Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 9 éve

Görögországban 25,2 százalékos a munkanélküliségi ráta

Görögországban nőtt a munkanélküliség júniusban, a görög statisztikai hivatal (ELSTAT) csütörtökön kiadott jelentése szerint júniusban 25,2 százalékra emelkedett a szezonálisan kiigazított munkanélküliségi ráta a májusi 25,0 százalékról. Tavaly júniusban 26,6 százalékon állt a munkanélküliség.

Az euróövezetben átlagosan 11,1, az Európai Unióban pedig 9,6 százalékos volt a munkanélküliség júniusban.

Júniusban Görögországban a férfiak 21,7, a nők 29,5 százaléka volt munka nélkül. A legnagyobb arányban a fiatalokat sújtja az állástalanság: a 15-24 éves korosztályban 48,3, a 25-34 évesek körében 32,1, a 35-44 évesek között pedig 22,4 százalékos a munkanélküliség. A legalacsonyabb értéket, 10 százalékot a legidősebbek, a 65 és 74 év közötti korosztályban mérték.

A foglalkoztatottak száma 3 millió 585 ezer volt júniusban, az előző hónaphoz képest 0,4 százalékkal csökkent ez a szám.

A munkanélküliek száma 1 millió 205 ezer, míg a munkaerőpiacon aktívan jelen nem lévők száma 3 millió 298 ezer volt júniusban.

Görögországban 2013 szeptemberében 27,9 százalékkal érte el történelmi rekordját a munkanélküliség.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Tömeges elbocsátások jönnek az Unilevernél

A vállalat körülbelül 1300 dolgozót foglalkoztat Magyarországon. Teljes cikk

Ez a legjobban fizető szakma, amiben a leginkább jellemző a távmunka

Egy felmérésben több mint 750 álláshirdetést vizsgáltak meg, hogy kiderítsék, melyik területen van a legtöbb lehetőség a távmunkára. Teljes cikk

Sztrájkot hirdettek szerdára a román postások - kétharmaduk minimálbérből él

Romániában kétórás figyelmeztető munkabeszüntetést tartanak szerdán 8 és 10 óra között a bérezésükkel elégedetlen és a lejárt kollektív... Teljes cikk