kapubanner for mobile
Gyimóthy Éva
Szerző: Gyimóthy Éva
Megjelent: 9 éve

Új várakat fújni a képzelőerő homokjából - kreatív coaching-módszerek Martin Wehrle-től

Bárki megakadhat az életében és fordulhat coach-hoz: a létszámcsökkentéstől ódzkodó HR-igazgató, a kiadói állásról ábrándozó reklámszövegíró, a kiégett grafikus, a boldogtalan professzor. Ám sokszor ők maguk sem tudják, hogy mi a baj, csak azt érzik, valami nem stimmel. Martin Wehrle kreatív coaching ötletei alapján a probléma súlyozása, a célok meghatározása történhet akár kártyával, dartsszal, szerepjátékkal, álomfejtéssel. A szokatlan metódusok mellett különös helyszínek is segítenek előcsalogatni az ötleteket. Coaching kocogás közben vagy éppen repülőtéren? Miért ne?

Albert Einstein mondta: „a problémák sosem oldhatók meg ugyanazzal a gondolkodásmóddal, amely megteremtette őket.”

A kreatív módszerek azonban szakértelmet igényelnek. A coachnak tisztában kell lennie, miként szervezzen szerepjátékot, kalauzoljon gondolatkísérletet, és nyerje meg az embereket a szokatlan módszerek számára. Martin Wehrle karriercoach 50 kreatív coaching ötlet című könyvében harmincötöt kínál ezekből, továbbá bemutat tíz szokatlan coachinghelyszínt, és öt lépésben elmagyarázza, hogy ő coachként hogyan vált sikeressé kreatív módon.

"Úgy tűnhet, mintha a coaching játszótér lenne, ahol két felnőtt azért találkozik, hogy képzelőerejük homokját új várakká formálják. Mintha a coaching nem „komoly dolog”, hanem valami alkalmi összejövetel lenne, ahol felszabadultan nevethetünk és gondolatban túlléphetünk az elvárásokon. Pontosan így van! Ellazítani a gondolatokat és ötleteket előcsalogatni, ez a professzionális coaching feladata" - írja Martin Wehrle a könyv bevezetőjében.

Nagyon következetes és világos a könyv felépítése. A szerző minden egyes módszert a célok leírásával és egy valós esettel mutat be. Részletekbe menően ad tanácsot, miként vezethető fel az adott módszer az ügyfélnek, hogyan nézzen ki a társalgás menete, pontosan mit válaszoljon a kétkedő kliens reakcióira és további tíz kérdést is leír a módszer alkalmazásához. A szakember a módszer különböző verzióit is elénk tárja és azokra is gondolt, akik nem vevők ezen újításokra. Szakértői tippekkel szolgál, miként lehet rávenni az ügyfelet az adott játékra, valamint felhívja a figyelmet a lehetséges kockázatokra is. Az adott metódus leírása végén egy üres oldalt hagy az olvasónak a megvalósítási terv elkészítéséhez.

A HR Portal a teljesség igény nélkül kiemel néhány módszert ebből az igen szórakoztató és inspiráló könyvből.

Probléma súlyozása kártyavetéssel

Egy 38 éves férfi, aki egy gyártócsarnokot irányít csökkenteni szeretné a balesetek számát a cégnél, de nehézséget okoz a számára a korábban végrehajtott létszámcsökkentés, ami miatt kevesebb ember több munkát végez, mint korábban. Emiatt folyton munkahelyváltáson, saját vállalkozáson gondolkozik, a felesége pedig azt szeretné, hogy térjenek vissza Münchenbe.

Ahhoz, hogy kiderüljön mi a fő problémája az ügyfélnek, hogy mit is akar valójában és hogy mire koncentráljon a coaching a jövőben, a tematikus kártyák kirakása az egyik megoldás. Ez a játékos módja annak, hogy a gondolatokat összeszedjük, felkutassuk az összefüggéseket. Az ügyfél áttekinti, csoportosítja és súlyozza a témákat, felismeri a kulcsproblémákat, kívánságokban gondolkozik gondok helyett.

