kapubanner for mobile
Szegedi Juli
Szerző: Szegedi Juli
Megjelent: 8 éve

Coachot kerestünk Szász Marcinak

Szász Marciról először úgy 20 éve hallottam, amikor Friderikusz Sándorral beszélgetett a vörös hajú 195-ös IQ-jú kisfiú, aki nagyon okosakat mondott, tele volt ambícióval és tervvel, választékosan beszélt. Egy ország nézte lenyűgözve a csodagyereket. Néha-néha eszembe jutott, hogy biztos informatikus lett, biztos már a Google-nál vagy más technológiai cégnél keresi millióit és hogy biztos bejöttek a tervei, hiszen a világ arra ment, amiben ő már akkor is nagyon jó volt. Aztán pár hete olvastam egy interjút a most 28 éves Marcival és elcsodálkoztam: magáról azt mondja, hogy kiégett fiatal lett, akinek rengeteg munkahely és rossz tapasztalat van a háta mögött. Kitaláltuk, miként segíthetnénk neki – coachot kerestünk Marcinak.

Marci nem fejezte be az egyetemet, inkább dolgozni kezdett, ám egyik munkahelye bizonyult sem tartósnak. Ma úgy érzi nincs jövőképe, még a közeli jövőbe sem lát. Piszokul izgul a találkozások előtt, nem kedveli az ismeretlen helyzeteket. Kb. ennyit tudtam róla, amikor jött az ötlet, hogy szerezzünk coachot Marcinak, az interjú alapján úgy tűnt, az az ami segíthet neki.

Arra gondoltam, hogy először coachot keresek, hogy lássam, ki vállalná felajánlásként az egykori híres kisfiú coachingját. Ha ez megvan, majd felkutatom Marcit. Milyen hasznos, hogy épp coachingot tanulok, így sok coach van az ismeretségi körömben. Az egyik tanárom, Mákos Nándor vállalta a pro bono coachingot. Nándinak nagyon megtetszett az ötlet, azonnal izgalmas kihívást látott benne. (Tudtam, hogy általában évente egy ügyfelet a legtöbb coach elvállal térítés nélkül.) Ez megvolt, most már csak Marcit kellett rávenni az együttműködésre. Megszereztem az emailcímét, írtam neki, majd vártam. Sok napot vártam, már azt hittem megrémítettem Marcit a levelemmel, de megjött a válasz: érdekli, kíváncsi, üljünk le.

Mákos Nándor, a coach:
• A Business Coach Kft stratégiai partnere, nemzetközi akkreditációval rendelkezik
• 25 éves vezetői tapasztalattal a coachingot nemcsak coachként de vezetőként is alkalmazta
• szeret az Y, Z generáció tagjaival foglalkozni, az érdekes életfelfogásuk és gondolatviláguk miatt (öt gyermekéből kettő szintén idetartozik)
• coachként abban hisz, hogy optimális eredmény a coaching folyamatban csak akkor jöhet létre, ha a coach a támogatás mellett ösztönző kihívásokat is megfogalmaz, amelyeket bátran a coachee stílusához igazodva alkalmaz. Ehhez természetesen szükség van ahhoz, hogy erős kapcsolat és bizalom alakuljon ki a a coach coachee között
• kedvenc coaching témái, célkijelölés, önismeret, önbizalom fejlesztés, hatékony együttműködés, kommunikáció, érdekérvényesítés a mások érdekeinek tiszteletben tartása mellett


Pár nappal később egy kávézóban ültünk együtt egy nem épp klasszikus háromszög-beszélgetésen. (A klasszikuson a coach, a coachee és a megbízó ül, aki általában a coachee vezetője, és azt szeretné, hogy a coach valamiben eredményt érjen el a coacheenál). Marci nem tudta mi fán terem a coaching, ám a találkozás végére nagyon fellelkesült: talán ezt kereste egész eddigi életében. Felvázolta az élethelyzetét, az egyre sokasodó munkahelyek számát, az álmát, hogy autókkal foglalkozzon, beszélt arról, hogy miért akar most már valódi sikerre vinni egy informatikai céget, hogy hányszor épített fel majd látott remek csapatokat atomjaira hullani és ez mennyire bántotta, hogy milyen nehézségei vannak az emberekkel való együttműködésben és kommunikációban. A találkozó végén időpont egyeztetés az első coachingülésről – ezen én természetesen nem leszek jelen, de kettőjük beszámolója, benyomásai alapján cikksorozat fog születni arról, hogy mi történik Marcival a folyamat során, hová jut el a végére. Izgalmas vállalkozás, bízom benne, hogy sokakat érdekel, mit tud elérni a coaching, milyen segítséget tud nyújtani az ország egykori csodagyerekének.


Fotó: nol.hu
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Mindenki coach, aki coachol? - avagy a life coaching sötét oldala

2019 és 2022 között 54 százalékkal nőtt a life coachok száma, így ez az egyik leggyorsabban növekvő szakma az Egyesült Államokban. Népszerűsége... Teljes cikk

Milyen az igazi emberközpontú munkahely?

Bár sok cég vallja magáról, hogy emberközpontú, legyen szó, akár az ügyfelekről vagy a munkavállalókról, és valószínűleg bizonyos folyamataik... Teljes cikk

Mi leszel, ha nagy leszel? - miért céltalanok a mai fiatalok és mit tehetünk ellene?

Hogyan vált a fiatalkori céltalanság társadalmi jelenséggé és mit tehetünk ellene? Mennyiben hibás a közösségi média? Ez az cikk segíthet a... Teljes cikk