kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 8 éve

Rengetegen ingáznak határon túli munkahelyre

A schengeni egyezmény felfüggesztése hátrányosan befolyásolná a munkaerő-mobilitást az Európai Unióban - állapítja meg a Bruegel brüsszeli gazdasági kutató intézet tanulmánya.

images

A schengeni térség országaiban állásban lévők 0,93 százaléka, közel 1,7 millió alkalmazott ingázott határon túli munkahelyre 2014-ben - írja a tanulmány.

Az aktív népességhez viszonyítva legmagasabb arányban, 5,7 százalékban a szlovákok ingáznak szomszédos országba dolgozni. Az észtországi lakosok 3,5 százaléka ingázik az országhatáron túlra dolgozni, a rangsorban harmadik Magyarországon pedig az aktív népesség 2,4 százaléka.

A határellenőrzések megszüntetése jóval nagyobb hatást gyakorol a térség lakosainak az életére annál az egyszerű ténynél, hogy akár lakhelyük elhagyása nélkül is tudnak egy szomszédos országban munkát vállalni. Az uniós polgárok 2013-ban például 218 millió egy vagy több éjszakás utazást tettek a térségben, és ennek 11 százalékát, közel 25 milliót, üzleti célból.

A számok alapján látható, hogy a térség lakossága viszonylag nagy hányadának közvetlen előnyei származnak a schengeni egyezményből, és annak felfüggesztése nagyban befolyásolná mindennapi életét.

A schengeni egyezményről folyó vita jelentőségét nem is igazán esetleges felfüggesztésének közvetlen makrogazdasági következményei, hanem a munkaerő-mobilitásra gyakorolt hátrányos hatásai adják - szögezi le a Bruegel elemzése.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jogszabály-módosítással erősíti meg az EU a nem uniós munkavállalók jogait

Az Európai Unió Tanácsa jogszabály-módosítást hagyott jóvá pénteken a nem uniós állampolgárságok számára kiadható munkavállalási és... Teljes cikk

A vártnál jobban csökkent az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban

A legfrissebb adatok alapján a szakértők szerint elmondható, hogy az Egyesült Államok munkaerőpiaca még mindig viszonylag feszes. Teljes cikk

A dolgozók fele betegség vagy baleset miatt kénytelen szabadságot kivenni, fizetés nélkül

A dolgozók csak kevesebb mint fele kapott fizetett szabadságot a gyógyulás ideje alatt - derül ki egy friss felmérésből. Teljes cikk