Megjelent: 9 éve

Ütős juttatások, amelyekre ritkán gondol egy munkáltató

Amikor juttatásokról beszélünk, sokszor az étkezési utalvány, az üdülés biztosítása, a bérlet térítése, és ehhez hasonlók jutnak a szakemberek eszébe. A munkáltatói célokat támogató juttatási paletta azonban ennél sokkal szélesebb lehet. Néha a munkavállalói igények, néha egy-egy jó ötlet eredményez olyan hatásos ösztönző elemet, amely messze túlhaladja a munkáltatók, illetve a munkavállalók korábbi elvárásait. A Personal Hungary programjából természetesen nem maradhatnak ki a már bizonyított ötletek, pilotok. A cikkben szereplő három szakemberrel személyesen is találkozhatnak a november 11-12-i rendezvény résztvevői.

Megkérdezzük a munkatársakat

„A Citi Magyarországnál – beleértve a bankot és a Budapest Citi Szolgáltató Központot – a Citi globális stratégiájával összhangban alakítjuk ki és fejlesztjük a dolgozói juttatási rendszert. Célja, hogy támogassa azon törekvéseinket, hogy minden területen a legtehetségesebb szakembereket alkalmazzuk, megtartsuk és fejlesszük őket. Ennek részeként igyekszünk mindent megtenni annak érdekében, hogy a kollégák örömmel járjanak be, és szívesen dolgozzanak nálunk.” – foglalja össze az új juttatás születésének alapjait Tatár-Kiss Klára, a Citi Magyarország HR igazgatója. Ehhez évente egy kérdőív segítségével megkérdezik a munkatársakat a munkájukat, illetve a munkakörülményeiket érintő számos fontos kérdésről.

Az elmúlt évek során a bank munkatársai számos belső fórumon jelezték, hogy nagyra értékelnének egy nyári gyermekmegőrzőt, mely segít megoldani gyermekeik elhelyezését a nyári szünet idején. „Felsővezetőink támogatták a kezdeményezést, hiszen családanyaként vagy éppen apaként ők is ismerik a nyári szünidő körüli logisztikai tervezés fontosságát és nehézségeit.” – kezdte ismertetni a megvalósítás folyamatát Tatár-Kiss Klára.

Ezt a tervet idén sikerült végre megvalósítani, a Citi Magyarország történelmében először. A nagysikerű hathetes nyári gyermekmegőrző program a „Summer in the Citi – Nyár a Citiben” nevet kapta.

A gyermekmegőrzőben szakképzett pedagógusok reggel 08.30 és délután 17.30 óra között fogadták a gyermekeket. Minden munkavállaló előzetesen regisztrálhatta 4-12 év közötti gyermekét a programra.

Mivel a gyermekétkeztetésnek Magyarországon nagyon komoly jogszabályi háttere van, az étkezések megvalósítására egy speciális megoldást kellett kidolgozni, amiről majd részletesen is mesél Tatár-Kiss Klára a Personal Hungary rendezvényén.

„Úgy gondoltuk, hogy ha már belevágunk, akkor valami különlegeset szeretnénk létrehozni, ezért a gyerekmegőrzőben egy komplex fejlesztő programot valósítottunk meg a LifeGarden segítségével. A profi pszichológusokból és pedagógusokból álló csapat ugyanis nem egyszerű megőrzést vállalt, hanem coaching alapú, kreatív, a gyermekek önismeretét és önbecsülését fejlesztő eszköztár és játékok segítségével foglalkoztak a gyerekekkel. A nagyobbakhoz minden héten ellátogatott Rusz Árpád, a csillagsakk világbajnoka is, aki csillagsakkozni tanította a gyerekeket. Ez szintén egy nagyszerű eszköz a XXI. századi gyermekek figyelmének és koncentrációs készségének fejlesztésére.” – foglalta össze az extra elemeket a HR igazgató.

A megvalósításhoz az átfogó keretrendszer meghatározása, az összes kapcsolódó jogi feltétel feltérképezése, és azok mentén a szükséges nyilatkozatok és szerződések megalkotása, továbbá a hatékony kommunikáció megtervezése és kivitelezése, és végezetül, a precíz projekt adminisztráció – egy nagyon szép, ám meglehetősen komplex, és kihívásokkal teli feladat volt.

