Megjelent: 8 éve

Hogy lehet beteg emberekkel eredményes a vállalat?

Hogyan működik együtt az egyén és a vállalat az egészség megőrzésében, értékfejlesztésben és főleg, miért? Mit tesz konkrétan a vállalat egészségmenedzsmentje, üzemorvosa? Az egészség érték, fontos látni, megérteni és megélni a szerepét a munka világában. Horváth Emil Magyarország egyik leginnovatívabb „üzem”orvosával beszélgetett, aki munkatársaival közösen egy megdöbbentően eredményes vállalati egészségmodellt épített a szakterületen.

Dr. Koppány Szilveszter, belgyógyász, foglalkozás-egészségügyi szakorvos és egészségügyi közgazdász. Az Unilever Közép és Kelet Európai orvos tanácsadója, a munkahelyi Pulse for Business Program tulajdonosa és fejlesztője. Beszélgetésünk során már az elején kiderítettem, hogy Szili – ahogy barátai szólítják – életvitelével – heti 4-5 alkalommal sportol, kényesen ügyel táplálkozására és minden napos relaxációs gyakorlatokat is végez - teljesen autentikus személyiség, és az egészség, mint érték az ő életében egy kiemelkedő eszköz céljai elérésében.

Elsőként az érdekel, hogy Te miért lettél orvos, mi motivált erre?

Volt egy kedves biológia tanárnőm. Emellett azért az is számított, hogy édesapám mérnök, nővérem pedig közgazdásznak tanult, ezért én is egy hasonlóan értékes, komoly szakmára szerettem volna lépni. Úgy gondoltam, hogy a másokon való segítés mindig pozitív dolog, így esett a választás az orvosira. A biológiát meg mindentől függetlenül szerettem.

Hogy kerültél a foglalkozás-egészségügy területére, amit még az egyetemi indulásodkor üzemorvoslásnak hívtak? Mi alapján választottad ezt?

Ebbe az irányba alakult az életem. A belgyógyászatról kerültem erre a területre. Először talán kicsit „lenézően” tekintettem a foglalkozás-egészségügyre, úgy vélekedtem, ez nem gyógyítás. Az igazi az, ami a kórházban van – gondoltam. Aztán észrevettem, hogy inkább fordítva van. Az egészséges életmód, az egészség megőrzésével, sokkal több minőségi életévet nyerhetünk, mint a már kialakult betegségek gyógyításával. Természetesen itt nem egy kimondottan akutan kialakuló betegség meggyógyítását értem.



Rögtön ebbe kerültél bele, aztán orvosként az egészségfejlesztésbe?

Foglalkozás-egészségügyi orvosként a feladatunk az egészség megőrzése, hogy a munkakörnyezet ne károsítsa a dolgozót. Messzebbről nézve azonban ez a terület sokkal szélesebb. Ez olyan szelete az orvostudománynak, ahol dolgozóképes, így egészséges emberekkel találkozhatunk. Így végül örültem, hogy ebbe az irányba indult a szakmai életem. Ugyanakkor elhatároztam, hogy hozzuk ki ebből a területből a legtöbbet! Már van olyan cég, akik úgy hirdetik magukat, hogy „dolgozz nálunk és élj tovább” - ez egyáltalán nem irreális egy jól szervezett vállalati egészségprogram esetében, aminek szerves része a foglalkozás-egészségügyi ellátás.

Most általánosságban kérdem, mi a véleményed a jelenlegi hazai foglalkozás-egészségügyről? Mi az, ami jó benne, mi az, ami változásokért kiált, és mi az, ami felé szerinted terelni kellene az egész ellátást?

Rengeteg potenciált látok benne, erre utaltam az előző példámmal is. Kormányzati, vállalati és dolgozói szempontból is sokkal többet lehet/lehetne belőle profitálni. A dolgozókat itt lehet egészséges állapotban elérni, hiszen egészséges életéveink jelentős részét munkahelyünkön töltjük. Jelenleg egészségügyi kiadásaink 90 százalékát utolsó életévünkben „költjük el”. Ez egyértelműen nem megfelelő kihasználása az erőforrásoknak... Ha időben figyelmet és anyagi forrást fordítunk egészségünkre, a befektetés megtérül, és ez meglátszik a vállalati eredményeken is.

