Megjelent: 8 éve

Melyek az e-learning folyamán felmerülő frusztráció konkrét okai?

Az e-learning, mint egy viszonylag új tanulási módszer, számos új lehetőséget biztosít a tanulók számára, ugyanakkor megmutatja azokat a nehézségeket is, amik gátolják és demotiválják az online hallgatókat - olvasható az E-learning HR Blogon.

Képzeld el a következő helyzetet: Elkezdesz dolgozni egy projekten, ami igazán érdekel. Találkozol az ügyféllel, és mindketten egyetértetek benne, hogy legelőször meg kell terveznetek a koncepciót és a kurzus anyagát.

Az első meetingen

Annak ellenére, hogy átküldtél néhány ötletet és mintát, az ügyfeled épp csak egy pillantást vetett rájuk. Azt mondja, ez nem egészen az az ötlet, amire gondolt és elmondja, hogyan szeretné átalakítani.

A második meetingen

Minden tőled telhetőt megteszel, hogy olyat alkoss, ami a lehető legközelebb áll az ügyfeled igényeihez, de azt mondja, van pár új ötlete, és a projekt megváltoztatását javasolja. Elfogadjátok a módosításokat és elkezdesz dolgozni újra a kurzuson.

A harmadik meetingen

Ismét találkoztok, az ügyfeled átfutja a munkád. Néhány kétértelmű visszajelzést kapsz tőle, hogy ilyen hosszú idő alatt milyen keveset haladtál és megkér, hogy térjetek vissza az eredeti ötlethez. Három hónap telt el eddig, hogy érzed magad ezek után? Annak ellenére, hogy mindez közvetlenül nem a te hibád, a project még nem ér célba, és te egyre frusztráltabbnak és csalódottabbnak érzed magad.

Az e-learning tanulók szintén frusztráltak

A frusztráció egy olyan érzelem, amely végül a motiváció elvesztéséhez vezet és a tanuló inkább lemond a céljairól. Sajnos ez egy igen általános érzelem azok számára, akik kénytelenek a tanulás egy új módjával megismerkedni, anélkül, hogy meglennének hozzá a megfelelő eszközeik. Az e-learning, mint egy viszonylag új tanulási módszer, számos új lehetőséget biztosít a tanulók számára, ugyanakkor megmutatja azokat a nehézségeket is, amik gátolják és demotiválják az online hallgatókat. Federico Borges szerint a tanulók frusztráltságát legtöbb esetben valamilyen hiányosság okozza, mint például a vállalati kultúra hiánya, a tanulási stratégia helytelen alkalmazása, a tervező, ha nem a célnak megfelelő anyagot tervezett, vagy esetleg a tanuló motiválatlansága.

Ismerd meg az e-learning folyamán felmerülő frusztráció konkrét okait:

A tanulók miért válnak frusztrálttá?

#1: A tanfolyam nem felel meg a tanulók céljainak vagy túl magas a tapasztalati szintjükhöz képest

Kellett már olyan e-learning kurzust végigcsinálnod, amit nem tartottál hasznosnak? Ez akkor történik, ha a kurzus más szintű tapasztalatot vagy tudást próbált neked átadni, mint amire szükséged lett volna. A koncepció túl bonyolult, vagy túl egyszerű lehetett, esetleg csak nem tudod hasznosítani a tanultakat a mindennapi munkád során. Lényeg, hogy ha a tanuló nem érzi, hogy a kurzus neki való vagy hasznos lenne számára, frusztrálttá válik, mert úgy érzi, csak az idejét pocsékolja rá.

E-learning szakértőként kerüldd azt, hogy mindent tanulót egy kaptafára vegyél. A legtöbb cég egy csomó kurzust csinál rendszertelenül, amit az összes dolgozójának ugyanúgy meg kellene értenie és alkalmaznia, ez természetesen frusztrációhoz vezethet.

