kapubanner for mobile
Megjelent: 8 éve

Menekültválság: nem mindegy, hogy túlóra vagy készenlét

Több százezer forintnyi túlóradíj visszafizetését követeli az ORFK az illegális migráció miatt, déli határhoz kirendelt rendőröktől. Karácsony előtt kapták kézhez a felszólító levelet. A Tettrekész rendőrszakszervezet főtitkára szerint törvénytelen és rendkívül tisztességtelen az eljárás - írja a Magyar Nemzet.

A felszólításban azt közölték a rendőrökkel, akik a déli határnál teljesítettek szolgálatot, legtöbbször 16 órában,hogy az illegális migráció miatt Csongrád és Baranya megyébe történt átrendelésükkor, szeptemberben és októberben több túlszolgálatot számoltak el nekik, mint amennyit teljesítettek. Ezért követelik, hogy a levél kézhezvételétől számított 8 naptári napon belül fizessék vissza a különbözetet - írja a lap.

A levél idézi a rendvédelmi szervek szolgálati törvényét, és a végén megjegyezték, korábban "téves jogszabály-értelmezés" miatt tekintették túlszolgálatnak azt, ami a valóságban csupán készenlét volt.

Szima Judit, a Tettrekész rendőrségi szakszervezet főtitkára a lapnak elmondta, egyelőre körülbelül negyven kollégáról tud, akiktől 200–260 ezer forint közötti összeget vennének vissza, de az érintettek száma várhatóan emelkedni fog. A Tettrekész szakszervezet főtitkára szerint tisztességtelen, jogalap nélküli eljárásról van szó, és ha kell, bíróság előtt is kiállnak kollégáik igazáért.

Az ORFK jelenleg nem tudta megmondani, hány rendőrnek és összesen mennyi túlóradíjat kell visszafizetnie.

Magyar Nemzet Online
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk

Szakképzés 4.0. - így zajlik a fejlesztés

A 21. századi szakképzőintézmény-fejlesztési program beruházásai, korszerű eszközbeszerzései a minőségi oktatást segítik, és hozzájárulnak... Teljes cikk