kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 9 éve

Több európai ország is bekeményítene a menekültekkel szemben munkafronton

A német pénzügyminiszter a munkanélküli menekültek szociális támogatását csökkentené. Nagy-Britannia pedig bűncselekménnyé nyilvánítja az olyan bevándorlók foglalkoztatását, akiknek nincs tartózkodási engedélyük.

images

Wolfgang Schäuble egy keddi berlini tanácskozáson kifejtette, szerinte nem méltányos, hogy egy németül nemigen beszélő, adott esetben írni-olvasni is kevéssé tudó munkanélküli menekült ugyanannyi támogatást kap, mint egy 30 évi munkaviszony után állástalanná vált német.

A CDU/CSU pártszövetséggel kormányzó szociáldemokraták (SPD) rögtön elutasították a felvetést. Németországban a menekültstátussal rendelkező külföldiek jogosultak a munkanélküli ellátás leggyakoribb formájára, az úgynevezett Hartz IV segélyre, amelynek legfőbb elemei a lakbér- és fűtési támogatás, valamint - egy egyedülálló felnőtt esetében - havonta 399 euró készpénzjuttatás.

Németországban a menekülthullám miatt jövőre 240-460 ezer fővel emelkedhet a munkanélküli ellátásban részesülők száma, de ennek költségeit az államháztartás egyensúlyának megőrzése mellett is ki lehet gazdálkodni.

Nagy-Britannia a lakhatást is megnehezítené az illegális bevándorlóknak

Illegális munkavállalásért a módosítás elfogadása esetén hat hónapig terjedő szabadságvesztés lesz kiróható. Mivel pedig a törvénymódosítás alapján bűncselekménynek számítana a jogcím nélküli bevándorlók illegális nagy-britanniai munkavégzése, a nekik folyósított bér is bűncselekményből származó jövedelemnek minősül majd, és a brit hatóságok ennek alapján lefoglalhatják e jövedelmeket.

A tervezet szerint az ingatlanaikat kiadó lakástulajdonosok törvényi kötelessége lesz a külföldi bérlők kilétének pontos ellenőrzése. Ehhez meg kell vizsgálniuk útlevelüket, vízumköteles bérlők esetében pedig azt is, hogy van-e érvényes nagy-britanniai tartózkodási engedélyük, és gyanú esetén a hatóságokhoz kell fordulniuk. Ennek elmulasztása szintén szabadságvesztést vagy pénzbírságot vonhat maga után.

A brit kormány emellett bűncselekménnyé kívánja nyilvánítani azt is, ha a brit munkaközvetítő ügynökségek csak külföldön toboroznak munkaerőt nagy-britanniai állásokra, anélkül, hogy ezeket a munkahelyeket Nagy-Britanniában, angol nyelven is meghirdetnék.

A tervezett előírások között szerepel, hogy a brit közigazgatásban elhelyezkedő külföldi munkavállalóknak - főleg olyan munkakörökben, amelyekben közvetlen kapcsolatba kerülnek a lakossággal - folyékonyan kell beszélniük angolul.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jogszabály-módosítással erősíti meg az EU a nem uniós munkavállalók jogait

Az Európai Unió Tanácsa jogszabály-módosítást hagyott jóvá pénteken a nem uniós állampolgárságok számára kiadható munkavállalási és... Teljes cikk

A vártnál jobban csökkent az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban

A legfrissebb adatok alapján a szakértők szerint elmondható, hogy az Egyesült Államok munkaerőpiaca még mindig viszonylag feszes. Teljes cikk

A dolgozók fele betegség vagy baleset miatt kénytelen szabadságot kivenni, fizetés nélkül

A dolgozók csak kevesebb mint fele kapott fizetett szabadságot a gyógyulás ideje alatt - derül ki egy friss felmérésből. Teljes cikk