Gyimóthy Éva
Szerző: Gyimóthy Éva
Megjelent: 8 éve

2015:a hirdetés és az állásbörze halálának éve

2015 nagy tanulsága, hogy a toborzás hagyományos útvonalai (hirdetés, állásbörzén való jelenlét) már nem működnek. A vállalatok az online felületek, a közösségi média, a fejvadászok és az ajánlás útján történő toborzást vetik inkább be az új munkatársak megtalálása érdekébe. Évértékelő cikksorozatunk első része.

images

Az Allianz a közösségi oldalakat és online hirdetési portálokat használja

"A digitális világ egy újfajta csatorna a munkáltatók számára egyrészt a márkaépítés, másrészt a potenciális munkavállalókkal való kapcsolatteremtés szempontjából. Ebből adódóan a toborzás-kiválasztási folyamatra is hatással van. Mint minden innovatív vállalatnak, az Allianznak is fontos, hogy vonzó munkahely legyen a fiatalok számára.

Szabó Anita szerint az eredményeik azt mutatják, náluk magas a dolgozói elégedettség
Hiszen munkavállalók körében az Y-generáció tagjai 43 százalékos aránnyal felülreprezentáltak a többi generációhoz képest. Véleményem szerint, mivel egyre több fiatal lép ki a munkaerőpiacra, a toborzásban mindinkább meghatározóvá válik az újmédia használata. Éppen ezért kiemelt figyelmet biztosítunk a LinkedIn és Facebook közösségi oldalak használatának. Visszaméréseink azonban azt bizonyítják, hogy azok, akik komolyan keresnek állást, inkább az online hirdetési portálokat részesítik előnyben. Ők valóban erős motivációval bírnak, míg a közösségi oldalakon jelenlévők nem feltétlenül szándékoznak váltani. A két csatorna együttes, összehangolt használatát követjük, a két fórum jól kiegészíti egymást" - mondta Szabó Anita, Allianz Hungária Zrt. humánerőforrás igazgatója.

A Providentnél gyakran zajlik a toborzás a LinkedInen

Kamarás Zsuzsanna
"A toborzási folyamataink során igyekszünk a lehető legtöbb csatornát kipróbálni, azonban az utóbbi években nálunk is egyre nagyobb szerepet játszanak az online felületek és a közösségi média. Így egyre gyakrabban fordul elő, hogy a toborzás például a LinkedInen történik. Ez a közösségi oldal közel 600 ezer folyamatosan frissülő, mindenki számára ingyenesen elérhető önéletrajzzal mára már a legnagyobb adatbázissá vált Magyarországon. A hagyományos hirdetéssel történő toborzás egyre inkább a háttérbe szorul, csak az alacsonyabb szintű pozícióknál hatékony, illetve azon területek esetében, ahol magas a képzett, illetve gyakorlattal rendelkező szakemberek aránya (pl. HR, sales). Ugyanakkor speciális szakterületek, illetve kiemelt vezetői pozíciók esetében a megfelelő jelöltek, nem találhatók meg semmilyen adatbázisban, nincsenek Linkedinen. Őket csak „klasszikus” fejvadászattal lehet megtalálni, közvetítő cégeken keresztül. A cégek saját adatbázisai, illetve a különböző hirdetési oldalak adatbázisai egyre inkább háttérbe szorulnak" - nyilatkozta Kamarás Zsuzsanna, a Provident HR-igazgatója.

Az SAP a dolgozói ajánlásban hisz

Horváth Krisztina: Nekünk van márka-stratégiánk
"Az idei évben rekord számú felvételünk, létszámnövekedésünk volt. Ennek tapasztalatai alapján úgy látom, hogy a hagyományos toborzás (legyen az hirdetés, állásbörzén való jelenlét) nem működik, legalábbis a mi szektorunkban, az üzleti szoftverek terén. Ezért is járattuk csúcsra az ajánlási rendszerünket, munkatársainkat kértük meg, hogy ajánlják ismerőseiknek az új pozíciókat. Ez már korábban is eredményes módszer volt, hiszen kollégáink kimagasló munkahelynek tartják az SAP-t. Minden egyes munkatárs igyekezetét- amennyiben bevált az új kolléga- anyagiakkal háláljuk meg. Ezen felül előfordult, hogy wellness csomag is járt a legeredményesebb „recruiternek”. A munkánkban egyre nagyobb teret nyertek az olyan kapcsolatépítő események, mint a meet-up-ok, nyílt napok, vagy egyetemi előadások. Érdemes fejvadászt is bevonni főként, ha nem frissdiplomást keres egy cég" - fejtette ki Horváth Krisztina, az SAP Hungary Kft. HR vezetője


Csaposs Noémi
Sok cég kíván vonzóbbá válni

"Az állásbörzék és a klasszikus toborzási módszereken kívül előtérbe kerültek az közösségi portálokon és egyéb internetes felületeken való munkaerőkeresés,-hirdetés és -"vadászat " is. Emellett egyre több, főleg multinacionális cég fordít figyelmet a vállalati brand építésre is, így ezáltal még vonzóbbá válnak a leendő munkavállalók körében" - magyarázta Csaposs Noémi, a Személyzeti Tanácsadók Magyarországi Szövetségének elnöke.

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Hibázik az AI alapú toborzás is - könnyen kerülhetnek süllyesztőbe a legjobb jelöltek

A mesterséges intelligencia (AI) alapú toborzási szoftverek miatt sok potenciális jelölt is kieshet a rostán a kiválasztás folyamata során. Sok... Teljes cikk

Ezért fontos, hogy a toborzó kommunikáció ne csak a fiataloknak, hanem szüleiknek is szóljon

A cégeknek érdemes részt venni a duális képzésben, hiszen a tanulók jelentős része a duális képzőhelyén szereti meg igazán a szakmáját és... Teljes cikk

Miért fukarkodnak a munkáltatók az állásinterjún adott visszajelzésekkel?

Jó ötlet-e az állásinterjú végén megkérdeznie a pályázónak, hogy milyennek látták a teljesítményét, milyenek az esélyei? Jogában áll-e... Teljes cikk