kapubanner for mobile
Megjelent: 8 éve

Jól ment a nagy cégeknek tavaly

A HVG Top 500-as listáján szereplő cégek árbevétele 5,4 százalékkal nőtt múlt évben a 2013-hoz képest. A legtöbb új dolgozót tavaly a Máv vette föl - írta az Index.

images

Az 500 legnagyobb cég együttesen 2,4 ezer milliárd forinttal növelte az árbevételét. Ennek háromötödét a járműipari cégek hozták össze, több mint negyedét pedig az Audi egyedül.

A legnagyobb cégek között 117 nagykereskedő, 62 szolgáltató, 51 járműipari, és 50 energiaipari és 25 építőipari cég található

A HVG listájának első három helyén már évek óta változatlanul a Mol, az Audi és a GE áll, ebben tavaly sem volt változás.

Összességében a legnagyobb vesztesnek 2014-ben az energiacégek voltak, amiknek 6 százalékkal visszaesett az árbevétele. A leggyorsabban növekedő szektor viszont az építőipar volt, az 500-ban szereplő 25 építőipari cég árbevétele 28 százalékkal nőtt tavaly.

A legtöbb új dolgozót tavaly a Máv vette föl, összesen 7349-et, így több mint 14 ezren dolgoztak az állami vasutaknál. A második helyen viszont ebben a kategóriában is az Audi áll, a győri gyárban 1365 fővel nőtt a létszám, így összesen 10 868-an dolgoztak a cégnél - írta az Index a HVG listája alapján.

Index/HVG
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Méltatlan elbocsátás zajlik a Teslánál: többen a biztonságiaktól tudták meg, hogy felmondtak nekik

Egyes gyári alkalmazottak csak akkor vették észre, hogy elbocsátották őket, amikor nem működött a belépőkártyájuk és a biztonsági őrök... Teljes cikk

A vendégmunkások nem létező jogai, avagy mire mutat rá az Autoliv-gyárban folyó sztrájk?

A sopronkövesdi Autoliv-gyárban folyó sztrájk arra is felhívja a figyelmet, hogy a főleg kölcsönzött státuszban foglalkoztatott vendégmunkások... Teljes cikk

Robotok fogják gyártani a betoncserepeket a Hejőpapin épülő gyárban

Nagyméretű betoncserepeket és azok kiegészítőit gyártó üzemet épít a Wienerberger. Hejőpapin egy 7300 m2 alapterületű csarnok, ipar 4.0... Teljes cikk