kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 8 éve

Fidesz: a szocialisták alaptalanul ígérgetnek fizetésemelést

A Fidesz-frakció szerint a szocialisták homlokegyenest az ellenkezőjét csinálták kormányzásuk alatt annak, mint amit most ellenzékben alaptalanul ígérgetnek.

images

A kormánypárti képviselőcsoport az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében arra reagált, hogy Tóbiás József MSZP-elnök napközben azt mondta, átlagosan 50 százalékos fizetésemelésre van szükség ahhoz, hogy az emberek meg tudjanak élni.

A Fidesz szerint azonban a szocialisták kormányzásuk alatt magas adókkal büntették a munkavállalókat, kilátástalanná tették a közszféra dolgozóinak megélhetését és csökkentették a fizetéseket, több mint félmillió embert tettek munkanélkülivé.

A baloldal most a minimálbér emeléséről beszél, de a tavalyi választási programjaiban még a minimálbér 32 ezer forinttal történő csökkentését, sőt eltörlését is tervezte - fejti ki a kormánypárt, hozzátéve, utóbbival teljesen kiszolgáltatták volna a dolgozókat a munkaadóknak. Kiemelték, ezzel szemben a polgári kormány megbecsüli a dolgozókat, akiket ma béremelés, adócsökkentés, alacsony infláció és több munkahely segít.

A Fidesz célja, hogy a magyar dolgozók fizessék Európa egyik legalacsonyabb személyi jövedelemadóját, ezért a párt jövőre tovább csökkenti az szja-t - közölték, majd megjegyezték, korábban béremelési programokat indítottak a rendőröknek, a katonáknak, a tűzoltóknak, az ápolóknak, az orvosoknak, a pedagógusoknak, a szociális és gyermekvédelmi dolgozóknak. Arra is kitértek, hogy 2016-ban további béremelési programok és szja-csökkentés segíti, hogy több maradjon a fizetésből.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk

Szakképzés 4.0. - így zajlik a fejlesztés

A 21. századi szakképzőintézmény-fejlesztési program beruházásai, korszerű eszközbeszerzései a minőségi oktatást segítik, és hozzájárulnak... Teljes cikk