Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 8 éve

Őrizetbe vették a főnökeiket bántalmazó Air France dolgozókat

Őrizetbe vették az Air France öt dolgozóját, a francia légitársaság vezetőinek egy héttel ezelőtti inzultálása miatt.

Ahogy mi is hírt adtunk róla feldühödött Air France dolgozók a mólt héten inzultálták a cég vezető tisztségviselőit.

Az öt férfi az Air France Cargo részlegénél dolgozik raktárosként. Négyet közülük hajnalban tartóztattak le a Párizs közeli lakóhelyeiken, az ötödik dolgozót pedig délelőtt. Nem tanúsítottak ellenállást. A szakszervezeti aktivistákat az incidensről készült felvételek alapján azonosították.
Október 5-én félbeszakadt az Air France üzemi tanácsának ülése, amelyen a következő két évre tervezett, 2900 állás megszűnését előirányzó akciótervet tárgyalták volna, mivel több száz dolgozó betört a terembe és inzultálta a cég jelenlévő vezetőit. Az incidensben heten megsérültek, köztük egy ember súlyosan.

A világsajtót bejárták azok a képek, amelyeken Xavier Broseta humánpolitikai igazgató félmeztelenül látható, miután letépték az ingét és szemtanúk elmondása szerint "majdnem meglincselték", és két másik vezető is szakadt ingben hagyta el az Air France székházát. Az incidenst politikusok, élükön Francois Hollande államfővel, valamint az Air France vezetősége és a szakszervezetek is elítélték.

A rendőrségre tíz feljelentés érkezett hat biztonsági őr és a három megtámadott vezető részéről, valamint az Air France is panaszt tett az üzemi tanács megzavarása és rongálások miatt, amely öt évig tartó szabadságvesztéssel büntethető.

Az ügyészségi nyomozással párhuzamosan az Air France belső vizsgálatot is indított, amelynek során tíz olyan dolgozót azonosítottak, akik érintettek lehetnek a vezetők molesztálásban. Őket hétfőn levélben értesíti a vállalat a szankciókról, többségüket elbocsátották.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Tömeges elbocsátások jönnek az Unilevernél

A vállalat körülbelül 1300 dolgozót foglalkoztat Magyarországon. Teljes cikk

Ez a legjobban fizető szakma, amiben a leginkább jellemző a távmunka

Egy felmérésben több mint 750 álláshirdetést vizsgáltak meg, hogy kiderítsék, melyik területen van a legtöbb lehetőség a távmunkára. Teljes cikk

Sztrájkot hirdettek szerdára a román postások - kétharmaduk minimálbérből él

Romániában kétórás figyelmeztető munkabeszüntetést tartanak szerdán 8 és 10 óra között a bérezésükkel elégedetlen és a lejárt kollektív... Teljes cikk