Ezzel világossá vált, hogy az ügyfélnek a menedzsmenttel való kapcsolatára kell koncentrálni, ettől függ, hogy állást vált-e és ha igen, merre költözik.

Nyihaha, mit üzen a coachnak?

Egy 26 éves önkormányzati tisztségviselőt untatja a munkája, amely mogorvává teszi, de nem tudja, hogyan tovább. A három fontos kérdést feltevő lovasfutár módszere a lényegre irányítja a figyelmet. A coach a lovasfutár bőrébe bújik, aki továbbítja az ügyfél válaszait a „főnökének”, vagyis önmagának. A változatok között szerepel a gondolán, ejtőernyővel, veterán autóval érkező hírnök. - Minden megengedett, ami a kliensnek tetszik és szelet fog a képzelet szárnyai alá - írja a szerző. Csak profiknak javasolja minél több színászi eszköz - vizuális, akusztikus - bevetését. Például utánozhatjuk a ló vágtatását a padlón a ritmikusan csattogó cipővel, megsimogathatjuk a „lovunk” fejét, hogy „nyugalom, Deres”.
A módszerrel kiderült, hogy az ügyfél politikai karrierbe szeretne kezdeni, mit tett és mit tesz a jövőben célja elérése érdekében.

A kiégés beazonosítása a léket kapott csónak képével

A 62 éves szabadúszó grafikus tudja, hogy még öt évig rengeteget kell dolgoznia ahhoz, hogy elég nyugdíja legyen. Bár szereti a munkáját, túlhajtotta magát, régóta nem ment nyaralni, párkapcsolatát elhanyagolta, emiatt rendeléseket mond vissza azzal, hogy foglalt, pedig nem az. A probléma gyökere mélyen van. Nem tudni, mi sarkallná nagyobb munkakedvre. - Az új gondolatok új impulzusokat igényelnek, amelyek az elme mellett az intuícióhoz is szólnak - írja a szerző. A kreativitás aktiválásának eszköze a képkártya. Ezzel a módszerrel az indítékok világosabbá, a megoldások átláthatóbbá válnak. Ötven képet tartalmazó paklit kell venni vagy készíteni, amely az élet minden területéről tartalmaz motívumokat. pl. madár az égen, városi dugó, hullám a tengeren. Az ügyfélnek egy képet kell kiválasztania tíz kártyából, amely a kiinduló helyzetet jelképezi. A grafikus egy vízzel teli, parton heverő régi csónakot választ. Az ügyfél a kép történetének elmesélésével, a coach kérdéseivel előássa a hajóhoz fűződő párhuzamokat és ezzel a megoldásra irányítja a figyelmet. A végén képzeletben újra le kell fényképeznie a képet a legszebb oldaláról.
A grafikus úgy dönt, átmenetileg csak heti 3 nap dolgozik, és a fennmaradó idejét hobbijának és partnernek szenteli.

Keresni a szerencsegombát

A 45 éves vállalati gazdaságtan professzor kényelmetlenül érzi magát, mióta megkapta professzori címét és nem találja a helyét a tudományos világban. Ez a módszer segít tisztázni, milyen beteljesületlen vágyak állnak a probléma mögött. Az ügyfél a kívánsághorgász szerepébe bújik. A coachnak segítenie kell az ügyfelet abban, hogy elképzelje a helyszínt és a szituációt, és a metafora kibontásával viszi közelebb a kívánságaihoz. Majd azt kéri az ügyféltől, hogy a kihalászott kívánságát fényképezze le és írja le, mit lát rajta. Ez utóbbi vezetett a professzor felismeréséhez, mely szerint a versenyszférában szeretne dolgozni mint cégvezető.

A szerző itt is kínál változatokat, melyek közelebb állhatnak az ügyfél ízléséhez. Így például aki szívesen gombászik, az keresheti a saját szerencsegombáját. Egy a lényeg, a természetben játszódjon a kívánságok keresése.

