Megjelent: 8 éve

Látszattemetés a munkahelyen

Dél-Koreában merőben szokatlan módon kíván néhány munkahely tenni a stressz és az öngyilkosságok magas aránya ellen. Hogy a dolgozó értékelje az életet, megrendezik (persze csak látszatra) a temetését, írja a BBC.

images

Merőben bizarr ceremóniának tűnik, de a saját temetésükre készülő dolgozók búcsúlevelet írnak a családjuknak, majd egy előadószerű teremben az odakészített koporsókba szállnak, majd a „Halál Angyala” rájuk csukja a koporsó fedelét, miközben reflektálhatnak az életükre, írja a BBC. Mielőtt azonban ez megtörténne, még filmeket néznek, amelyek arról szólnak, hogy valóban beteg vagy fogyatékos emberek hogyan használják ki értékesen az időt, hogyan igyekeznek leküzdeni a korlátaikat.

A munkáltató, aki ilyen „élményre” küldi dolgozóit azt várja, hogy a sokkoló élménytől teljesen más perspektívából fogják szemlélni az életet, a munkájukat is, másként fognak gondolkodni. Ugyanezen a munkahelyen, egy toborzó cégnél, kötelező reggeli együttnevetés a program, ami a vezető szerint pozitív hatással van az alkalmazottakra, hiszen annyi minden van, amin lehet nevetni az irodában.

Dél-Koreában az egyik legmagasabb az öngyilkosságok száma és nagyon stresszesek a dolgozók, mert például elvárás a munkavállalók felé, hogy korábban érkezzenek a munkahelyre, mint a főnök, és maradjanak tovább.

BBC
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Tömeges elbocsátások jönnek az Unilevernél

A vállalat körülbelül 1300 dolgozót foglalkoztat Magyarországon. Teljes cikk

Ez a legjobban fizető szakma, amiben a leginkább jellemző a távmunka

Egy felmérésben több mint 750 álláshirdetést vizsgáltak meg, hogy kiderítsék, melyik területen van a legtöbb lehetőség a távmunkára. Teljes cikk

Sztrájkot hirdettek szerdára a román postások - kétharmaduk minimálbérből él

Romániában kétórás figyelmeztető munkabeszüntetést tartanak szerdán 8 és 10 óra között a bérezésükkel elégedetlen és a lejárt kollektív... Teljes cikk