kapubanner for mobile
Megjelent: 8 éve

A kiégés első jelei - mire figyeljünk?

A legtöbb ember, aki egy új munkába vág bele, szívesen tanul, és lelkesen hajtja végre a feladatait. Néhány év elteltével azonban az izgalom elmúlik, és azok a feladatok, amelyek annyira magával ragadóak voltak az első időszakban, hétköznapivá válnak, és elillan belőlük a kihívás izgalma. A jó vezető feladata, hogy észrevegye, ha a munkatársa már nem, vagy nem eléggé motivált. Időben fel kell ismerni a jeleket, mielőtt túl késő lenne. Íme, négy kritikus és beszédes jel.

Az Európai Munkavédelmi Ügynökség adatai szerint az Európai Unióban évente 136 milliárd euró, ezen belül Magyarországon kb. 440 milliárd forint, azaz a 4-es metró árával azonos nagyságrendű érték vész el a nem, illetve nem megfelelően kezelt munkahelyi stressz miatt, amely a kieső munkanapok 50-60 százalékáért felelős.

Az EU-OSHA 36 ezer vállalat megkérdezésével elvégzett korábbi felmérése szerint a munkabaleseteket követően a munkahelyi stressz a második legnagyobb kockázati tényező, amely az unió aktív korú népességének 28 százalékát, azaz 56 millió munkavállalót, a több mint 4 millió magyar munkavállalóból pedig közel 1,1 millió főt érinthet közvetlenül. Ezért elengedhetetlenül fontos, hogy felismerjük a kiégés jeleit.

Mély hallgatás

Amikor az embereket izgalomban tart valami, beszélnek róla. Észre fogjuk venni, hogy például az új alkalmazottak elárasztanak az értekezleteken ötleteikkel. Ők érdekelődők és hatással van rájuk az adott feladat. Ha egyszer elveszítik az érdeklődésüket, akkor ez a rész eltűnik, már nem jönnek új ötletekkel hozzánk. Lehet, hogy felbukkan új szokásként, hogy valaki elkésik a munkából, vagy egyre gyakrabban lesz beteg. Ha észrevesszük ezt a tendenciát, hívjuk meg egy személyes beszélgetésre, és tartsunk ötletbörzét, vázoljunk új feladatokat, vagy keressünk közösen egy új célt, hogy újra inspiráljuk őt.

Nem olvasnak

Emberek, akik karriert szeretnének építeni, érdeklődnek a legújabb hírekről, iparági trendekről, találmányokról és technológiákról. Jobbá szeretnének válni a szakmában, és nem riasztja őket a tanulás lehetősége. Legyen figyelmes, hogy milyenek a csapat szokásai. Vajon olvassák a jelenlegi híreket? Részt vesznek konferenciákon, megosztanak információkat a legújabb technológiákról, illetve beszélnek a legújabb eredményekről? Ha nem, vajon miért nem? Derítsük ki! Vajon van hozzáférésük a rendelkezésre álló forrásokhoz? Vagy csupán érdektelenek? Ha feltárjuk ezekre a kérdésekre a válaszokat, az nagyban segít meghatározni a megoldást.

Nem jön lendületbe

Vigyázzunk, van olyan alkalmazott is, akit nem lendít tovább, ha új feladatokat kap. Ők azok, akik érdektelensége inkább azt jelezheti, hogy elfáradt vagy kiégett. A megoldás itt roppant egyszerű is lehet. Talán kell egy kis szünetet. Gondoljuk végig, kérdezzük meg, vajon vett ki elég időt az elmúlt évben a lazításhoz? De az is lehet, hogy segítségre van szüksége a munka mennyiségével kapcsolatban, ha folyamatosan, hosszú idő óta túl sok a teher rajta. Vannak, akik annyira elkötelezettek, hogy kimerítik magukat, mielőtt panaszkodnának. A kommunikáció lehet a siker kulcsa.

Nincs véleménye

Amikor az emberek szenvedélyesen szeretnek valamit, abban biztosak lehetünk, hogy markáns véleményük van a dologról. Gondoljunk csak bele példaként a politika vagy a vallás tekintetében. Ha valaki nem érdekelt már, megállnak az ötletfolyamok, vélemények, eltűnnek a viták. Ha úgy gondolja, hogy valaki ebbe a kerékvágásba ragadt, nézze a testbeszédét az értekezleteken. Hogyan viselkedik velünk, és a munkatársaival? Arcának mimikája unott? Zárkózott? Érdektelen? A kezeivel játszik? Tartása közönyös? Még csírájában csípjük el a bajt. Próbáljuk ki a különböző technikákat, hogy újra lelkes kollégák vegyenek körül.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A nők által alapított startupokhoz csak a befektetések 1%-a jut el - így lehetne ezen változtatni

Továbbra is jelentős szakadék tátong a férfiak és a nők esélyei között a startupszektorban. Közép-Kelet-Európában a befektetések 94%-a... Teljes cikk

Kiábrándítóan lassan növekszik a női vezetők száma - mutatjuk, hogy befolyásolja ezt a rugalmas munkavégzés

Miközben a nők által betöltött felsővezetői pozíciók aránya világszerte 19,4%-ról 33,5%-ra nőtt két évtized alatt, a fejlődés... Teljes cikk

Hogyan építsük a vállalati kultúrát hibrid munkavégzés esetén?

A csapatépítés ösztönzésével, az eredmények jutalmazásával, a kommunikáció támogatásával és a munka-magánélet egyensúlyának... Teljes cikk