Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 8 éve

450 új munkahely az autóiparban

Stratégiai megállapodást kötött a kormány a visszapillantó tükrök gyártására specializálódott SMR Hungary vállalattal kedden Budapesten.

A céggel kötött megállapodás szerint az SMR mintegy 31 milliárd forintos beruházást hajt végre; új gyárat épít Kecskeméten, és bővíti a mosonszolnoki gyáregység kapacitását, ezzel 450 új munkahelyet teremtenek az autóiparban - ismertette Szijjártó Péter.

A megállapodás szerint ehhez a magyar kormány 7,7 milliárd forintos támogatást ad, és a kecskeméti beruházást nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházássá nyilvánították. A kedden aláírt stratégiai megállapodás pedig a hosszú távú fejlesztési célokat szolgálja.

A cég mosonszolnoki és mosonmagyaróvári gyárában 1525 dolgozót foglalkoztat. Az SMR gyártja a világon értékesített minden 5. visszapillantó tükröt, Mosonszolnokon évi 7 millió pár visszapillantó tükröt állítanak elő - sorolta a miniszter.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a megállapodás aláírásakor kiemelte: az indiai autóipari beszállító céggel aláírt dokumentum a kormány 64. ilyen megállapodása.

Az egyformán szól a cégről és a magyar kis- és középvállalatokról (kkv), amelyek újabb lehetőségekhez jutnak, nagy nemzetközi vállalatok beszállítói láncaiba tudnak bekerülni.

Szijjártó Péter emlékeztetett arra: az eddigi stratégiai partnerek 196 ezer magyar embernek adtak munkát, a megállapodások óta ezek a cégek 15 ezerrel növelték a foglalkoztatottak létszámát. A kormánynak ez a 3. indiai céggel aláírt megállapodása, a beruházás pedig idén a 3. jelentős indiai beruházás Magyarországon a Tata és az Apollo Tyres után. A kecskeméti beruházás a magyar-indiai kereskedelmi forgalmat is ösztönzi, és újabb igazolása a magyar gazdaságpolitika sikerességének - tette hozzá.

Leszögezte: az autóiparnak fontos szerepe volt a magyar gazdaság növekedési pályára állításában, az idei év első 8 hónapjában 16,3 százalékkal nőtt az ágazat termelési értéke. Tekintetbe véve, hogy az iparág adja a teljes feldolgozóipari kapacitás több mint 30 százalékát, a tartós növekedési pályát az autóipar alá tudja támasztani - mondta.

Szavai szerint sok teendő van a versenyképesség megőrzéséhez, a beruházásokért zajló öldöklő verseny folyamatos fejlesztéseket követel. A kormány világosan látja, hogy a megfelelő mennyiségű szakképzett munkaerő biztosítása, és a beszállítói bázis szélesítése két olyan terület, ahol még sok a teendő.

Előrelépni csak a nagyvállalatokkal összhangban lehet, a stratégiai megállapodásokkal fontos partnerekre tesz szert a kormány a célok eléréséhez - jelentette ki.

Tibori Pál-Levente, az SMR kelet-európai és németországi alelnöke elmondta: büszkék a stratégiai megállapodásra, ami egyértelmű elismerése a két magyarországi gyáregység jó teljesítményének. A megállapodás lehetővé teszi, hogy új beruházást hozzanak Magyarországra, az új kecskeméti gyáregységben lökhárítókat készítenek majd - ismertette.

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta a Magyar Innovációs Nagydíjat

Átadták a 32. Magyar Innovációs Nagydíjat kedden a Parlamentben, a díjat az idén az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta az érelmeszesedés kockázatát... Teljes cikk

Megkezdte a munkavállalók toborzását az épülő debreceni gyárába a kínai Eve Power

Az Eve Power megkezdte a munkavállalók toborzását a tervek szerint 2025 végére felépülő debreceni akkumulátorcella-üzemébe - közölte a projekt... Teljes cikk

160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten

A Schedl német autóipari vállalat 40 milliárd forintos beruházása nyomán 160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten - jelentette be... Teljes cikk