Az eredményekről készített kérdőívek kiértékelése még ezután következik, de már eddig is érzékelhető volt a munkavállalói visszajelzések alapján, hogy a szülők nyugodt lelkiállapotához nagyban hozzájárult a puszta tény, hogy a munkavégzésük helyén és hozzáértő pedagógusok társaságában tudhatták gyermekeiket. Ez munkáltatóként egyrészt óriási öröm, másrészt pedig nem nehéz belátni, hogy a kiegyensúlyozott lelkiállapot hozzájárul a hatékony munkavégzéshez. Egy ilyesfajta, a munka és a magánélet egyensúlyát támogató kezdeményezés pedig erősítheti a kollégák elköteleződését a vállalat iránt.

Munkavállalói kezdeményezés a dolgozó szülőkért

A GE Working Parents (Dolgozó Szülők) Programja önkéntes szerveződés a vezetőség támogatásával. Kezdetben a GE intranetes oldalán belüli online fórum működött, ahol folyamatosan információkat oszthattak meg a szülők.

„Később – mint dolgozó szülők – ismertük fel, hogy a cég nagyságából adódóan nincs olyan szervezet vagy közösség, ami összefogja a különböző magyarországi GE üzletágak jó gyakorlatait. Ekkor született meg az ötlet, hogy a már jól működő Womens’ Network (Nők Hálózata) keretén belül, egy, a GE üzletágakon átívelő új szervezetet és programot hozzunk létre. A társadalmi kezdeményezés Working Parents néven indult el a GE-ben, melyet a vezetőség is mindenben támogat, elismer és segít.” - mutatja be a program indulását Marton Éva, a GE európai utazási folyamatokért felelős vezetője és a GE Working Parents Program önkéntes irányítója.

Amikor elindult a Working Parents Program, első lépésként minden magyarországi GE üzletágban egy önkéntes elvállalta az adott üzletág Working Parents vezetői szerepét, vagyis a helyi családbarát események szervezését, részvételt a közös munkában a többi üzletággal, a helyi jó gyakorlatok megosztását.

A programhoz bárki csatlakozhat, nők, férfiak, családosok, gyermeket tervezők vagy akár fiatalok, akiket érdekelnek a szervezett események. Nagy lépés volt, hogy a GE hálózatáról a gyeses időszak miatt leszakadt kismamák is már tarthatják a kapcsolatot, hiszen elindult a nyilvános blog, melyen a Working Parents szervezete az egyes események mellett GE-s híreket és érdekes cikkeket oszt meg a követőkkel.

A munkavállalók számára előny a kapcsolattartás, a központilag megosztott hasznos munkaügyi információk, a programok, amiken részt vehetnek, a baba-mama szobák, parkolók és az egyre terjedő atipikus foglalkoztatásból eredő rugalmas munkaidő. A munkáltató számára előny az elégedett munkavállaló, a mielőbb munkába visszatérő munkaerő, a minimálisra csökkentett elveszített munkaórák száma (amit megspórolnak a munkavállalók azzal, hogy készen kapják az információkat, segítséget, programokat). „Egy ilyen társadalmi kezdeményezés elindításához és életben tartásához egyértelműen vállalati kultúra-szemléletváltásra van szükség.” - foglalja össze a kezdeti kihívásokat Marton Éva.

Szerencsére olyan vezetők állnak a GE élén, akik egyetértenek azzal, hogy egy munkáltató családbarát tevékenysége hasznos nemcsak a munkavállalók, de a munkáltató számára is. Hisznek abban, hogy az atipikus foglalkoztatásé a jövő, hogy az elégedett munkavállaló jobban, többet és szívesebben dolgozik.

Az eredmények már kívülről is pozitív megerősítést kaptak. „Nagyon büszkék vagyunk a 2014-es “Családbarát Vállalat” díjunkra, illetve a veresegyházi üzletágunk “Visszafogadó Munkahely” díjára, amelyek szintén a családbarát szemlélet jegyében születtek.” - ismerteti a sikereket Marton Éva.

A GE Working Parents Programja két éve indult. Ehhez kapcsolódóan tavaly szervezték meg az első GE Working Parents Day-t, amelyre nemcsak Budapestről, de vidéki GE üzletágából is sokan eljöttek. Több mint 200-an vettek részt ezen a programon, sok gyesen lévő édesanya és édesapa. A magyarországi siker után a külföldi GE üzletágakból is sok megkeresést érkezett, hogy megismerjék a jó gyakorlatot, mert ez az egységes társadalmi kezdeményezés egyedülálló Európában. Az angol, francia, német, olasz, sőt brazil kollégák is segítséget kértek ahhoz, hogy hogyan indítsanak el ők is hasonló programot az ő hazájukban, az ottani dolgozókat segítve. Ezt az igényt látva idén egy nemzetközi esemény is megszervezésre kerül.

