kapubanner for mobile
Megjelent: 8 éve

Az Europass 10 éve

Melyik a legnépszerűbb Európai Unió által létrehozott dokumentum? Ha az Europass önéletrajz jutott az eszébe, akkor helyesen válaszolt. Idén 10 éves az Europass portfólió, amely sikerét a folyamatos fejlesztéseknek és megújításoknak köszönheti.

images

Az Europass dokumentumok Európában egységes formátumban teszik összehasonlíthatóvá, megismerhetővé az egyén szaktudását, végzettségét, nyelvtudását, szakmai tapasztalatait. Tájékoztatnak, információt adnak a hazai és külföldi képzésekről, a képzést és kompetenciákat érintő változásokról, valamint a külföldön megszerzett képesítésekről. 2005-ben az Európai Unió annak érdekében hozta létre ezt a dokumentumcsaládot, hogy elősegítse a különböző országokból származó bizonyítványok, szaktudások és  kompetenciák összehasonlíthatóságát és átláthatóságát, vagyis hogy megkönnyítse a munkavállalási és tanulmányi célú mobilitást a tagállamok között.
Magyarországon is ismertek és népszerűek a dokumentumok mind a felhasználók, mind a munkáltatók körében. 2014-ben több mint egymillió Europass önéletrajzot töltöttek ki a magyarok, s ezzel az ötödik helyen állunk Európa országai között. Mintegy hárommillió látogatást regisztráltunk Magyarországról az Europass portálon.
10 éves története során az Europass portfólió jelentős fejlesztéseken esett át. Elsőként mindenképpen kiemelendő, hogy a CEDEFOP (Európai Szakképzésfejlesztési Központ) által működtetett Europass portál már 27 nyelven érhető el – a hivatalos uniós nyelvek mellett izlandi, macedón, norvég és török nyelven is. A folyamatosan frissített honlapot az elmúlt tíz évben 102 millióan látogatták meg.

Az évek során megújult a nyelvi útlevél grafikai megjelenítése, emellett jelentős módosításon esett át az önéletrajz is, ami a felhasználók visszajelzéseinek köszönhetően kapott új formát 2012-ben. Áramvonalas grafikai megjelenítés, letisztultabb forma és áttekinthető struktúra jellemzi a mára már 58 milliós kitöltésnél járó dokumentumot.
Újításként érkezett 2013-ban az Európai készségútlevél elnevezésű elektronikus portfólió, melynek segítségével egyetlen fájlba tudjuk összerendezni az összes dokumentumot, ami az adott pályázáshoz szükséges: pl. a nyelvi útleveleket, a bizonyítvány-kiegészítőt, az okleveleket, a bizonyítványok másolatát, vagy ajánlásokat, stb.
2014-től a motivációs levél teszi teljessé a csomagot, így az álláskereséshez szükséges összes dokumentumot ki lehet tölteni egy helyen. A motivációs levél növekvő népszerűségét mutató statisztikák igazolják, hogy a legfrissebb újítás is beváltotta a hozzá fűzött reményeket.

Idén júliusban az Europass önéletrajzba bekerült a digitális készségek önértékelését szolgáló táblázat. Ennek segítségével az Europass online szerkesztőfelületén az önértékelés módszerére alapozva lehet kitölteni a digitális készségekre vonatkozó kategóriákat, amelyek az IT világával kapcsolatos tudások rendszerezésében segítenek.

Az információs technológia korában élve lépést tartunk a modern eszközök fejlődésével és a felhasználói igényekkel. Tavaly óta az Europass oldal elérhető tabletre és mobilra optimalizált változatban is, illetve pár gombnyomással a LinkedInre feltöltött adatok is letölthetőek, vagy akár felhőbe menthetőek.

Az innovációk sorában kiemelkedő az Europass önéletrajz interoperabilitása, amely lehetővé teszi, hogy az önéletrajzokban szereplő adatokat adatbázisok is kezelni tudják. Természetesen mindez a megfelelő adatvédelmi előírások figyelembe vételével történik.

Az Europass portfólió sikerének zálogát jelentik ezek az újítások, melyek modernizálják az elismertetés megkönnyítését szolgáló dokumentumokat is. Az elmúlt tíz év eredményei egyértelműen bizonyítják, hogy a dokumentumcsalád létrehozása elérte célját. A következő tíz év pedig eldönti, hogy a folyamatosan megújuló Europass megmarad-e az Európai Unió legnépszerűbb dokumentumának.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Hol vannak munkaerő-tartalékok Magyarországon?

2024-ben a munkáltatóknak nemcsak hogy meg kell küzdeniük a munkaerőpiac telítettségével, a gyártószektorokat érintő szakemberhiánnyal, de a... Teljes cikk

Hogyan alakítja át az MI a toborzók munkáját? Ezzel vár az idei recruiTECH

“A csapból is a mesterséges intelligencia folyik az üzleti közbeszédben. Mi az általánosságok szintjéről lehozzuk ezt a toborzók napi munkájába,... Teljes cikk

Öt kérdés és válasz a külföldi vendégmunkásokról

Miért jönnek? Miért nem magyarokat alkalmaznak a cégek? Leverik a béreket? Az utóbbi hónapok forró kérdése lett a magyar közéletben a külföldi... Teljes cikk