kapubanner for mobile
Megjelent: 8 éve

Nem csak a bérezés, hanem a túlterheltség a legfőbb kérdés

Az aneszteziológia - vagyis az altatóorvos - lekerült az idei orvosi hiányszakmák listájáról, holott a benne dolgozók és szakmai szervezetük szerint a hiány a területen továbbra is 30 százalék körüli, nem változott tavalyhoz képest. Akik pedig benne dolgoznak azok túlterheltek, van hogy havi 300 órát töltenek a kórházban, írja az mno.hu.

Bár 2016-ban a Balog Zoltán kézjegyével ellátott hiányszakma listán nem szerepel már az aneszteziológia, a terület ismerői szerint valójában a helyzet nem változott.

Hiányzik a szakképzett kiszolgálószemélyzet, gyakoriak a 24 órás munkanapok, az orvosok gyakran 9-10 alkalommal ügyelnek, és akár 300 órát is bent töltenek egy hónapban a kórházban, mondta a lapnak Csurgai Annamária, aki egyike volt azoknak az altatóorvosoknak, akik tavaly év végén felmondtak a Szent Imre Kórházban. A fizetések pedig az intézmény által közölt 1 millió forinttal szemben bruttó 509 ezer forint volt.

A Magyar Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Társaság elnöke, Csomós Ákos a Magyar Nemzetnek elmondta, a szakmából az elvándorlás továbbra is folyamatos, és 30 százalék körüli a munkaerőhiány. Azok az aneszteziológusok dolgoznak magasabb óradíjjal, akik vállalkozóként több kórházban is altatnak, ez jelenleg a 20 százalékot tesz ki.

mno.hu
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A tipikus női vállalkozó 42 éves és 1 gyereke van

Megtalálni a módot a megélhetés biztosítására úgy, hogy közben a társadalmi elvárásoknak is megfeleljenek a magánéletükben – ez motiválja... Teljes cikk

Kortárs bántalmazás, bullying és elvárások szorításában - 2000 gyerek tartozik hozzá: Karikó Rita iskolapszichológus egy napja

Szóbeli vagy akár fizikai bántalmazás, cikizés, beilleszkedési gondok, tanári és szülői elvárások, családi viták, anyu és apu válik - rengeteg... Teljes cikk

Óriási igény van űripari szakemberekre - Magyarország felvette a kesztyűt

Az UniSpace program keretében három minisztérium - a Külgazdasági és Külügyminisztérium, a Kulturális és Innovációs Minisztérium és a... Teljes cikk