Megjelent: 8 éve

Nem szeretnék, ha kötelező lenne a munkahelyi bölcsőde

A gyáriparosok szövetsége azt szeretné, ha nem kötelező, hanem csak opcionális lenne a munkahelyi bölcsőde létrehozása. A Nagycsaládosok Országos Egyesülete ellenben a normatíván kívül egyéb juttatásokkal is támogatná ennek az intézményi formának a létrehozását, írja a Hirado.hu.

2018-ra 12 ezer új óvodai és bölcsődei férőhely létesülne a kormány tervei szerint. A fejlesztésekre Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár szerint 100 milliárd forint áll rendelkezésre.

Jövőre az anyák már a gyerek féléves korától visszamehetnek majd dolgozni, anélkül, hogy elveszítenék az anyasági támogatás összegét. Az ellátás iránt megnövekvő igényt az önkormányzati intézményeken kívül mini- és munkahelyi bölcsődékkel szolgálnák ki.

Székely Hajnalka, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének (NOE) elnöke szerint emellett jó lenne olyan pályázatokat megnyitni, illetve plusztámogatásokat, járulékkedvezményeket adni, amelyek a cégeket bölcsődék kialakítására ösztönözhetik.

Rolek Ferenc, a Magyar Munkaadók és Gyáriparosok Szövetségének (MGYOSZ) alelnöke semmiképpen nem szeretné, ha ez egy kötelező dolog lenne a munkáltatókra nézve. Az alelnök a munkahelyi bölcsődét, csak mint kiegészítő lehetőséget, választható opciót tudja elképzelni.

hirado.hu
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk