Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 8 éve

Sztrájk lehet a minimálbér emeléséért

Még mindig messze van egymástól a munkáltatói és a munkavállalói oldal álláspontja a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán (VKF), ahol a minimálbér és szakmunkás bérminimum emeléséről döntenek - mondta el Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) főtitkára.

images

Dávid Ferenc kiemelte: a munkáltatói oldal jelezte, hogy a szakszervezetek elvárásait kormányzati segítség nélkül nem lehet teljesíteni, a költségvetést azonban már elfogadta a parlament.

Dávid Ferenc arról is beszámolt, hogy a tárgyaláson Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára a kereskedelmi boltok létszámbővítését célzó esetleges kormányzati javaslatot firtató kérdésre azt válaszolta, nincs kormányzati álláspont a kérdésben.

Dávid Ferenc hangsúlyozta: a helyzet tisztázatlansága miatt a tárgyalásokon a legnagyobb nehézséget a kereskedelem okozza, amely bérigényes terület, alkalmazottként több mint 300 ezer embert foglalkoztat, és az ágazat munkáltatóit nagyban érinti a minimálbér és a szakmunkás bérminimum emelésének mértéke. Ezért a helyzet megoldásáig a munkáltatói oldal nem tud a minimálbér emelésről nyilatkozni, ugyanis ha a kormány előírja a létszámbővítést, akkor a munkáltatói oldalnak kisebb lesz költségviselő képessége, bérpozíciója megváltozik - fejtette ki a főtitkár.

Dávid Ferenc szerint a jelenlegi helyzetet az is nehezíti, hogy már kész a jövő évi költségvetés, ezért kezdeményezték, hogy a mostani VKF tárgyalásokon térjenek ki azokra a lehetőségekre is, amelyek révén 2017-től növelni lehet majd a minimálbér nettó értékét. Mindez csak az adó és járulékterhek csökkentése révén oldható meg és mindenképp kell hozzá a kormányzat segítsége is - közölte.

Gaskó István a Liga Szakszervezetek elnöke ugyancsak csütörtökön Győrben tartott sajtótájékoztatóján kifejtette: a Liga nyomásgyakorlásra készül a minimálbér emelése érdekében, miután a munkáltatói és munkavállalói álláspontok nem közelednek egymáshoz. Hozzátette: Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter nemrég 5,5 százalékos minimálbér-emelésről beszélt, Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerdán 2,5 százalékos emelésről szólt, a csütörtöki tárgyaláson a munkaadók pedig az emelés 1,5 százalékos lehetőségéről beszéltek. Ezekkel az álláspontokkal a Liga nem tud kiegyezni - mondta.

A szakszervezeti vezető hangsúlyozta: a Liga azt akarja elérni, hogy a minimálbér nettó értéke érje el a létminimum szintjét, ehhez mintegy 20 ezer forintos emelés szükséges.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk