kapubanner for mobile
Megjelent: 9 éve

Mire kell figyelni a rehabilitációs hozzájárulás bevallásakor?

Közeledik október 20-a, a harmadik negyedévre vonatkozó rehabilitációs hozzájárulás bevallási és befizetési határideje, mely – felkészülés hiányában – a munkaerő kölcsönzésben érintett vállalkozásokat érzékenyen érintheti.

images

images

A megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatási rehabilitációjának elősegítése érdekében a munkaadók rehabilitációs hozzájárulás fizetésére kötelesek, ha az általuk foglalkoztatottak létszáma a 25 főt meghaladja és az általuk foglalkoztatott megváltozott munkaképességű személyek száma nem éri el a létszám 5 százalékát (kötelező foglalkoztatási szint).

A rehabilitáció hozzájárulás éves összege a kötelező foglalkoztatási szintből hiányzó létszám és 964 500 Ft szorzata. A munkaadó a rehabilitációs hozzájárulást a NAV felé köteles megállapítani, illetve bevallani és megfizetni.

A rehabilitációs hozzájárulás kapcsán év közben az első, a második és a harmadik negyedévre vonatkozóan előleget kell bevallani és fizetni. Az előleg mértéke a mindenkori tárgynegyedévre vonatkozó tényadatok alapján kiszámított éves rehabilitációs hozzájárulás fizetési kötelezettség 25 százaléka.

Megváltozik a kötelezett személye!

Munkaerő kölcsönzés esetén eddig, azonosan a Központi Statisztikai Hivatal által az átlagos állományi létszám meghatározására közzétett útmutatóval, a rehabilitációs hozzájárulás tekintetében is a kölcsönbe adónál kellett a kölcsönzött munkavállalókat figyelembe venni. Mindez azt eredményezte, hogy az esetleges rehabilitációs hozzájárulás fizetési kötelezettségüket a munkaerő kölcsönzők fokozatosan beépítették a kölcsönzési díjukba.

A hatályos szabályozás e tekintetben – átmeneti rendelkezések és érdemi figyelemfelhívás nélkül – idén július 19-től jelentősen átalakult – figyelmeztet Hegedüs Sándor az RSM-DTM adóüzletágának vezetője legfrissebb blogbejegyzésében.

A törvénymódosítás következtében munkaerő-kölcsönzés esetén ezen időponttól a kölcsönzött munkavállalót a kikölcsönzés tartama alatt a kölcsönvevőnél, – a kölcsönbeadónak a kölcsönvevő felé tett erre irányuló nyilatkozata esetén a kölcsönbeadónál – kell a rehabilitációs hozzájárulás alapjául szolgáló statisztikai létszám számítása során figyelembe venni. Ezek után főszabályként a kölcsönbevevő lesz a kölcsönzött munkavállalók után a rehabilitációs hozzájárulás megfizetésére kötelezett.

Noha a változással foglalkoztak egyes HR portálok és a témában az Magyar Munkaerő-kölcsönzők Országos Szövetsége is kiadott egy tájékoztatót, azonban az új előírás az adózási és számviteli szakemberek és főleg a munkaerőt kölcsönzők számára rejtve maradt, ugyanis a rendelkezéseket egy újabb salátatörvényben rejtették el.

Nyitva maradt kérdések

Pontos jogszabályi előírás, illetve hivatalos jogértelmezés hiányában csak sejteni lehet, hogy – a korábbi gyakorlat fenntartása érdekében – egy, a felek azonosítására alkalmas kötetlen formátumú nyilatkozat is elegendő. Nyitott kérdés továbbá, hogy a kölcsönbe adónak mely időpontig (meglévő jogviszony esetén az előírás hatálybalépése, új jogviszony esetén annak kezdő napjáig, esetleg a bevallási határidőig) kell nyilatkozatot adnia a kölcsönbe vevőnek ahhoz, hogy a kölcsönzött munkaerőt továbbra is a saját statisztikai állományi létszámába tartozóként vehesse figyelembe. Az sem egyértelmű, hogy nyilatkozat munkavállalónként külön-külön tehető, vagy csak kölcsönvevőnként egy nyilatkozat adható. Tisztázandó továbbá, hogy a kölcsönbe vevőt, vagy a kölcsönbe adót terheli-e bármiféle bizonyítási kötelezettség e nyilatkozat megtételével, meglétével vagy annak hiányával kapcsolatosan? Amennyiben igen, azt milyen módon kell teljesíteniük?

Mindezen tisztázandó kérdések ellenére logikusnak tűnik – legalábbis az új előírás hatálybalépésének évében –, hogy a kölcsönbeadók megtegyék a fenti nyilatkozatot, hiszen a kölcsönzési díjukba már beépítették a rehabilitációs hozzájárulási kötelezettségüket. További indok, hogy átmeneti rendelkezés hiányában – jelenleg nem teljesen egyértelmű, hogy milyen módszerrel kell a 2015. harmadik negyedévre vonatkozó rehabilitációs hozzájárulás, illetve az éves rehabilitációs hozzájárulási kötelezettségüket kezelniük a kölcsönbeadóknak és a kölcsönbevevőknek, amennyiben az új rendelkezéseket kívánják követni. Csak sejteni lehet, hogy rehabilitációs hozzájárulás tekintetében egy új „fiktív átlagos állományi létszámot” kell számolniuk úgy, hogy 2015. július 18-ig az érintett munkavállalókat a kölcsönbe adóknál, míg 2015. július 19-től a kölcsönbe vevőnél kell a naponkénti állományi létszám meghatározásakor figyelembe venni, mely alapul szolgál a kötelező foglalkoztatási szint kiszámításánál.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
2023-as trendek a munkaerő-kölcsönzés és -közvetítés területén

Várhatóan 2024 is mozgalmas év lesz a munkaerő-kölcsönzés és -közvetítés területén, de még mielőtt igazán beindulnának az új év folyamatai,... Teljes cikk

Mire számítanak a munkaerő-kölcsönzők 2024-ben?

A foglalkoztatás bővülésére számíthatunk – fogalmazott Csizmadia Gábor, a tagszervezetein keresztül 200.000 fő munkavállalót foglalkoztató... Teljes cikk

Átírhatja a munkaerőpiaci viszonyokat a januárban életbe lépett új szabályozás

2024. január 1-én lépett hatályba a kormányrendelet, mely több pontban is módosítja a külföldi munkavállalók kölcsönzésének jogszabályi... Teljes cikk