kapubanner for mobile
Megjelent: 9 éve

Milyen szorongások, félelmek vezetnek a napi piáláshoz?

Sok menedzsernek több energiája megy el azzal, hogy megtartsa pozícióját, mint, hogy érdemi vezetői és szakmai munkát végezzen. Ezt korábban felsővezetőként, most pedig coachként tapasztalom. A hatalommánia okozta függőségről, az alkoholizmushoz vezető szorongásokról, a munkahelyi játszmákról, és más pikáns témákról is szó lesz a második HR Pikniken - nyilatkozta Kiss Péter, a Restart alapítója, coach. Az interjúból a rendezvény kulisszatitkai is felsejlenek.

- Második alkalommal kerül megrendezésre a HR Piknik. Ezek szerint sorozat lesz belőle?

Az első rendezvény sikerén és a jó visszajelzéseken felbuzdulva úgy döntöttünk a Hr Portállal, hogy ősszel megrendezzük a második HR Pikniket, és az sem titok, hogy a továbbiakban évi minimum két rendezvényben gondolkozunk. Az a célunk, hogy olyan témákat dobjunk be megvitatásra, ami mindenkit érint. És a megvitatást szó szerint értem, hisz a HR Piknik vendégei aktívan részt vesznek a programban és nem passzív befogadók.

- Akkor beszéljünk a programról: Hatalommánia, a HR 50 árnyalata, és Elveszett jelentések.

- A hatalommánia téma azért ragadott meg, mert egykori felsővezetőként magam is szembesültem azzal, hogy az ember vezetőként kritikus helyzetekben mennyire tud kapaszkodni a székébe. Sok menedzsernek több energiája megy el azzal, hogy megtartsa pozícióját, mint, hogy érdemi vezetői és szakmai munkát végezzen. Coachként is sok ilyen vezetővel találkoztam. Fontos, hogy tisztában legyenek azzal, mi van viselkedésük hátterében, és fontos tudni, hogy lehet az ilyen vezetőket munkatársként, beosztottként, vagy felettesként kezelni. Három karizmatikus előadónk lesz: Szabó György, aki 22 évig irányította Magyarország legnagyobb lapkiadóját, Dr. Zacher Gábor, aki a hatalommánia okozta függőségről fog beszélni, és arról, hogy milyen szorongások, félelmek vezetnek a napi piáláshoz, vagy a drogozáshoz. És Rakonczai Viktória, innovátor, aki 22 évesen átevezte férjével az Atlanti-óceánt, így tudja miről beszél, amikor a félelmek legyőzéséről tart majd előadást.

- És miről szól a HR 50 árnyalat, illetve az Elveszett jelentések című előadás?

Kiss Péter
Arról szól, hogy mi is a HR szerepe, szerepei: adminisztrátor, belső tanácsadó, szürke eminenciás, üzletfejlesztő és hangulatfelelős? Hogyan lehet megtalálni a helyes utat és elkerülni a csapdákat?

Két szenvedélyes és tapasztalt HR szakember prezentálja a témát, Magyar Miklós, a XEROX régiós HR vezetője és Pach Gabriella, aki közel 20 éves karrierje során sok nagy multinacionális vállalat HR vezetője volt, emellett coach és mentor. Ez a rész lesz az, ahol a közönsége nagyon aktívan bevonjuk, majd délután workshoppal mélyítjük a témát.

Az elveszett jelentések című előadáson pedig azt tárgyaljuk ki, hány olyan helyzet van a munkahelyeken, ahol mielőtt valódi, érdemi párbeszéd alakulna ki, máris játszmázni kezdünk. Félrekommunikálunk és ez sok pénzbe kerül. Fontos érteni, mik azok a figyelmeztető jelek, amikor meg kell szólaljon egy belső riasztó, hogy ez e helyzet már nem arról szól, amiről szólnia kellene.

Vendégem Dr. Várkonyi Andrea lesz, aki naponta foglakozik kommunikációval, és most végzős pszichológus, neki is kedvenc témája a játszma. Délután ebben a témában is lesz workshop, ahol mindenki konkrét saját szituációján dolgozhat.

Ha kíváncsi Dr. Zacher Gábor, Dr. Várkonyi Andrea (és sok más előadó) további gondolataira a hatalommániáról, a játszmákról, akkor jöjjön el a második HR Piknikre. Jelentkezés és program itt.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Semmit nem lehet már rutinból csinálni - Sándorné Bosnyák Ágnes, a DENSO HR menedzsere

A folyamatos változás ma már alap, nem lehet rutinból vagy akár tavalyi tapasztalatok alapján működni, mondta el Sándorné Bosnyák Ágnes, a DENSO... Teljes cikk

Bele lehet szeretni ebbe a hivatásba: interjú Szalavics Mariann NAV-elnökhelyettessel

Öt évvel ezelőtt érkezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz. Első állása a közigazgatásban és azt mondja, hogy bele lehet szeretni ebbe a... Teljes cikk

Elfelejthetjük, hogy a jövőben csak a helyi piacon fogunk versenyezni a munkavállalókért - interjú Kalmár Ákossal, a Continental Csoport országos HR vezetőjével

HR mutatók szempontjából sikeres évet zárt 2023-ban a Continental Csoport Magyarország: nem kívánt fluktuációjuk jelentősen csökkent a megelőző... Teljes cikk