Megjelent: 8 éve

Kettőről ötmillióra ugrik a Magyar Posta vezérigazgatójának fizetése

Két és félszeresére, havi kettőről ötmillió forintra emelkedett a Magyar Posta vezérigazgatójának fizetése - adja hírül az Index az RTL Klub Híradójára hivatkozva.

images

images

A HR Portal is beszámolt róla, hogy januártól újabb milliókkal emelik néhány állami cég vezetőjének bérplafonját, így most már 5 milliós alapbért kaphatnak többek között a Magyar Villamos Művek (MVM), a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV), a Szerencsejáték Zrt. és a MÁV vezetői is.

Így kaphat januártól bruttó ötmillió forintot havonta Szarka Zsolt, a Magyar Posta vezérigazgatója is. Miközben a Magyar Posta dolgozóinak fizetése - nagyságától függően - csak egy és négy százalék között emelkedett. Ez azt jelenti, hogy például egy 110 ezer nettós fizetés után négyezer forintos fizetésemelés járt.

A Miniszterelnökség az RTL-nek azt nyilatkozta, hogy azért emelték a posta vezetőjének bérét, mert "a cég sikeresen és nyereségesen működik az új vezetéssel, és nemcsak a vezetők fizetése emelkedett, de a Magyar Posta a munkavállalók bérszintjét is a hasonló területeken működő piaci cégekéhez közelíti."

Index/RTL Klub
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta a Magyar Innovációs Nagydíjat

Átadták a 32. Magyar Innovációs Nagydíjat kedden a Parlamentben, a díjat az idén az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta az érelmeszesedés kockázatát... Teljes cikk

Megkezdte a munkavállalók toborzását az épülő debreceni gyárába a kínai Eve Power

Az Eve Power megkezdte a munkavállalók toborzását a tervek szerint 2025 végére felépülő debreceni akkumulátorcella-üzemébe - közölte a projekt... Teljes cikk

160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten

A Schedl német autóipari vállalat 40 milliárd forintos beruházása nyomán 160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten - jelentette be... Teljes cikk