#2. Téves elvárásaik vannak a tananyaggal szemben

A legtöbb online tanuló azt hiszi, ez a módszer kevesebb erőfeszítést igényel részükről, mint egy tantermi képzés. Ez az elképzelés téves. Az e-learning legalább ugyanannyi energiabefektetést igényel, mint bármilyen más tanulási forma. Ez még abban az esetben is igaz, ha gyakorlatilag a tanulónak csak bizonyos gombokat kell megnyomnia, hogy megtalálja azt, amire szüksége van.

#3. Nincs elég idejük

A legtöbb e-learning tanuló hajlamos halogatni az utolsó pillanatig a kurzus elvégzését, mert azt gondolják, még bőven lesz rá idejük. Az emberek sokszor azt hiszik elég csak egy kevés időt belefektetniük és gyorsan túlesni rajta. Ha a tanulók még nem találkoztak e-learninggel, fel kell hívni a figyelmüket rá, hogy mennyi időt igényel a kurzus és ehhez képest hogyan és mennyi időt érdemes szakítaniuk rá a munkaidejükből vagy a napi rutinjukból. Szánjanak rá elég időt és megfelelően nyugodt környezetet keressenek, hogy a tananyagra tudjanak koncentrálni.

Oktatásszervezők: Miért és hogyan reagálnak a tanulók feszültségére?

#1. Még életükben nem voltak e-learning tanfolyamon

Terveztél már valaha úgy kurzust, hogy te egyet sem végeztél el? Nagyon fontos, hogy első kézből és hiteles forrásból tapasztalják meg az oktatásszervezők, hogy milyen e-learning diáknak lenni. Ez segít nekik igazán megérteni, hogy mikkel találkoznak a tanulók a kurzus elvégzése közben, milyen készségekre van szükségük, hogy elsajátítsák a tananyagot.

# 2. Nem adnak egyértelmű utasításokat

Vedd észre a különböző típusú tanulókat! Vannak, akik most találkoznak először egy teljesen új rendszerrel, természetesen úgy érzik válságba kerültek, de ezen túljutva alkalmazkodnak és teljesíteni tudják a kurzust. Vannak, akik számára ez már ismerős közeg, csak fel kell eleveníteniük az ezekkel szerzett tapasztalatikat, és vannak, akik már szintén találkoztak e-learninggel, de esetleg teljesen más módon és most ők is valami újat tapasztalnak. Viszont a világos és közérthető utasítások mindegyik csoport számára elengedhetetlenek. Ha nem tudják mit kell tenniük vagy nem értik a kapcsolatot bizonyos lépések között az mindenki számára a demotiváltsághoz és feszültséghez vezet. Ne gondold, hogy azért, mert a tanulók már elvégeztek egy vagy több online kurzust már nem igénylik a részletes és érthető utasításokat.

#3. A hallgatókat rengeteg információval árasztják el

Képzeld el, hogy ülsz a géped előtt miközben egy e-learning kurzust csinálsz és folyamatosan azt érzed, hogy rengeteg információ zúdul rád, amit mind egyszerre nem is tudsz kezelni és feldolgozni. Sokan szoktak erre panaszkodni, akik e-learninggel találkoznak. Az e-learning így leginkább egy unalmas előadássá válik számukra és feladják a koncentrációt, mert már semmi élvezhetőt nem találnak benne. Képzeld magad a tanulók helyébe, képzeld el mennyi a munkaidejük és emellett reálisan mennyi időt tudnak szánni egy tanfolyam elvégzésére. Az e-learning kurzusok nem eBook-ok, az elvégzésükhöz megfelelő időre és térre van szükség.

#4. Nincs interakció és együttműködés

Azt feltételezte, a tanulóknak nincs szükségük interakcióra, mert saját ütemezésű e-learninget végeznek? Tévedés. Ne felejtsük el, hogy a tudás megszerzésének folyamatában a másokkal való tapasztalat- és információcsere, különböző nézőpontok, ötletek rengeteget segítenek. Éreztesd velük, hogy ők egy közösség része. Bármilyen interakció nélkül a tanulók úgy érzik izolálva vannak, egyedül állnak szemben a felmerülő problémáikkal és ettől frusztráltak lesznek.

