kapubanner for mobile
Megjelent: 8 éve

Béremelést terveznek jövőre a járműiparban

3-4 százalékos béremeléssel számolnak 2016-ra a járműipari cégek, derül ki egy friss felmérésből, amelyet a Simconsult és az IMPC szervezett és 81 cég részvételével készült.

images

A felmérésben azt kérdezték meg, hogy 2015 októberében mekkora béremeléssel számolnak a cégek, a jövő évre vonatkozóan, milyennek ítélik az idei és a jövő évi gazdasági kilátásokat, továbbá mit tesznek a hatékonyság és a versenyképesség fokozása érdekében.

Főbb megállapítások:

  • A résztvevő cégek 2016-ra 3-4 százalékos béremeléssel számolnak.
  • A diplomás és a fizikai munkaköröknél átlag fölötti, a vezetői és az ügyviteli munkaköröknél átlag alatti emelés várható.
  • Az emelés mértéke ágazatonként, régiónként, cégméret és tulajdonformák szerint jelentős eltérést mutat. Átlag fölötti emelés várható a gépiparban, az elektronikai és a vegyiparban, valamint a közép- és az észak-magyarországi régióban.
  • Valamennyi résztvevő cég tervez béremelést.

    Gazdasági kilátások:

  • a résztvevők 60 százaléka 2015-ben jó, illetve nagyon jó évre számít
  • a cégek 2016-ben további javulással számolnak, 68 százaléka jó, illetve nagyon jó évre számít

    A felmérés résztvevői a költséghatékonyság javításával (59 százalék), a létszámhatékonyság növelésével (46 százalék), vezetőképzéssel (46 százalék) és folyamatszervezéssel (44 százalék) kívánják fokozni a versenyképességet.

    A felmérésre 2015. október 13. és 26. között került sor 81 cég részvételével (járműgyártók, járműipari beszállítók, gépipari, elektronikai, fémipari, vegyipari, műanyagipari cégek és különböző szolgáltatók).

    Kertész Ferenc (Simconsult ügyvezető) és Kaszás Ferenc (IMPC ügyvezető)
    • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
    • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
    • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
    • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
    További cikkek
    A cégek 70 százaléka tervez bérfejlesztést a munkaerő megtartása érdekében

    Optimistábbá váltak a magyar cégvezetők mind az ország, mind saját cégük kilátásait illetően a Niveus Consulting Group tanácsadó felmérése szerint. Teljes cikk

    Mennyit keresnek a HR-esek?

    Több szakterület béradatairól készített összeállítást a piacvezető munkaerő-közvetítő cég a közelmúltban. Most a HR szakmában, elsősorban... Teljes cikk

    Romlott a fizetésünk értéke - mutatjuk a legfrissebb számokat

    2023-ban a bruttó átlagkereset 571 200, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 393 700 forintot ért el. 2023-ban a bruttó és... Teljes cikk