Szó szerint „ütős” program

A munkatársaknak a közös zenélés örömének megélése olyan kikapcsolódást, felfrissülést, összehangolódást, csapatszellem erősödést, kreatív működést okozhat, melyet a kívülállók nem is nagyon értenek. Ezért a Personal Hungary programjai közt nem csak beszélünk erről, hanem látogatóként bárki bekapcsolódhat egy ilyen programba. A nagy kérdés azonban az, hogy miként tudnak részt venni egy közös, érzelmekre ható zenei élménybe azok, akik soha, semmilyen hangszert nem vettek kézbe.

„Egy-egy csoportos zenés program során nem csak a zenei előismeret hiánya, hanem a meglévő gátlások legyőzése is szakértelmet igényel. Mindig vannak, akik úgy érzik, hogy nincs közük, tehetségük a zenéhez. Őket először arra biztatjuk, hogy ismerkedjenek a hangszerrel, egy egyszerűbb feladattal tegyenek próbát. Aztán a közös zenélés öröme végül mindig feloldja a gátlásokat.” – mutatja be a megvalósítás kihívásait Fehér Károly az Ethnosound Hangszerbolt és a zenescsapatepites.hu tulajdonosa.

Az egzotikus hangszerekkel való ismerkedés, „hangszersimogató” mellett az élménydobolás programban mindenki kap egy eredeti afrikai, perui, vagy közel-keleti dobot, majd a ráhangolódás és ritmusjátékok után a program vezetőjének közreműködésével közösen felépítenek egy komplex ritmust. A program végére a tapasztalatok szerint minden résztvevő arca és a tenyere is kipirosodik. „Akár több száz vagy több ezer fő csoportos zenei élménye is megvalósítható egy kifejezetten csoportos zenélésre kifejlesztett hangszer készlettel.” – mutatja be a boomwhackers-t Fehér Károly.

A készletkülönböző hangmagasságú és színű műanyag csövekből áll. Ezt kapják meg a résztvevők, akik így egyfajta élő xilofont alkotnak. Szakszerű támogatással aztán ritmus- és dallamjátékokat játszanak együtt. A videómegosztó portálokon bárki kaphat egy kis kostolót, milyen élményt adhat ez a munkavállalóknak.

Nagyon erős az a tapasztalat, hogy meg tudok valamit csinálni, amiről azt gondoltam, hogy teljesen távol áll tőlem. Ráadásul a munkatársak egy egységet alkotva vannak jelen, így közös a sikerélmény is. Egy ilyen élmény közelebb hozza egymáshoz az embereket, felülírhat esetleges ellentéteket, megmutathatja az emberek, kapcsolatok egy másik oldalát. Ezen kívül felszínre kerülnek rejtett tehetségek is. Egyszerű, mechanikus munkát végző emberekről, a dolgozói csoport egy „csendesebb” tagjáról derülhet ki, hogy miféle, nem is sejtett tehetséggel, kreativitással rendelkezik, milyen értékeket hordoz. Így aztán erősítheti a jövőben a meglévő erőforrások felszínre hozását a munkatársi együttműködés során.

Bár sok juttatást tartalmaz a személyi jövedelemadóról szóló törvény, de a munkatársaink megkérdezése, egy-egy új ötlet alkalmazása a munkáltatói célokkal összhangban vagy éppen egy munkatársi kezdeményezés felkarolása, gyakran eredményez egyedi, hatásos ösztönzési megoldásokat. Több ilyen sikeres gyakorlattal is találkozhat minden résztvevő november 11-12-én a Personal Hungary szakkiállításon.

Fata László
A Cafeteria TREND magazin szerkesztője
A Personal Hungary Bérezés, Juttatás és Ösztönzőrendszer szakértője




a Personal Hungary HR Blogja

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Menni vagy maradni? Váltási dilemmák év elején

Hiába gondolkodik a munkavállalók közel fele munkahelyváltáson, Szemán Zoltán karrier-tanácsadó szerint ez inkább a vágyat fejezi ki, nem a... Teljes cikk

Kitüntetett autóbusz-vezetők: 9 ezerszer kerülték meg a Földet baleset nélkül

Közel 460 munkavállaló teljesítményét jutalmazta idén a Volánbusz kitüntetéssel, illetve elismeréssel – közülük mintegy 300 autóbusz-vezető... Teljes cikk

TÉR típushibák, avagy mit ne kövessünk el

Jártamban-keltemben a minap, megkérdezték tőlem, hogy tudnék-e valami jótanáccsal szolgálni egy bevezetés előtt álló, egészen friss... Teljes cikk