kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 9 éve

Rossz munkakörülmények miatt demonstrált a Vasas szakszervezet

A német tulajdonban lévő AKE Kft. és Güntner Kft. munkavállaló ellenes fellépései miatt, és a szakszervezeti szervezkedés szabadságának biztosítása érdekében demonstrált hétfőn Szombathelyen, Tatán és Budapesten a Vasas Szakszervezeti Szövetség.

images

A szakszervezet nyílt levélben fordul Kristina Steltzerhez, a Német Nagykövetség gazdasági referenséhez, hogy gyakoroljon nyomást a két cégre annak érdekében, hogy a német munkáltatói szervezetek Magyarországon is tartsák tiszteletben az európai uniós és magyar jogszabályokat, a munkavállalók és a szakszervezetek alapvető jogait.

Balogh Lívia, a Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnöke az MTI-nek elmondta, hogy a magyar szakszervezetek alapvetően jó kapcsolatot ápolnak a német munkáltatókkal, azonban az utóbbi időben a rendezett munkaügyi kapcsolatok megváltozni látszanak.

Kifejtette: a fa-, fém- és műanyag megmunkálással foglalkozó, mintegy 200 embert foglalkoztató szombathelyi AKE Kft. többek között évek óta nem fizeti ki a dolgozók számára a munkaszerződésben garantált 13. havi bért.

Hozzátette: Tatán a több mint 1000 munkás érdekeinek szervezett képviseletét szeretné elérni a Vasas, mivel úgy vélik, hogy a légkondícionáló kereskedő Güntner Kft. által biztosított munkakörülmények rendkívül rosszak, elégtelen a munkaszervezés, rengeteg a túlóra, a túlterheltség és fáradtság pedig munkabalesethez vezethetnek. Balogh Lívia emlékeztetett, hogy október 5-én este is halálos baleset történt a tatai gyárban.

A szakszervezet szerint a vállalatoknál tapasztalható magas fluktuáció az alacsony bérre, a rossz munkakörülményekre és a rendezetlen munkaügyi kapcsolatokra vezethető vissza. Az alelnök elmondása szerint a Vasas többször is megkereste a tatai székhelyű cég HR-vezetőjét, aki azonban elzárkózott az előzetes tárgyalásoktól.

A szakszervezet hétfőn Szombathelyen 50-60, Tatán 20-25 résztvevővel tüntetett a telephelyek előtt, Budapesten pedig a társágazati szakszervezetekkel együtt arra kérték a gazdasági referenst mint a német-magyar gazdasági kapcsolatok fejlesztéséért, ápolásáért felelős személyt, hogy tájékozódjon, közvetítse a problémát a német kormányzat felé és gyakoroljon nyomást a szakszervezet-, tehát munkavállaló ellenes lépések megszüntetése érdekében.

A Vasas emellett a német kereskedelmi és iparkamarát is megkeresi, hogy a munkáltatókkal közölje a kifogásokat - tájékoztatta az MTI-t Balogh Lívia.

A Güntner Kft. HR-munkatársa a céget ért vádakra nem kívánt reagálni, továbbá az MTI-nek úgy nyilatkozott, hogy a Vasas szakszervezettől egyelőre nem érkezett megkeresés hozzájuk.

Az AKE kft. az MTI-nek arról számolt be, hogy a Szombathelyi Munkaügyi Bíróság közelmúltban hozott ítélete szerint a cég jogszerűen jár el a munkabérek kifizetésekor.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Méltatlan elbocsátás zajlik a Teslánál: többen a biztonságiaktól tudták meg, hogy felmondtak nekik

Egyes gyári alkalmazottak csak akkor vették észre, hogy elbocsátották őket, amikor nem működött a belépőkártyájuk és a biztonsági őrök... Teljes cikk

A vendégmunkások nem létező jogai, avagy mire mutat rá az Autoliv-gyárban folyó sztrájk?

A sopronkövesdi Autoliv-gyárban folyó sztrájk arra is felhívja a figyelmet, hogy a főleg kölcsönzött státuszban foglalkoztatott vendégmunkások... Teljes cikk

Robotok fogják gyártani a betoncserepeket a Hejőpapin épülő gyárban

Nagyméretű betoncserepeket és azok kiegészítőit gyártó üzemet épít a Wienerberger. Hejőpapin egy 7300 m2 alapterületű csarnok, ipar 4.0... Teljes cikk