kapubanner for mobile
Megjelent: 9 éve

Ki kell feküdni a nyomorultság-érzést

A célunkhoz vezető úton az öröm és letörtség két véglete között ingadozik az ember hangulata, amely természetes. Rúzsa Dóra a HR Blogon azt írja, a nyomorultság-érzéstől menekülni nem lehet, ilyenkor időt kell adni magunknak, hogy ez az érzés kitisztulhasson a szervezetünkből.

"Amikor rákapsz a célelérés lelkesítő és motiváló ízére, szinte úgy fogod kívánni, mint a kábítószert. Függővé válsz, s egyre inkább többet kívánsz majd belőle. Arra azonban számíts, hogy a célelérés kreatív és kitartó folyamata nem az eufória megáradt folyója. Az öröm és letörtség két véglete között fog ingadozni a hangulatod, bár szerencsére leginkább az öröm pólusa felé." - írja Rúzsa Dóra a HR Blogon.

A nyomorultság-érzéstől menekülni nem lehet, hiszen a célelérés, az áramlat élménye annyi energiát felemészt, hogy muszáj bekövetkezzen az ellenpólus is, erre számítanunk kell a blogoló szerint. "Hidd el, ez a célelérés teljesen normális folyamatának része! Amikor felüti a fejét, köszöntsd régi ismerősként, mint egy undok náthát vagy felfázást, és kezeld azonnal!" - írja a blogoló.

Nem szabad kitárt kézzel az események előtt állni és azt mondani: "Hát a sikerkönyvek nem beszéltek erről a rémesen kilátástalan érzésről... amikor kitűztem a célomat, szó sem volt róla, hogy letört is leszek úton a célom felé, olyan lassan haladok, belefáradtam, legszívesebben arccal előre feküdnék a párnán és a paplant a tarkómra húznám." Rúzsa Dóra szerint ezek az érzések teljesen normálisak.

"Mit tehetsz? Feküdd ki, pihend ki! Adj magadnak egy estét, vagy kettőt, hogy szomorkodhass és rosszul érezhesd magad! Üsd agyon az időt tökéletesen felesleges, haszontalan, sőt, néha kissé káros dolgokkal is akár! Nézz sorozatokat, hat-hét részt egymás után, aludj, szaporíts online akváriumban halakat! Adj magadnak egy vagy két napot arra, hogy a nyomorultság-érzés kitisztuljon a szervezetedből! Adj magadnak néhány nap szabadságot a célodtól!

Mondd ezt: Ma este még tespedhetek mély apátiában, de utána már nem.
Másnap állj fel, porold le magad és folytasd a kitartó célelérést!"

HR Blog


  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Agresszivitás kezelése a munkahelyen és azon kívül

Sok esetben a stressz, a kezeletlen problémák agresszív viselkedésben csúcsosodnak ki az emberek mindennapjai során. Sok félreértés melegágya, ha nem... Teljes cikk

Hogyan érvelj a felsővezetésnél a mentális jóllét mellett?

Sok HR-es és EHS munkatárs küzd azzal, hogy meggyőzzék a felsővezetést arról, hogy a vállalati pszichológus szolgáltatásokra szükség lenne a... Teljes cikk

Én is oké, te is oké, ők nem oké

Milyen helyzetekre lehet jó egy életbiztosítás a közép- és kisvállalati (SME) szektor cégvezetőinek, tulajdonosainak? Kurdi Ferenc posztja a HR Blogon. Teljes cikk