Szerinted egy átlagos vállalatvezető is így látja ezt? Vajon hogyan látja a foglalkozás-egészségügy szerepét a vállalata életben és főként a gazdasági működésében?

Még mindig gyakori az a szemlélet, hogy ez egy kötelező dolog, amit le kell tudni. Ha a szolgáltató azonban az átlagosnál többet nyújt, megszólítja a dolgozót, és elmondja a vezetőségnek egy komplex vállalati egészségprogram hasznát, az megváltoztathatja a hozzáállást. Így a szolgáltató szemlélete – ha legalább kis mértékben, de nyitott rá - pozitív irányba mozdíthatja el a cégvezetőt.

Ugyanakkor sokat tanulhatunk a multinacionális cégektől, akik tudják, hogy a munkavállaló nem költséghely, hanem a legfontosabb értékük és érdemes beruházni „ebbe” az értékbe, mert a befektetés egy jól megtervezett vállalati egészségprogramban többszörösen megtérül. A vállalatvezetésnek hatalmas érték, ha egy egészségprogram adatai alapján meg tudja mondani, mik a legfőbb stressz okozó tényezők az adott részlegeken, mit tegyen, hogy csökkentse ezeket, vagy adott egészségügyi panasz mennyivel csökkenti dolgozói teljesítményét. Így a legnagyobb multiknál a globális policykban már szerepel a mérhető paramétereket produkáló folyamatos egészségprogram. Nem hiába!

Tapasztalatod alapján miben és hogyan támogathatja hatékonyan egy foglalkozás egészségügyi orvos a vállalati policyt, a mérhető fejlődését?

A dolgozói egészség megőrzése, a jelenlévő főbb egészségügyi problémák ripoltolása, a dolgozók pszichés állapotának, jellemző panaszainak továbbítása alapvető funkciók. Egy komolyabb lépcsőfok, amire korábban utaltam, amikor célzott vállalati egészségprogram is rendelkezésre áll. Ekkor a dolgozók egészség tudatosabbá válnak, jobban kezelik a stresszt, kevesebb esélyük lesz a kiégésre, javul a munka-magánélet egyensúlya. Ugyanakkor a munkáltató egy egészségesebb munkaerőt kap, nagyobb motivációval, ritkábbá válik a kiégés, csökkennek a hiányzások, illetve a panaszok okozta teljesítménycsökkentés. Összességében tehát egy ilyen program harmonizálni képes az üzleti célokat a dolgozók egyéni céljával, így egy jól megtervezett program a dolgozóknak és a cégnek egyszerre hoz hasznot.

Az egészséges, jókedvű dolgozó jobban teljesít, és még a magánéletben is jobban érzi magát – ez az amit ebben a legjobban szeretek.


Horváth Emil egészségfejlesztési menedzser, tréner a Personal Hungary Corporate Health szakértője


a Personal Hungary HR Blogja



  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Mozgás ide vagy oda, kimutatták, hány óra ülőmunka káros menthetetlenül az egészségre

Azt már eddig is tudtuk, hogy az emberi test mozgásra termett, és a sok ülés egyértelműen káros az egészségünkre. A San Diegói Kaliforniai Egyetem... Teljes cikk

Új trend terjed a munkaidő-beosztásban: dolgozz akkor, amikor a teljesítőképességed csúcsán vagy

Bagoly vagy pacsirta? – mindenki hallotta már a kérdést és be is tudja sorolni saját magát valamelyik táborba. Nem ördögtől való tehát az a... Teljes cikk

19 vezérigazgató halt meg tavaly munka közben - jobb "vállalati atlétává" kell válni

Tavaly 19 vezérigazgató halt meg munka közben, de a szám ennél több is lehet. Egyre összetettebb, egyre gyorsabban változó világunkban soha nem volt... Teljes cikk