illetve a gyereknevelésre. Ezt a foglalkoztatási modellt a német kormányzat is támogatja, hisz a fiatal szülők esetében a munkaidőt 30 vagy akár 15 órára is csökkenteni lehet. Emellett 2015 óta a német munkavállalóknak lehetőségük van arra is, hogy 2 évig családbeli hozzátartozójukat ápolják. Ebben az esetben a munkaidő mértéke heti 15 órára csökkenhet.

Német gazdasági szakemberek véleménye szerint a teljes munkaidős munkahelyek növekedése mindenképpen pozitív eredmény. Emellett az is fontos tény, hogy az új munkahelyek leginkább szakképesítést igénylő munkahelyek, így a munkavállalók helye is sokkal stabilabb, sokkal inkább biztosítva van, akár hosszú távra is.

Forrás: kftkreator.hu
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jogszabály-módosítással erősíti meg az EU a nem uniós munkavállalók jogait

Az Európai Unió Tanácsa jogszabály-módosítást hagyott jóvá pénteken a nem uniós állampolgárságok számára kiadható munkavállalási és... Teljes cikk

A vártnál jobban csökkent az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban

A legfrissebb adatok alapján a szakértők szerint elmondható, hogy az Egyesült Államok munkaerőpiaca még mindig viszonylag feszes. Teljes cikk

A dolgozók fele betegség vagy baleset miatt kénytelen szabadságot kivenni, fizetés nélkül

A dolgozók csak kevesebb mint fele kapott fizetett szabadságot a gyógyulás ideje alatt - derül ki egy friss felmérésből. Teljes cikk