kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 9 éve

Az EU egész területén csökkent a munkanélküliség

Az Eurostat adatai szerint az EU 28 tagállamában júliusban 9,5 százalék volt a munkanélküliség, ami 2011 óta a legalacsonyabb adat, 23 millióan voltak munka nélkül az Unióban.

Az Eurostat, az Európai Unió statisztikai hivatala kedden közzétett felmérése szerint az EU 28 tagállamában júliusban 9,5 százalék volt a munkanélküliség az előző havi 9,6 százalékkal szemben, ez 2011 júniusa óta a legalacsonyabb ráta. Az euróövezetben a júniusi 11,1 százalékról 10,9 százalékra, 2012 februárja óta a legalacsonyabb szintre csökkent az állástalanok aránya.

Az Eurostat becslése szerint az EU 28 tagországában 23 millióan voltak munka nélkül, ebből 17,5 millióan az eurózónában. A munkanélküliek száma tavaly júliushoz képest 1,648 millióval csökkent.

A múlt év júliusához viszonyítva az EU 23 tagállamában mérséklődött, háromban nőtt, Belgiumban és Romániában pedig változatlan maradt a munkanélküliségi ráta. Németországban volt a legalacsonyabb a munkanélküliség, 4,7 százalék, majd Csehország és Málta (mindkettő 5,1 százalék) következik. Görögországban viszont 25 százalékos, Spanyolországban pedig 22,2 százalékos munkanélküliséget regisztráltak.

A legnagyobb csökkenést Bulgáriából jelentették, ahol 11,5 százalékról 9,4 százalékra csökkent a munkanélküliség. Spanyolországban 2,1 százalékponttal 22,2 százalékra, Görögországban pedig májusi adatok szerint 2 százalékponttal 25 százalékra mérséklődött az állástalanok aránya. Finnországban ezzel szemben 8,7 százalékról 9,7 százalékra, Franciaországban 10,3 százalékról 10,4 százalékra, Ausztriában pedig 5,7 százalékról 5,8 százalékra nőtt a munkanélküliség.

Csökkent a munkanélküliség a fiatalok körében is. Az EU 28 tagállamában idén júliusban 20,4 százalék, az eurózónában pedig 21,9 százalék volt a munkanélküliség a 24 év alatti korosztályban az egy évvel korábbi 22 százalékkal, illetve 23,8 százalékkal szemben. A fiatalok között 51,8 százalékkal Görögországban volt a legnagyobb az állástalanok aránya, utána Spanyolország (48,6 százalék), Horvátország (41,3 százalék) és Olaszország (40,5 százalék) következik. Németországból ezzel szemben 7,0 százalékos, Máltáról 8,7 százalékos, Észtországból pedig 9,5 százalékos rátát jelentettek.

Az Eurostat összesítésében Magyarországról nem közöl júliusi adatot. A hivatal szerint júniusban 6,9 százalék volt a munkanélküliség a tavaly júliusi 8,2 százalékkal szemben. A 24 év alatti korosztályban júniusban 17,9 százalék volt az állástalanok aránya, míg tavaly júliusban még 21,5 százalékot regisztráltak.

A KSH múlt heti jelentése szerint május-júliusban 306 ezer volt a munkanélküliek száma, 51 ezerrel kevesebb, mint egy évvel korábban, és a munkanélküliségi ráta 1,2 százalékponttal 6,8 százalékra csökkent.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Miért van ennyivel több magyar embernek munkája, mióta az EU-hoz csatlakoztunk?

A KSH szerint 2004 és 2023 közt közel 824 ezer fővel nőtt a foglalkoztatottak száma, ami 21%-os bővülést jelent. A növekmény nagy részét a... Teljes cikk

A foglalkoztatottak és munkanélküliek száma is nőtt februárban

2024 februárjában a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma az előző év azonos időszakához képest 32 ezerrel, 4 millió 723 ezerre nőtt. A... Teljes cikk

Nőnapi cikkcsokor a HR Portáltól - így fest a nők helyzete a munka világában 2024-ben

Nőnap alkalmából csokorba gyűjtöttük a dolgozó nők helyzetét taglaló legfrissebb cikkeket. Mekkora a bérszakadék, mely országokban mélyül és... Teljes cikk