kapubanner for mobile
Szegedi Juli
Szerző: Szegedi Juli
Megjelent: 8 éve

Mit tanultam vezetőként a gyerekemtől?

A cikknek ugyanazt az izgalmas címet adtam, amit az a workshop is kapott, melyre Márton-Koczó Ildikó executive coach hívott meg. A Business Coach szervezésében megvalósuló képzés párhuzamokat keresett a gyereknevelés és a cégvezetés között – és talált is, nem is keveset.

Kezdem azzal, hogy a workshop napján csúnyán összevesztem a nagyfiammal. Szó szót követett, végül elhagyta a számat a mondat (amiről már akkor is tudtam, hogy helytelen), mely nálam minden esetben a szülő abszolút tehetetlenségét tükrözi: ha nem csinálod meg, este nem lesz számítógépezés. Nem csinálta meg. Illetve igen, csak még pár körrel később. Amikor immár kisimultan az iskola felé ballagtunk, akkor jött a kérdés: lesz délután játék? Elterelő választ adtam és akkor még nem tudtam, hogy egész nap ezen fogok gondolkozni. A workshop egy része ugyanis épp erről szólt.

Coaching a családban

Márton-Koczó Ildi a workshop elején elmesélte, miként és miért született ez a képzés: amikor nagyfia kamaszodni kezdett és minden téren konfliktusok kezdték felütni a fejüket a családban, akkor arra gondolt, hogy ha már egyszer coach, akkor ki kellene próbálnia egyes coaching-eszközöket a gyereknevelésben is. Meg is nézte, hogy mi lenne használható és arra jutott, hogy a kérdezéstechnika (Mi volt ma a leghasznosabb? Mi az, ami visszatart, hogy megtedd, amit akarsz? Mi a legrosszabb, ami történhet?) és a közös alternatívakeresés biztosan eredményes lehet a családban is. Így is lett – azóta a gyerekek már egymáson is gyakorolják a coaching szemléletű kérdezést. Ahogy végiggondolta, nem csak a coachingból lehet ötleteket hasznosítani a gyereknevelésben, hanem a gyerekektől is sok dolgot tanulunk, amit a vezetésben hasznosítani lehet.

Én kapásból említeném a jó szervezőkészséget, a rugalmasságot, a gyorsaságot – ezekben rengeteget fejlődtem mióta van két gyerekem. Nem tehetem meg, hogy órákig kávézzak a munkahelyen, hogy egy feladat elvigye egy fél napomat, ha egyszer dolgozom, akkor dolgozom, a cél a hatékonyság. De azt is a gyerekem tanította – és ez többektől elhangzott a workshopon -, hogy a munka után fejben is vele kell lenni, le kell tudni tenni a munkát és minőségi időt adni a gyereknek. Este pedig jöhet a folytatás.

Ildi feltette a kérdést, hogy mit láttunk gyerekként a felnőttek világáról, és mit látunk felnőttként a gyerekekéről? Mi a közös pont, hogy látják egymást? Én az irigységet mondtam – a gyerekem engem irigyel, én meg őt. Pedig közös a szabadság (hiszen a gyerekem meg van róla győződve, hogy én azt csinálok, amit akarok), de a lehetőség is lehetne közös pont.

4 kompetencia, ami fontos vezetőként és szülőként is

Amikor Ildi kidolgozta a képzés tematikáját, akkor először 20 kompetenciát gyűjtött össze, melyeket végig kellene venni a nap során. Azonban 20 kompetencia tüzetes átvizsgálásához három nap sem lenne elég. Ahogy vezetőkkel átnézte a listát, rájött arra, hogy tulajdonképpen mind a húsz besorolható 4 fő téma alá. Ezek a következők:

  • kommunikáció
  • következetesség
  • példamutatás
  • tudásátadás

    A kommunikációról minden vezető rengeteget tanult, számos tréninget ült végig és konferenciát hallgatott. A következetesség már egy olyan téma, amit mindenki fontosnak tart szülőként Mert mi is a következetesség? A tudatosság megnyilvánulása, amikor nem csak a jelenben gondolkodunk, hanem egy szigorú normarendszer mentén. A következetlenség esetén nincs miheztartás, nincs kontroll, ami nagyon nehéz lehet mind a gyereknek, mind a beosztottaknak. (Ezen a ponton nagyon erősen a reggeli eseményekre gondoltam…)

    Ilyen helyzetekben nem segít a már százszor elmondtam kitétel sem – ez ugyanis elidőtleníti a problémát és ezzel egy közléssorompót hoz létre. A gyerek vagy a beosztott védekezni kezd, aminek semmi értelme, nem viszi előrébb az ügyet.

