kapubanner for mobile
Megjelent: 9 éve

Idén több mint 900 dolgozója lesz az NNG-nek

Évente 20-25 százalékkal (több mint évi 200 fővel) bővül az NNG létszáma 2013 óta. Ebből idén még 90 ember felvétele van tervben az iGO Navigációt fejlesztő vállalatnál, így év végére várhatóan átlépik a 900 főt, közölte a cég.

images

Az NNG-nél továbbra is kiemelt szerepet kap az innováció, és tartani kívánják az elmúlt években tapasztalt növekedési ütemet mind bevételben, mind létszámban. Hogy teljesíteni tudják a globális, autóipari megrendeléseket, elengedhetetlen, hogy megfelelő szakemberekkel töltsék fel az üres pozíciókat.

A nagy létszámbeli növekedés az elmúlt időszak dinamikus fejlődésének tudható be: a vállalat idén irodát nyitott Japánban és az USA-ban is, valamint megnyitotta Szegeden új fejlesztői központját. Az iGO Navigáció gyártója elkötelezett a fejlesztések Magyarországon tartásában, ehhez pedig folyamatosan itthon keresik a legtehetségesebb szakembereket, akikből sosincs elég.

„Az NNG-nél az egyik legnagyobb kihívást jelenleg a toborzás jelenti. Hihetetlen tempóban fejlődik a cég. Az innovatív szemlélet kiemelt szerepet kap működésünkben, így a magas színvonalú szakmaiságon túl szükség van az újító szemléletű programozókra és technológiai szakemberekre. Hogy őket megtaláljuk, a hagyományos toborzási technikákon kívül más, kreatív megoldásokat is találnunk kell, így évekkel ezelőtt elindítottuk C++ Grand Prix programozó versenyünket, valamint több szakmai rendezvényen is megjelenünk. Mindent megteszünk azért, hogy a jövőben is megtaláljuk azokat az elhivatott és tehetséges kollégákat, akikkel az NNG továbbra is utat mutathat az autóiparhoz kapcsolódó élenjáró szoftverfejlesztésben” – mondta el Magyari Andrea az NNG HR vezetője.

Jelenleg a vállalat mintegy 850 főt alkalmaz négy kontinensen működő 12 irodájában.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotok fogják gyártani a betoncserepeket a Hejőpapin épülő gyárban

Nagyméretű betoncserepeket és azok kiegészítőit gyártó üzemet épít a Wienerberger. Hejőpapin egy 7300 m2 alapterületű csarnok, ipar 4.0... Teljes cikk

Megkezdte nyári toborzását a Lidl is, mutatjuk mennyit lehet keresni

A Lidl közel 200 pozícióra keres dolgozókat a Balaton és a Velencei-tó partján lévő üzleteibe teljes és részmunkaidős lehetőséggel. A... Teljes cikk

Megállapodtak a bérekről az Audi Hungaria Zrt.-nél

Megállapodtak a bérekről az Audi Hungaria Zrt.-nél: a tárgyalódelegációk közötti egyhetes együttműködés után a szakszervezet hétfői bizalmi... Teljes cikk