Megjelent: 8 éve

Ki talál állást 2016-ban?

A foglalkoztatás 2016-ban 1 százalékkal emelkedik tovább - áll a GKI 2015-2016-os előrejelzésében. A statisztikai munkanélküliségi ráta éves átlagban 2015-ben 7 százalékra, majd 2016-ban ez alá, 6,7 százalék körülire csökken. A valós valahol 9-10 százalék környékén van. A közfoglalkoztatás egyre inkább akadálya, semmint segítője a valódi munkahelyek létrejöttének. A minőségi munkaerőből egyre nagyobb a hiány, írja a Profession.

images

images

Szezonális hatások és a javuló munkapiaci kilátások miatt 6 százalék közelébe mérséklődhet a munkanélküliségi ráta.

Barczel Vivien, az Erste makroelemzője úgy vélte, hogy a következő hónapokban a szezonális hatások miatt nőhet a munkanélküliség, de éves átlagban szerinte sem haladja meg a 7 százalékot, 6,9 százalék lehet. Hozzátette: 2016-ban átlagosan 6,4 százalékra csökkenhet a munkanélküliségi ráta.

Hol lesznek állások?

A munkaadók 14 százaléka tervez létszámbővítést 2016 első három hónapjában, 5 százalékuk elbocsátással számol, míg 73 százalék nem tervez változást - derült ki a ManpowerGroup legfrissebb Munkaerő-piaci Felméréséből. Mind a kilenc vizsgált ágazatban a munkaadók a dolgozói létszám bővítését tervezik 2016 első három hónapjában.

A legerősebb felvételi kedvet ismét a vendéglátóiparból jelentették, ahol 21 százalékkal több cég tervez munkaerő-felvételt, mint elbocsátást.

Változatlanul jók a kilátások a gyártás területén (18 százalék).

A szállítmányozás, raktározás és kommunikáció, valamint a pénzügyi, biztosítási, ingatlan és üzleti szolgáltatások területéről 14, illetve 13 százalékkal több munkaadó bővíti a létszámot.

Szerényebb, 7 százalékos emelkedéssel számolnak a köz- és szociális szférában, valamint a kereskedelemben. 4 százalékos növekedést jelentettek a közüzemi szolgáltatások munkaadói.

A legnagyobb mértékben a nagyvállalkozásoknál (250 dolgozó fölött) számítanak bővülésre a munkaadók (19 százalék), a közepes- és kisvállalkozásoknál (előbbieknél 50 és 249 között van az alkalmazotti létszám, utóbbiaknál 10-49 ember dolgozik) 13, illetve 10 százalék lehet a bővülés. A mikrovállalkozások munkaadói óvatosan optimisták, 8 százalékos előrejelzést adtak.

Profession
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Miért emelkedtek Magyarországon a munkaerőköltségek kevésbé, mint a régió többi országában?

Közel 20 éve csatlakozott Magyarország az Európai Unióhoz - ennek kapcsán a GKI Gazdaságkutató Zrt. cikksorozatában egy-egy mutató segítségével... Teljes cikk

Kiemelten fontos a magyar munkavállalók megtalálása és felvétele

Közel négyéves csúcson a munkanélküliség, miközben a vezérigazgatók relatív többsége létszámbővülést vár. Kiemelt tényező a magyar... Teljes cikk

Hogy lehet bevonni még 300 ezer embert a munka világába?

A 2023-as extra nehéz évből sikerült "ép bőrrel kikecmeregni" - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szombaton a budapesti Várkert Bazárban... Teljes cikk