    Na de akkor hogyan értsük egymást? Egy kutatás szerint naponta 40-60 ezer gondolat cikázik át az agyunkon és ennek 68 százaléka úgynevezett színezett gondolat – azaz, amikor valamit csak feltételezek, hogy valaki úgy gondolta. Ez bármilyen feladat, szöveg értelmezése közben fennáll. Egy kísérletben amikor embereknek azt mondták, hogy „itt egy szöveg, rajzolj hozzá keretet”, akkor ezt 20 ember 17 féle módon értelmezte. Volt, aki keretbe foglalta a szöveget és elé és mögé mondatokat írt, volt aki pedig díszes képkeretet rajzolt köré. A pontos utasítások adása nagyon fontos, különben azt gondoljuk, hogy direkt nem csinált meg valamit a gyerek vagy a beosztott. Holott lehet, hogy csak nem érti, vissza kéne kérdeznie, de nem teszi. Mondjuk azért, mert azt hiszi érti.

    Hogyan értsük egymást jobban?

    Azért, hogy a kommunikációnk jobb legyen hét lépést lehet tenni. Ezt a hét lépést nem csak a gyereknevelésben, hanem a vezetésben is lehet hasznosítani, a feladat az volt, hogy a tanácsokat a vezetés nyelvére is forgassuk át, fogalmazzuk meg hogyan hangzanának ezek a lépések egy munkahelyi környezetben.

    1. Fogadd el és értsd meg a gyerekek világát.
    2. Hangosítsd ki az érzéseit.
    3. Mutass fizikai empátiát.
    4. Légy pozitív, világos üzeneteket kommunikálj
    5. Értékeld az erőfeszítést.
    6. Hagyd önállóan gondolkodni.
    7. Feltétel nélkül szeresd és fogadd el

    A példamutatás témájában azt kellett összegyűjtenünk, hogy mit tanultunk a vezetésről a szüleinktől, testvérünktől, első főnökünktől. És vajon tőlünk mit tanulnak a munkatársaink? Ezeket a dolgokat nem árt időnként átgondolni, végignézni.

    A játékos nap tulajdonképpen egyfajta tudatosítás volt: mind tudjuk, hogy az életünk e két területe átjárható, de soha nem gondoltuk végig, hogy mely pontokon. Pedig a gyereknevelés és a vezetés nem is két túl távoli terület. Amiben jók vagyunk az egyikben, azt át tudjuk vinni a másikba.

    A végén egy mondást kellett választani magunknak, ezt a gondolatot vittük haza magunkkal. Én ezt választottam, talán nem véletlen, hogy ez a mondat talált meg ezen a napon: „A serdülőkor akkor kezdődik, amikor a szülők elkezdenek nehezen kezelhetők lenni” (Ranschburg Jenő).
    • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
    • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
    • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
    • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
    További cikkek
    A nők által alapított startupokhoz csak a befektetések 1%-a jut el - így lehetne ezen változtatni

    Továbbra is jelentős szakadék tátong a férfiak és a nők esélyei között a startupszektorban. Közép-Kelet-Európában a befektetések 94%-a... Teljes cikk

    Kiábrándítóan lassan növekszik a női vezetők száma - mutatjuk, hogy befolyásolja ezt a rugalmas munkavégzés

    Miközben a nők által betöltött felsővezetői pozíciók aránya világszerte 19,4%-ról 33,5%-ra nőtt két évtized alatt, a fejlődés... Teljes cikk

    Hogyan építsük a vállalati kultúrát hibrid munkavégzés esetén?

    A csapatépítés ösztönzésével, az eredmények jutalmazásával, a kommunikáció támogatásával és a munka-magánélet egyensúlyának... Teljes cikk