Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 9 éve

Munkatársakká és szomszédokká válhatnak a menekültek

Németországban emelkedik majd a munkanélküliség a menekülthullám miatt. Ezért az ország arra fog törekedni, hogy a menekültekből "lehetőleg gyorsan munkatársak és szomszédok" legyenek. Erről is beszélt a német munkaügyi és szociális miniszter csütörtökön Berlinben. Ugyanis gazdasági előnyt is lehet kovácsolni a sok menekültből.

Németországban emelkedik majd a munkanélküliség a menekülthullám miatt - figyelmeztetett a német munkaügyi és szociális miniszter csütörtökön Berlinben a Bundestagban elmondott beszédében. Andrea Nahles a tárca 2016-os költségvetésről szóló vitához hozzászólva rámutatott, hogy "nem a szíriai orvos a meghatározó típus" a menekültek között, és még a 10 százalékot sem éri el a munkavállalásra vagy szakmai képzésre azonnal alkalmas emberek aránya.

Mindennek hatása a munkanélküliségi statisztikákban is megmutatkozik majd, és erre egy év múlva - amikor a munkaügyi kimutatásokban már szerepelnek a most érkező emberek - emlékeznie kell mindazoknak, akik most kiállnak a menekültek befogadása mellett - mondta a szociáldemokrata párt (SPD) politikusa, kiemelve, hogy ő maga is pártolja a menekültek befogadását.

A munkanélküliség várható megugrását nem a "kudarcos munkaerő-piaci integráció" eredményeként kell majd értékelni, hanem annak jeleként, hogy "tartósan jelentkező feladatot kell megoldanunk" - mondta a miniszter.

A számítások szerint az idén érkező menekültek ellátáshoz nagyjából 3 milliárd euróval (945 milliárd forinttal) kell növelni a tárca 2016-ra eredetileg tervezett költségvetését. A menekültek ellátása 1-2 milliárd euró plusz forrást igényel a szövetségi kormánytól, a munkaerő-piaci integrációt szolgáló programokra további 600 millió és 1,1 milliárd euró közötti összegre lesz szükség, a foglalkoztatáshoz kapcsolódó nyelvtanfolyamokra pedig 180 millió eurót szükséges még elkülöníteni.

Arra kell törekedni, hogy a menekültekből "lehetőleg gyorsan munkatársak és szomszédok" legyenek - mondta Andrea Nahles.

Angela Merkel kancellár is a menekültek minél gyorsabb integrációját sürgette csütörtökön Berlinben a szövetségi bevándorlási és menekültügyi hivatal (BAMF) fővárosi kirendeltségén tett látogatásán. A kancellár újságíróknak nyilatkozva kiemelte, hogy a BAMF berlini munkatársai egy kísérleti program révén szorosan együttműködnek az országos munkaügyi hivatal (BA) munkatársaival, így a menekültügyi eljárás után a menekült vagy más menedékjogi státust szerző kérelmezőket rögtön átveheti a BA. Éppen ilyen programokra lesz szükség a következő hónapokban - mondta Angela Merkel.

A német kormány másik fő törekvése a védelemre nem jogosult emberek "kiterelése" a menekültügyi ellátórendszerből. Ez mindenekelőtt a nyugat-balkáni menedékkérőkre vonatkozik, akik a menedékkérők legnagyobb csoportját, mintegy 40 százalékát teszik ki.

A munkaügyi tárca terve szerint azzal is igyekeznek csökkenteni a német menekültügyi rendszer vonzerejét a Nyugat-Balkánon, hogy szélesítik a legális munkavállalás lehetőségeit. 2016-tól elindítanak egy programot, amelyben évente 20 ezer munkavállalási vízumot adnak ki munkaszerződéssel vagy szakmai képzésre vonatkozó szerződéssel rendelkező nyugat-balkáni munkavállalóknak.

Sokat segíthetnek a menekültek

Egyébként két csütörtökön megjelent elemzés szerint a menekültek hosszabb távon komoly esélyt is jelentenek. Az UniCredit csoport elemzése alapján amennyiben minden második menekültnek sikerül elhelyezkednie, a hazai össztermék (GDP) 1,7 százalékával, nagyjából 50 milliárd euróval növekedhet a gazdaság teljesítménye 2020-ig ahhoz képest, ha nem indult volna meg a jelenlegi menekülthullám. A számítás azon a prognózison alapul, hogy az idén 800 ezer, a következő években pedig rendre 500 ezer menekült érkezik Németországba. Hasonló következtetésre jutott az esseni RWI gazdaságkutató intézet is, amely szerint közép- és hosszú távon a többnyire fiatal menekültek hozzájárulnak a német társadalom elöregedése miatt egyre nagyobb nyomás alá kerülő nyugdíj- és társadalombiztosítási rendszer fenntarthatóságához.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Tömeges elbocsátások jönnek az Unilevernél

A vállalat körülbelül 1300 dolgozót foglalkoztat Magyarországon. Teljes cikk

Ez a legjobban fizető szakma, amiben a leginkább jellemző a távmunka

Egy felmérésben több mint 750 álláshirdetést vizsgáltak meg, hogy kiderítsék, melyik területen van a legtöbb lehetőség a távmunkára. Teljes cikk

Sztrájkot hirdettek szerdára a román postások - kétharmaduk minimálbérből él

Romániában kétórás figyelmeztető munkabeszüntetést tartanak szerdán 8 és 10 óra között a bérezésükkel elégedetlen és a lejárt kollektív... Teljes cikk