kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 9 éve

Hihetetlen, de igaz: kétezer új állás hazánkban

A következő egy évben kilenc százalékos létszámnövekedést tervez az a csaknem harminc magyarországi üzleti szolgáltató központ (SSC), amely részt vett a Magyar Szolgáltatóipari és Outsourcing Szövetség (HOA) felmérésében, és amely a hazai SSC szektor mintegy felét reprezentálja.

images

images

Ez a növekedés átlagosan kétezer új munkahely létrehozását jelentheti az összesen 40 ezer munkavállalót foglalkoztató iparágban - derül ki a HOA és a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) MTI-hez pénteken eljuttatott közös közleményéből.

A felmérésben részt vevő vállalatok hetvenkettő százaléka tervez lészámbővítést, és nincs köztük olyan, amely a létszám csökkentését fontolgatná.

A szövetség immár harmadik alkalommal készítette el felmérését, amelynek célja, hogy a lehető legátfogóbb képet adja a szektor magyarországi szereplőiről. Az idei felmérésben részt vevő huszonkilenc SSC és outsourcing vállalkozás közel 22 ezer embert foglalkoztat.

A tervezett létszámnövekedés a felmérés szerint elsősorban azzal magyarázható, hogy a vállalatok közel 60 százaléka tervezi bővíteni szolgáltatási portfólióját, és szeretne elmozdulni a magasabb hozzáadott értéket teremtő szolgáltatások irányába.

Az eredményekből kiderült, hogy a felmérésben részt vevő cégek kielncven százaléka használ valamilyen ösztönző programot a munkavállalók számára, és az SSC-k közel hetven százaléka kínál valamilyen karrierutat biztosító programot dolgozóinak.

Minden, a felmérésben részt vevő vállalat igénybe vesz magyar beszállítót, elsősorban HR (nyolcvanhárom százalék), IT (hatvankilenc százalék) és beszerzési (negyvenegy százalék) területen.

A kutatásban részt vevők újra és újra elsődleges kockázatnak tekintik működésük szempontjából a több nyelvet beszélő, megfelelően képzett munkaerő-utánpótlás biztosításának megoldatlanságát. Ezért a HOA kiemelt feladatként kezeli a szakember utánpótlás-bázis szélesítését, mind a képzőkkel való együttműködés, mind pedig a munkaerő-piaci szolgáltatókkal való együttműködések keretében - olvasható a közleményben.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Több az álláshirdetés februárban, közel 32 000 munkakör vár betöltésre

Januárról februárra 29 172-ről 31 665-re nőtt a magyar weben meghirdetett álláshirdetések száma. Ez közel 2500-zal több az előző hónapnál, egy... Teljes cikk

Melyek a legnagyobb üzleti szolgáltatóközpontok? - Itt a lista

A shared service vagy business service iparág az utóbbi tizenöt év jelentős munkahelyteremtője, már mintegy 100 000-en dolgoznak ilyen egységekben,... Teljes cikk

Muszáj feljebb lépni a munkahelyi "táplálékláncban"!

A mesterséges intelligencia óhatatlanul egyre nagyobb teret nyer a szolgáltatóközpontok (BSC) működésében is. Ugyanakkor a legtöbb cégnél még... Teljes cikk