kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 8 éve

Együttműködés a zalai mérnökképzésért

Országosan is példaértékű lehet az az együttműködés, amelyet Zalaegerszeg és Nagykanizsa önkormányzata, a mindkét városban jelen lévő Pannon Egyetem, valamint öt jelentős hazai és nemzetközi hátterű cég kötött a műszaki és informatikai duális felsőoktatás erősítése érdekében - közölte a Zalaegerszeg polgármestere.

A két önkormányzat, az egyetem, illetve a Flextronics International Kft., a GE Hungary Kft., a Honeywell Hőtechnikai Kft., a Hidrofilt Vízkezelést Tervező és Kivitelező Kft., valamint az Anton Kft. között létrejött megállapodás kapcsán Balaicz Zoltán úgy fogalmazott: a szereplőknek érdekük, hogy növekedjen a hallgatói létszám, s ezáltal ki tudják elégíteni az egyre növekvő munkaerőigényt.
Kitért ara is, hogy Zalaegerszegen a jövő év végéig mintegy 2500 új álláshely jön létre, s ezek 20 százaléka felsőfokú végzettséggel rendelkezőkre vár.
A zalai megyeszékhelyen éppen a munkaerőpiaci igények miatt indult el 2002-ben műszaki felsőoktatás, és 2012-ben Kecskeméttel együtt itt indult el az országban elsőként a duális mérnökképzés. Rangot ad a városnak a minőségi felsőoktatás, ezért - a közép- és felsőoktatásban a hiányszakmákra kiterjesztett saját ösztöndíjrendszerrel együtt - jövőre már több mint 200 millió forintot fordít az önkormányzat felsőoktatási célokra - sorolta Zalaegerszeg városvezetője.
Dénes Sándor, Nagykanizsa polgármestere (Fidesz-KDNP) úgy vélekedett, hogy "nagyon nagy bajban vagyunk", mert csak nehezen találni felsőfokú műszaki végzettségű szakembereket a megyében. A felsőoktatás mellett azonban fontos, hogy már a középiskolásokat is meg kell szólítani, igyekezni kell a megyében tartani a leendő hallgatókat, mert Budapest ezen a területen is "elszippantja" a diákokat.
Emlékeztetett arra, hogy Nagykanizsán a közelmúltban létrejött egy víztechnológiai kutatóközpont, amely a Hidrofilt Kft. mint hazai magántulajdonú cég, a Pannon Egyetem és az önkormányzat együttműködésének köszönhető, és ezzel minta lehet mások számára is.
Gelencsér András, a Pannon Egyetem rektora elmondta: a hálózatos intézményként működő, veszprémi székhelyű egyetem öt karon és számos telephelyén csaknem 8000 hallgatót oktat. Megítélése szerint a hallgatókat csak akkor lehet helyben tartani, ha már itt megtalálják a leendő munkaadóikat, illetve náluk bekapcsolódhatnak a kutatásokba, fejlesztésekbe, a gyakorlati munkába, a munkáltatók pedig ezen keresztül már kiválasztásuk előtt megismerhetik őket.
Birkner Zoltán, a Pannon Egyetem nagykanizsai kampuszának igazgatója arról beszélt, hogy a felsőoktatási vezetők az utóbbi években egyre gyakrabban találkoznak vállalatvezetőkkel, mert a gazdaság "kikényszerítette" a munkaerőpiac igényeinek megfelelő oktatást. Zalában jelenleg már 40 duális képzőhely segíti a felsőfokú oktatást, de nemcsak a műszaki és informatikai képzésre kívánják kiterjeszteni az együttműködést, hanem például a Keszthelyen vezető szerepet betöltő agrárképzésre is.
A megállapodást aláíró cégek nevében Lang János, a Flextronics alelnöke kifejtette: Zalában nagyon nagy szükség van erős műszaki felsőfokú oktatásra, mert jelentősen iparosodott a térség, ahol nagyon komoly cégek települtek meg. Nem lehet szétválasztani az erős ipart az erős felsőoktatástól, s a duális informatikai és mérnökképzés révén sokkal gyorsabban egymásra találhatnak a hallgatók és a vállalatok.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Megütötte és fellökte a 12 éves diákot a budapesti tanár

Az 50 éves pedagógust azonnal elbocsátották, miután kiderült az eset. Teljes cikk

Lázár János: megépítjük a Pázmány Péter Katolikus Egyetem új campusát

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem új campusának megépítését jelentette be az építési és közlekedési miniszter a Facebook-oldalán. Teljes cikk

Több mint ötven vállalati partner vesz részt a BGE állásbörzéjén

A három napig tartó eseményt csütörtökön a pénzügyi és számviteli karon zárják. Teljes cikk