Coaching a színpadon

Egy 39 éves hölgy egy kereskedelmi vállalatnál dolgozik és úgy érzi, kiközösítik munkatársai. A coach próbálja rávezetni, hogy senki nem cselekszik másoktól függetlenül. A színpadon megjelentetik a főszereplőket, napvilágra kerülnek a rendszerösszefüggései,az ügyfél felismeri a fékező és támogató erőket. A coach eközben kérdésekkel segíti az ügyfelet. Az ügyfélnek a rendező szerepébe kell bújnia a gyakorlat végén és beszélnie kell a darabról, amelyet a véleménye szerint játszanak. Ezek alapján rájön, ki terjeszt rosszakat a cégnél.

Martin Wehrle tippje: A célokat is meg lehet határozni. Az ügyfél visszabújik a rendező szerepébe és megmondja a szereplőknek, hogy a jövőben mit tegyenek.

Ha a HR igazgató egyszer dartsozik…

Az 50 éves HR-igazgatónak létszámcsökkentést kell végrehajtania vállalatánál. Egyéni interjúk során kell tisztáznia, kik hajlandók megállapodni a munkaviszonyuk felbontásáról. A vezetőség arra kéri, gyakoroljon nyomást a dolgozókra. Közben az ő széke is billeg.
A célok súlyozásához, a cselekvési lépések meghatározásához kiváló módszer a céltábla. A HR- igazgatónak egy flipchartlapra rajzolt céltáblát kell megtöltenie lépéseivel. Többször lehet próbálkozni a célok feljegyzésével, míg élesen nem látja azokat és azt, mit is szeretne csinálni.

A coaching végére körvonalazódott a személyzeti igazgatóban, hogy nem akar a cégnél maradni és belevág az álláskeresésbe függetlenül attól, hogy elbocsátják-e avagy sem.

Martin Wehrle tippje: a coach a szemléltetésre, hatás fokozására hozhat magával egy céltáblát, amelyet használhat az ügyfél, ha elakadnak.

Ön azt a munkát végzi, amit megálmodott?

A 26 éves magasan kvalifikált reklámszövegíró úgy érzi, zsákutcába jutott karrierje. Olyan munkát szeretne, amely nem hagy benne hiányérzetet. Ez a módszer oda irányítja a figyelmet, ahol az ember igazi ereje szunnyad: az álmokra. Az ügyfél elmondja vágyálmát szakmai életéről, majd álomfejtőként elemzi azt. Ezt követően leírja, milyen üzenetekre következtet az álomból. Végül a mostani állásához kell ezeket a vágyakat viszonyítania és pontoznia. Ezek a kérdések segítenek az ügyfélnek megtalálni a módját annak, hogyan valósíthat meg az álmaiból többet a jelenlegi szakmájában. Ugyanakkor a korlátokra és esetünkben a munkahelyváltás szükségességére is rávilágíthat.

A reklámszövegíró egyébként a coaching után fél évvel egy berlini kiadónál helyezkedett e gyakornokként, később mint szerkesztő. Az álom értelmezése elvezette az álmához. Igazi sikertörténet.

További ízelítő a kreatív módszerekből

- Társkereső hirdetés megfogalmazásával derül ki, milyen elvárásai vannak az ügyfélnek az új kollégával szemben
- Az ügyfél időgéppel meglátogatja a jövőjét, és felismerésekkel megrakodva tér vissza.
- A védőügyvéd szerepébe bújó ügyfél védőbeszédet tart maga mellett.
- A coach a probléma bőrébe bújik. Az ügyfélnek ellent kell mondania.
- Az ügyfél nyomozóvá válik és fel kell derítenie a megoldást a problémájára. A megoldás maga a coach.

Szokatlan coaching helyszíneken jön a felismerés

Martin Wehrle úgy hiszi, nemcsak szokatlan módon, hanem különleges helyszíneken is könnyebben ébrednek új gondolatok. Bemutat tíz alternatív coachinghelyszínt és részletesen elmagyarázza, ott hogyan dolgozzon és teremtsen ügyfeleinek valódi impakt élményeket, milyen kérdéseket tegyen fel, hogyan használja fel az ott látottakat.

Kocogás közben mozgásba jönnek a gondolatok. Itt csakúgy mint a többi szokatlan helyen, az adott helyszín metaforáját ülteti át az ügyfél problémájára és úgy alakítja kérdéseit: „Ki fogja ünnepelni, ha befut a célba?”

Városnézés közben könnyű összekötni az adott élethelyzetet a látnivalókkal. Itt a coachnak fel kell készülnie a helyszín látnivalóiból és kérdéseket kell kidolgoznia azokra. „Most a hamburgi kikötőben állunk. Itt kötnek ki a hajók, hogy kirakodják az árut és üzemanyagot tankoljanak. Hol köt ki ön ha fáradt, hogy fest a személyes kikötője?”

Repülőtéren állva magasabban szárnyalnak az elképzelések, könnyű párhuzamot állítani, mivel a coaching során is valaki a jelenlegi állapotból a célállapotba akar eljutni. A reptér inspirálja ezeket a terveket. ”Honnan fogj tudni, hogy biztonságosan landolt?”

A metaforák és az igazi probléma közötti állandó váltás az ötleteknek rugalmas könnyedséget kölcsönöz. A megmerevedett gondolat sémák így fellazulnak, és új meggyőződések fejlődhetnek ki.

Az erdőben sétálva pedig mélyebben magunkba tudunk nézni és feléledhet bennünk a kreativitás. Itt az ügyfél problémái és ő maga is eltörpül a nagy fák mellett. Itt különösen fel kell készülnie a coachnak: ismernie kell az erdőt és gondoskodnia kell a szükséges eszközökről: mint esőkabát, megfelelő szabadidőruha. A coachingséta közben az erdőben az ügyfélnek könnyebb helyesen felmérnie a probléma nagyságát.”Itt az erdőben minden, még a legkisebb állat is betölti a saját célját, a hangya éppúgy, mint a róka. Miben látja (szakmai) léte magasabb célját?”

A szerző leír egy erdei impakt gyakorlatot is annak tudatosítására, mindig lesznek problémák, ezt nem lehet megakadályozni, csak kezelni. A vezetőnek a forrásnál kell kézzel visszatartania a vizet. Természetesen nem sikerül neki.

Coachingot lehet tartani kávézóban, étteremben, vonaton. Mivel az emberek jobban megnyílnak a nyilvános helyen. A szerző a kávézót javasolja. „Nos, az étlap tele van tortával. Ön milyen kritériumok alapján választotta ki a rendelését?” - teheti fel ezt a kérdést ügyfelének.

De lehet coachingot tartani az Intercityn ülve, a vásárban, állatkertben, játszótéren, sőt még a szépirodalmat is bevetve egy irodalmi sétára invitálva a klienst. Egy a lényeg, hogy a coach újítson és készüljön fel kérdésekkel a váratlan helyzetekre, metaforák használatára.

Martin Wehrle: 50 kreatív coaching ötlet
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Mindenki coach, aki coachol? - avagy a life coaching sötét oldala

2019 és 2022 között 54 százalékkal nőtt a life coachok száma, így ez az egyik leggyorsabban növekvő szakma az Egyesült Államokban. Népszerűsége... Teljes cikk

Milyen az igazi emberközpontú munkahely?

Bár sok cég vallja magáról, hogy emberközpontú, legyen szó, akár az ügyfelekről vagy a munkavállalókról, és valószínűleg bizonyos folyamataik... Teljes cikk

Mi leszel, ha nagy leszel? - miért céltalanok a mai fiatalok és mit tehetünk ellene?

Hogyan vált a fiatalkori céltalanság társadalmi jelenséggé és mit tehetünk ellene? Mennyiben hibás a közösségi média? Ez az cikk segíthet a... Teljes cikk