A vállalatok: Miért és hogyan hat rájuk a tanulóik frusztráltsága?

# 1. Nincs támogatást biztosító felület a tanulók számára

Gyakran előforduló hiba a vállalatoknál, hogy elfelejtik felhívni a tanulók figyelmét arra, hogy hol és hogyan tudnak segítséget kérni a megfelelő szervezettől a tartalommal vagy a tanulási haladással kapcsolatban. Amennyiben a tanulók felé ezt még idejében közlik, úgy sok kellemetlenség elkerülhető. Minimum szükséges, hogy a a tanulók tudják, hol találják a saját felhasználói adataikat, hogyan érhetik el a kurzust.

# 2. Nincsenek figyelembe véve a tanulók és a kurzus technikai igényei

Habár egyértelműnek tűnik, de előfordul, hogy egyes vállalatok nem veszik figyelembe, hogy tanulóiknak mire van szükségük a kurzus elvégzéséhez. Győződj meg róla, hogy a tanulók tisztában vannak az alapvető rendszerkövetelményekkel, rendelkeznek a minimális internetsebességgel, és megvannak esetleg a szükséges telefonos applikációik is, stb. Szükséges, hogy a vállalat mindezeket figyelembe vegye és biztosítsa azok számára, akik esetleg nem rendelkeznek ezekkel. Ha bármely ezek közül az erőforrások közül hiányzik, akár leküzdhetetlen akadályt is jelenthet egyes tanulók számára. Demotiválttá és frusztrálttá teszi őket és nem fogják elvégezni a kurzust.

# 3. Nincsen megfelelően képzett támogató csoport

A tréning vezetője nem mindig a megfelelő ember, hogy minden kérdésre tudja a választ. Szembe kerülhet olyan technikai problémákkal is, amik már meghaladják az ő tudását. Szükség van olyan szakemberekre, akik különböző felületen tudnak támogatást nyújtani, például e-mailban vagy telefonon keresztül. Az erre specializálódott szakamebreknek pedig érdemes jól képzettnek, barátságosnak és türelmesnek lenniük a tanulók kérdéseivel szemben, hogy meg tudják oldani a felmerülő problémákat.

# 4. Nincsenek hatékony erőforrások (nincs tesztelés vagy minőségbiztosítás)

A kurzus elindítása előtt a vállaltoknak biztosnak kell lenniük abban, hogy a tananyag olvasható, helyesen jelenik meg, releváns a tartalom, és a formátum megfelelő. Vedd sorra ezeket az elemeket egyesével, hogy elkerüld a buktatókat. Segíts a diákoknak, hogy életük első tapasztalata az e-learniggel ne frusztráló és demotiváló legyen!

Nektek vannak frusztráló tapasztalatitok az e-learninggel kapcsolatban? Hogyan oldottátok meg az ilyen problémákat?

HR Blog
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Megállítható-e a képzett munkaerő külföldre áramlása?

A brain drain, azaz „agyelszívás” a magasan képzett munkavállalók elvándorlását jelenti egy fejlettebb, magasabb életszínvonalat biztosító... Teljes cikk

Hányan vannak azok, akik munka nélkül egyáltalán nem engedhetnék meg maguknak a tanulást?

Az Eurostudent legfrissebb felmérése szerint hazánkban a felsőoktatásban tanuló hallgatók egynegyede (25%) közepes anyagi nehézségekkel küzd, míg a... Teljes cikk

Mi lesz a szakmád? Még fel sem találták? Így készülj a jövő munkaerőpiacára!

A feltörekvő technológiák, például a robotika, a mesterséges intelligencia, a gépi tanulás, a virtuális és kiterjesztett valóság, valamint az... Teljes cikk